vasúttörténet

Vasúttörténeti és vasútmodell kiállítás nyílik Szolnokon

2023.03.01.

Csaknem kétezer négyzetméteren tíznél több terepasztallal várják a látogatókat a 9. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 17. és 19. között az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

Molnár Lajos Milán, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ ügyvezető igazgatója szerdán, az eseményről tartott sajtótájékoztatón elmondta: három év kihagyás után rendezik meg a kiállítást, amelyen a korábbi évekhez képest hangsúlyosabb lesz a vasúttörténeti rész. Szolnok város életében, iparában 1847 óta meghatározó szerepe van a vasútnak - jegyezte meg.

Pálinkás Csaba, a kiállítás főszervezője elmondta: a kulturális központ két épületében, csaknem kétezer négyzetméteren, tíznél több terepasztallal várják a látogatókat. Hozzátette: korábban nem látott, illetve újraépített vasútvonalak, terepasztalok segítségével mutatják be Szolnok vasúttörténetét és a vasúti kulisszák mögé is betekinthetnek a látogatók. A Magyarországon levő összes vasúti szerelvényt megépítették legóból, több száz méter hosszú és több méretarányban készülő vasúti terepasztalok, köztük egy "retro Balaton vasút" épül az Aba-Novák Agórában - fűzte hozzá. Új kiállító a békéscsabai Kandó Kálmán Vasútmodellező Klub, de érkezik többek mellett a kiállításra a bátorterenyei Viesmann Modellgyártó Kft. és budapesti Élő Mini Világ Alapítvány is – mondta.

Az érdeklődők építhetnek a "Viesmann bütyköldében", részt vehetnek a szolnoki Vasúti Almárium interaktív vasúttörténeti bemutatóján, megtekinthetik a Lego város építményeit és kipróbálhatják a Hild téri parkvasutat.

Kondor Balázs, a Vasúti Almárium vezetője, vasúttörténeti magángyűjtő elmondta: hetvenöt éve kezdődött a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút (akkori nevén Széchenyi-hegyi Úttörővasút) építése, erről megemlékeznek a kiállításon is. Egy C-50 es mozdony és az ahhoz tartozó kocsik makettjét láthatják majd a látogatók működő formában - emelte ki, megjegyezve: ez egy viszonylag nagyméretű, 1:15-ös méretarányú, egyedi építésű makett. A gyermekvasút tárgyi emlékeit is kiállítják, például gyermekegyenruhát, korabeli használati tárgyakat. Látható lesz a szintén 1:15-ös méretarányban készült, spanyol CAF-gyár egyik jármű prototípusának makettje is – mondta.

Bemutatják, hogy 170 év alatt a vasúton belül a távközlés hogyan fejlődött. A kiállításon lesznek távközlő berendezések, morzé, a működő távgépíró berendezést ki is lehet majd próbálni. A látogatók írógéppel saját névre szóló vasúti bérletjegyet készíthetnek - tette hozzá Kondor Balázs.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....