Hidrogén hajtás

Versenypályákon is bizonyíthat a Toyota hidrogén hajtása

2021.05.12.

A világ első sorozatgyártott hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtású autójának második generációját néhány napja Magyarországon is bemutató Toyota bejelentette, hogy hidrogénhajtású versenymotor fejlesztésébe és tesztelésébe fogott. 

A Mirai elnevezésű személyautó mellett immár hidrogén üzemanyagcellás elektromos kisteherautót, kamiont, buszt, targoncát, hajót, vonatot és mobil áramfejlesztő állomás is jegyző Toyota a melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogénhajtás abszolút vezető fejlesztője. A világ vezető autógyártóit és energetikai szolgálgatóit tömörítő Hidrogén Tanács alapító tagjaként a japán autógyártó elkötelezetten dolgozik a technológia mind szélesebb körű elterjesztésén, ezért egy éve mintegy 5700 a technológiával kapcsolatos szabadalmat osztott meg ingyenesen a versenytársaival.
 
Magyarországon egyébiránt néhány napja kapott zöld rendszámot az első Mirai személyautó az ország első, egyelőre nem közforgalmú hidrogén töltőállomásának átadását követően, így immáron hazánkban is megkezdődhet az abszolút zöld technológiával kapcsolatos tapasztalatszerzés.
 
Az Toyota most bejelentett hidrogén versenymotorjának első prototípusa már menetkész, és a Toyota Corolla Sport versenyváltozatában debütál az ORC ROOKIE Racing csapatában. A különleges, hidrogénmotoros Corolla Sport első versenye a Super Taikyu Sorozat 2021-es kupájában megrendezendő 24 órás NAPAC Fuji Super TEC futam lesz május 21-23. között.
 
A hidrogénüzemű motor teherbírásának és képességeinek valós versenykörülmények közötti tesztelésével a Toyota a hidrogénalapú mobilitás megteremtésének újabb fontos állomásához érkezik. A prototípus ugyan hidrogénhajtású, de nem üzemanyagcellás, azaz nem a hidrogén és az oxigén kémiai reakciójában felszabaduló elektromosság mozgatja, hanem hagyományos, belsőégésű szerkezetű: a hidrogén egy módosított felépítésű benzinmotorban elégve termel mozgási energiát.
 
A hidrogén tiszta égésének eredményeként a kipufogógáznak lényegében nincs széndioxid-tartalma. A hidrogénmotorokban gyorsabb az égés lefutása, mint a hagyományos benzinesekben, így ezeknek az erőforrásoknak különösen éles a gázreakciója. A tiszta égés miatt kifejezetten környezetbarát technológia lényegében mindent megőriz a vezetés hagyományos élményéből és élvezetéből.
 
A Toyota neve régen összeforrt az élenjáró hajtástechnológiákkal és a folyamatos fejlesztéssel, és köztudott, hogy sorozatgyártású modelljeinek technológiáit a márka immár hagyományosan a versenysportban csiszolja tökéletesre.  Kiváló példa erre a múlt év szeptemberében bemutatott GR Yaris is. A hidrogénhajtással kapcsolatos biztonsági kérdésekben a Toyota mérnökgárdája az üzemanyagcellás elektromos hajtású Mirai modellel szerzett tapasztalatokra támaszkodik.
 
A versenyautó hajtásához használatos hidrogén a Fukusimai Hidrogénkutató Telepről, Namie városából, Fukusima prefektúrából érkezik majd. A hidrogén infrastruktúra és hidrogénhasználat népszerűsítésével párhuzamosan a Toyota és partnerei komoly részt vállalnak a Tohoku régió gazdasági megújításában és fellendítésében. A karbonsemlegesség felé vezető úton a Toyota eltökélt a hidrogénhasználat népszerűsítésében, elsősorban üzemanyagcellás hajtású, elektromos járművei által. Ugyanakkor a márka a hagyományos műszaki alapokra épülő hidrogénmotoroknak is szerepet szán a hidrogénalapú társadalom fejlesztésében és kiépítésében.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..