GYSEV

Vasúti teherkocsikkal bővített a GYSEV Cargo

2015.06.17.

– Huszonöt nyitott konténerszállító vasúti teherkocsival bővítette járműparkját a GYSEV Cargo Zrt., így már hatvan teherkocsi szállítja a konténereket Németországba és Törökországba – mondta a vállalat vezérigazgatója szerdán a soproni konténerrendező terminálban tartott átadó ünnepségen.

Skála János hozzátette: a 700 millió forintos fejlesztést saját forrásból finanszírozta a vállalat. A teherkocsikat az aradi székhelyű, német tulajdonosi háttérrel rendelkező Astra Industries járműgyártótól rendelte a cég. A hattengelyes, 27,5 méter hosszú kocsikat idén márciusban kezdték gyártani, és június elején érkeztek meg Sopronba. A járműveknek már csak a hatósági engedélyeket kell megkapniuk.


A vezérigazgató elmondta azt is, hogy a most beszerzett járművek összesen negyven konténer szállítására alkalmasak, amely azt jelenti, hogy negyven kamionnal kevesebb közlekedik majd az utakon és ugyanennyi kamion szén-dioxid-kibocsátásával csökken a környezet terhelése. Hozzátette: a beszerzés teljes mértékben beleillik a vállalat hosszú távú stratégiájába, amelynek lényege, hogy a különböző infrastrukturális beruházások révén nagyobb hangsúlya legyen a vasúti teherszállításnak, amely gyorsabb és környezetbarátabb is.

Skála János emlékeztetett: a teherszállító vasúttársaság a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) leányvállalataként jött létre 2011-ben. Tavaly zárta le két ütemű fejlesztését, amelynek keretében húsz százalékkal nőtt a konténer férőhelyek száma, konténeremelő rakodógépet, úgynevezett bakdarut vásároltak, emellett helymeghatározó alapú informatikai rendszert építettek ki.

Az 1,7 milliárd forintos európai uniós beruházás folytatásaként a jövőben olyan informatikai rendszert építenének ki, amellyel nemcsak a terminálban, hanem az úton lévő konténereket is GPS-alapú rendszerrel lehetne nyomon követni – mondta a vezérigazgató.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....
2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....