Kereskedői hálózatok

"Vegyél földet, már nem gyártják!" - mi lesz a sok kereskedéssel?

2021.08.19.

A „vegyélföldet, már nem gyártják” idézetet Mark Twain-nek tulajdonítják, aki éppen akkor halt meg, amikor a gépjárműipar kezdett lendületbe jönni 1910-ben. Tanácsát azonban az autókereskedők szerte a világon követték, ingatlanokat vásároltak, majd egyre nagyobb és egyre magasabb színvonalú épületekbe fektettek be.

Miért lett olyan sok, nagyon drága kereskedés?

A kereskedések „fegyverkezési versenyét” nem feltétlenül azok a kereskedők hajtották, akik fel akarták építeni ingatlanportfóliójukat. A gyártók új vállalati szabványoknak megfelelő befektetéseket követeltek, amik gyakran változtak, így gyakran kellett átalakítani vagy éppen bővíteni a kereskedéseket. Néhány kereskedő ellenállt a szélsőségesebb követelményeknek, és van néhány példa, amikor egy kereskedő inkább lemondott a franchise jogáról, mintsem milliókat, forintban akár milliárdokat fektessen be egy új koncepcióba, amely nem hoz arányos hozamot.

Régóta figyelmeztetnek autóipari elemzők, hogy az egyre több, egyre drágább kereskedés nem jó irány. Az online értékesítés a kereskedők egy részére váró ügynökségi modell világában egyszerűen felesleges ennyi értékesítési pont.

Az ügynökségi modell lényege, hogy az autógyártó már nem feltétlenül a kereskedőitől várja az autók eladását, mert az önmaga intézi, elsősorban az online felületein keresztül. A kereskedők szerepe inkább az autó átadása, esetleg segítség a vásárlónak a megfelelő modell, hajtás és felszereltség kiválasztásában. Ők ezért egyfajta kezelési díjat kapnak, ami nyilván alacsonyabb, mint a korábbi kereskedői árrések, de a költségeik is csökkennek, mert a pénzügyekkel való foglalkozás és egyéb járulékos tennivalók lekerülnek a vállukról.

Több gyártó is kisérletezik ezzel a megoldással, nemrég például a Volkswagen csoport körül jelentek meg hírek, melyek szerint megfontolás alatt van az ügynökségi modell bevezetése.

Mindez nem új találmány, jó ideje téma az autóiparban. Ennek ellenére sajnos az előrelépés visszafogott volt. A kereskedések száma 13%-kal csökkent az elmúlt évtizedben 36 európai piacot figyelembe véve, a márkaszervizek száma valamivel nagyobb arányban, 19% -kal esett vissza.

Bár konkrét számok nem állnak rendelkezésre, a beruházások értéke mindegyik helyszínen biztosan megnőtt, ahogy nőtt a területek mérete és az építési költség megugrott, miközben próbáltak megfelelni az új szabványoknak. Valószínű, hogy a befektetések a kereskedői ingatlanokba valójában jelentősen nőttek az elmúlt évtized során, miközben a digitalizáció miatt csökkeniük kellett volna.

Hogy mi lesz a megoldás, egyelőre kérdéses. A gyártók és kereskedőik viszonyát az Európai Unióban szigorúan szabályozzák, és az EU illetékesei több alkalommal is jelezték, hogy ha a gyártók jelentős része átáll az ügynökségi modellre, nem engedik nekik, hogy teljesen magukra hagyják a kereskedőiket.

Egyes gyártók és valószínűleg egyes kereskedői csoportok azt feltételezik, hogy lesznek alternatívák a helyiségek használatára, amelyekre már nincs szükség, esetleg egy másik márka által, vagy egy dedikált használtautó kereskedésként, de ez a logika nem feltétlenül jön be.

Bár nem minden márka jelezte érdeklődését az ügynökségi modell iránt, általánosságban mindenkinek alkalmazkodnia kell a többcsatornás világhoz, ahol több pénzt fektetnek be a digitális csatornákba és képességekbe, és ehhez kapcsolódóan újra kell gondolni a fizikai értékesítési és szolgáltatási helyek létjogosultságát. Az ICDP elemzése szerint feltételezhetjük, hogy felgyorsul a kereskedések számának csökkenése, néhányuk csak szerviz, vagy szerviz és használtautó kereskedés lesz. Ezeknek viszont nem feltétlenül kell olyan drágának és olyan drága helyeken lenniük, mint sok mai autókereskedés.

Így tehát sok kereskedő majd túl nagy, túl drága, vagy éppen nem megfelelő helyen található ingatlanokkal rendelkezik majd. Az ingatlan alternatív használatának lehetősége is korlátozott abban az időben, amikor az egész kiskereskedelmi szektor szembesül a digitalizáció és az Amazon-hatás kihívásaival. Kreatív megoldásokra lesz szükségük, hogy elkerüljék az ingatlanokkal kapcsolatos hatalmas leírásokat a kereskedői mérlegekben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.23
A vasárnapi első futamon ismét rajt-cél győzelmet aratott, a második viadalon pedig harmadik lett a....
2024.06.23
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Ez már a harmadik a héten. ..
2024.06.23
Nem tudja vagy nem akarja használni a légkondicionálót? Íme néhány hasznos tipp és trükk az autó....
2024.06.23
A címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a Forma-1-es....
2024.06.23
A világ legkékvérűbb járműflottáját csak minősített cég ápolhatja. ..
2024.06.23
A Toyota célja a dedikáltan akkumulátoros elektromos bZ4X modellel, hogy új mércét állítson fel a....
2024.06.23
Hajnalban az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kőszárhegy térségében a fehér Mercedes....
2024.06.23
A SURFACING, amely a fenntartható energia, a víz és a fény találkozásában rejlő harmónia, valamint....
2024.06.23
Visszatért a Nissan a családi autók piacára: a Townstar személyszállító változata kiváló mobilitási....
2024.06.23
Az autózás világában meglepő partnerséget kötött a Peugeot és a Lego. Egy különleges verseny....