Forma-1

Vettel Bianchinak ajánlotta a győzelmét

2015.07.26.

A négyszeres világbajnok a pódium tetején sem feledkezett el a nemrég elhunyt francia pilótáról.


fotó: MTI

Sebastian Vettel drámai versenyen szerezte meg a 42. győzelmét a vasárnapi Magyar Nagydíjon, a Hungaroringen ez volt az első diadala. Már a leintést követően az autóban megemlékezett Jules Bianchiról: „Köszönöm Jules. Ez a győzelem neked szól. Mindig a szívünkben leszel. Tudjuk, hogy előbb vagy utóbb te is ebben a csapatban kötöttél volna ki” – utalt arra, hogy a francia versenyző a Ferrari kiszemeltje volt, és tesztelt is nekik.

A pódiumon adott interjújában is Bianchiról beszélt először. „Hihetetlen nap volt, de ezt a győzelmet mindenekelőtt Jules-nek ajánlom” – mondta az összegyűlt tömeg előtt.

„Tudtuk, hogy ez egy hihetetlenül nehéz hét lesz számunkra, versenyzőknek, ezért ez a győzelem neki szól. Ő is tagja volt a Ferrari nagy családjának.”

Vettelt arról is megkérdezték, hogy mit szólt ahhoz, amikor beküldték a Safety Cart. „A mi nézőpontunkból semmi szükség nem volt rá, de a verseny végét érdekesebbé tette.”

„Remek rajtunk volt, kritikus fontosságú volt, hogy megszerezzük a vezetést rögtön az elején. Nehéz, de mégis jó érzés volt vezetni az autót, ez egy remek verseny volt, remek volt a tempónk is, köszönet a csapatnak, hogy feltámadtunk a pénteki gyengélkedés után. Ma minden összejött, még a Safety car beküldése ellenére is győzni tudtunk, ez a győzelem a csapat érdeme is” – fejezte be.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....