közlekedésbiztonság

Véget ért a nagy okoszebra-szavazás: több ezer szavazatot gyűjtött a győztes város

2022.08.09.

Hamarosan újabb magyar várost tesz biztonságosabbá a Generali a Biztonságért Alapítvány: a Generali alapítványa által indított és a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross® okoszebra projekt célja az volt, hogy 2022-ben egy olyan magyar város gazdagodjon okoszebrával, ahol eddig még nem volt ilyen berendezés, ám a rendőrség baleseti statisztikái szerint szükség lenne rá. 

Ezért egy szavazás keretei között a Generali a Biztonságért Alapítvány arra kérte nyár közepén az embereket, hogy egy 13-as listából – amely rendőrségi statisztikák alapján lett összeállítva – szavazzák meg a szerintük legveszélyesebb gyalogosátkelőt, melyek mindegyike olyan városban található, ahol eddig még nem létesítettek okoszebrát.

Szentendre lett a győztes

A fotó csak illusztráció. Forrás: Generali

A legtöbb voksot kapott helyszín Szentendrén, az Ady Endre út 24-nél lévő gyalogosátkelő lett 5105 szavazattal, így a tervek szerint hamarosan itt is okoszebra segíti a biztonságos közlekedést. A második helyen végzett Gyöngyösön az Alkotmány utca 2. 1279 szavazattal, a bronzérmes város Velence lett: a Tópart utca 26. számnál lévő zebra 1040 szavazatot gyűjtött be. A számok jól mutatják, a biztonságos közlekedés bizony rengeteg embert érint: összesen 9832 szavazat érkezett a 13 zebra-helyszínre.

2021-ben olyan gyalogosátkelőket kutatott fel az alapítvány, ahol veszélyes az átkelés

Éves szinten sajnos mintegy 1000 ember szenved balesetet, miközben átkel a zebrán. A szerencsétlenségek leggyakoribb oka a sofőrök látóterének csökkenése, ami nagyban függ az autó sebességétől: minél gyorsabban halad valaki egy járművel, annál kisebb területen észleli a perifériáról érkező veszélyeket. Elméletben ezek a tragédiák könnyen megelőzhetők lennének, a baleseti statisztikák szerint a sebességkorlátozó táblák és fekvőrendőrök azonban még mindig nem bizonyulnak elegendőnek. A gyalogátkelő felé közeledve ugyanis a sofőrök egy része továbbra sem a megfelelő tempóban közlekedik.

Tavaly hirdette meg először a Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. azt a versenyt, melynek során olyan zebrákat kerestek, ahol veszélyes az átkelés. A legtöbb voks egy ózdi és egy váci zebrára érkezett, így a verseny nyereményeként a Generali és a Pearl Enterprises Kft. jóvoltából mindkét város gyalogos-átkelőhelye lassan egy éve már okoszebraként működik.

Több, mint 50 okoszebra segíti a biztonságos közlekedést

2022-ben újabb okoszebrák kerülnek átadásra Magyarországon: nyár közepétől a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával 50 okoszebra segíti országszerte a biztonságos közlekedésre vágyókat, pár hete ugyanis átadásra került az 50. okoszebra, méghozzá Szegeden. A szegedi Szabadkai út 54. és Palánkai utca 2. közötti átkelőhely jelentős közúti- és gyalogosforgalmat bonyolít – a hivatalos forgalmi adatok alapján naponta közel 9000 jármű halad át az útszakaszon.

Mi az az okoszebra?

A SafeCross® okoszebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre hívja fel a figyelmet. Tehát az okoszebra célja, hogy az adott átkelőhelynél a járművezetők mindig észleljék a gyalogosátkelést. A fényjelzés kizárólag addig tart, ameddig az áthaladás is, így a zebra csak indokolt esetben lép működésbe. A technológia szerencsére nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is bizonyította hatékonyságát. Egy korábban Debrecenben telepített rendszernél a megállási hajlandóság az okoszebra telepítését követően 55%-kal, két hónappal később pedig már 74%-kal növekedett.

A Generali a Biztonságért Alapítvány szívügyének tekinti a biztonságosabb közlekedés elősegítését: a program elindítása óta több mint 80 millió forint értékben kerültek okoszebrák kiépítésre szerte az országban, többek között megyeszékhelyeken, például Kecskeméten, Székesfehérváron, Veszprémben vagy Zalaegerszegen, nyaralóhelyeken a Balaton partján, illetve a fővárosi agglomerációban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....
2026.02.07
Súlyos szabálytalanságokat rögzített a rendőrség kamerás drónja a városban. ..
2026.02.07
Még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az....
2026.02.07
Nem feltétlenül erre gondolnak, amikor azt mondják, hogy a legjobbtól nem ciki lesni. ..
2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....