Rail Cargo Hungaria

A vasútra is kiterjesztenék az elektronikus áruforgalom-ellenőrzést

2016.06.15.

- A kormány - a közúti fuvarozói adatszolgáltatáshoz hasonlóan - bevezetné a vasúti szállítmányok online nyomon követését is elektronikus vasúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (eváer) néven - számol be a Magyar Idők.

Az újság szerdai cikke szerint az érintett társaságokkal a kormány és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is egyeztet. A vasúttársaságoknál, köztük a hazai árufuvarozási piac több mint kétharmadát lebonyolító Rail Cargo Hungariánál (RCH) megértik, hogy ki szeretnék szűrni az áruforgalomból az adócsalási céllal feladott tételeket - mondta az újságnak Kovács Imre, a cég igazgatóságának elnöke.


A szakember szerint a kormányzat hajlik rá, hogy figyelembe vegye a vasúti árufuvarozás sajátosságait, amikor kiválasztja az ellenőrzés eszközeit. Az igazgatóság elnöke szerint a vasúttársaságok rendelkeznek a rakomány tartalmára, pillanatnyi helyére, illetve a célállomásra vonatkozó adatokkal. Most arról szólnak az egyeztetések - többek között az adóhivatallal -, hogy ezek az adatok milyen módon és platformon kerülnek a hatósághoz.

A hatóságok nem sürgetik a rendszer mielőbbi bevezetését, jól működő és zökkenőmentes átállásban érdekeltek. A hazai vasúttársaságokat képviselő Hungrail munkacsoportja az elektronikus fuvarlevél bevezetését javasolta. Ezt ugyan több vasúti cégnél ki kell még fejleszteni, segítségével azonban egyszerre többféle kötelezettségnek eleget lehet tenni. Ehhez állami támogatást kérnek a cégek. Az érdekképviselet szerint a NAV nyitottnak mutatkozott arra, hogy elfogadja a módszert, ha az eváer bevezetése nélkül is megkapja a szükséges adatokat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....