Skoda Enyaq Coupé RS

Versenyautót rajzoltak a Skoda Enyaq RS-ből

2024.05.07.

Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a jövő Skoda raliautóját alkotta meg.

WRC egy elektromos kupé SUV-ból? Igazából nem is annyira elrugaszkodott ötlet, ha azt vesszük figyelembe, hogy a Ford éppen egy Pumából átalakított Rally1-es autóval versenyzik a Világbajnokságon, ráadásul jelenleg hibrid hajtásláncokkal versenyeznek – bár ezutóbbi nagyon hamar megváltozik a tervek szerint és visszaállnak a hagyományos hajtásláncokra. Talán épp egy ilyen versenyautó, raliautó ötletével kacérkodik a Skoda Motorsport is, amelyik most mutatta meg először a Skoda Enyaq RS Race koncepcióját. Michal Hrabánek, a Skoda Motorsport vezére szerint elsősorban arra szeretnék felhívni a figyelmet tanulmányautójukkal, hogy mennyi lehetőség rejlik a Volkswagen-Csoport moduláris alkatrészeiben, de nem lehet elmenni szó nélkül a zárókapcsos motorháztető és a két kagylóülés mellett a kabinban.

A koncepció alapjául az elektromos Enyaq Coupé kivitele, annak is a legerősebb, RS változata szolgált. Hogy pontosan milyen hajtás dolgozik benne, azt nem részletezték, csak annyit, hogy összkerekes lesz és nem fog tervrajz szinten megragadni. Szeretnék megvalósítani a hatalmas hátsószárnnyal és a Fabia RS Rally2 látványos lökhárító toldataival megálmodott kupé-crossovert. Mi több, szeretnék, ha ezzel az autóval tesztelhetnék, hogy milyen lehetőségek rejlenek a fenntarthatóbb autóversenyzés világában, amit később sorozatgyártott modellekbe is átültethetnének. A koncepció nyilván sok ember fantáziáját megmozgatta, de a legjobb reakció talán a DirtFish csapatától érkezett. A ralizás világában elismert újságíró csapat egyfajta szerelemes levelet írt a tervezőknek és szívesen látnák az autót élesben, gyorsasági szakaszokon is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....