Forma 1

Vettel: A győzelem a legjobb orvosság – de most is a Mercedes a favorit

2017.04.06.

Győzelem után, bajnoki éllovasként várja a Kínai Nagydíjat Sebastian Vettel – széles mosolya nem csak Max Verstappen vicceinek volt köszönhető.

„Nem elégszem meg a vízzel” – jelentette ki széles mosollyal Max Verstappen a csütörtöki sajtótájékoztatón, amikor arról kérdezték, megkapta-e már a sörét Sebastian Vetteltől Melbourne után. A négyszeres világbajnok kiemelte, kollégája szerinte még túl fiatal az alkoholhoz, ezért a neki kikészített ásványvizet nyújtotta át neki…

Bár azt a Ferrari versenyzője is elismeri, a Red Bull tehetségének segítsége is kellett ahhoz, hogy futamgyőzelemmel indítsák a 2017-es szezonjukat, jó hangulatát nemcsak ennek és a győzelmüknek köszönheti. Vettel minden tekintetben teljesen más helyzetből várja a Kínai Nagydíjat, mint ami a múlt évben jellemezte őt: 2013 óta először áll a tabella élén, és elmondása szerint csapata is sokkal ütőképesebb, mint korábban.

„Azért az előző év se volt annyira rossz” – nyilatkozta. „Persze voltak jobb szezonjaink is, de sok dobogós helyezést szereztünk. Voltak versenyek, ahol nem úgy alakultak a dolgok, mint kellett volna, de ez időnként megesik. Lehet, hogy az én memóriámmal van gond, de szerintem jobb volt, mint amilyennek most az emberek lefestik. Természetesen nem ilyen szezont akartunk, és bár most könnyen mondhatnánk, hogy a győzelem után ez az év más lesz, de még csak egy futam ment le. Az biztos, hogy a csapaton belül sok minden változott tavaly óta. Fejlődtünk, az emberek elégedettebbek, a munka célzottabbá vált, és hiszünk benne, hogy ezt a javulást a pályán is folytatni tudjuk.”

Vettel két héttel ezelőtti győzelmüket igazi orvosságnak tekinti. „Ez az egész csapat számára nagy hétvége volt. Az év első versenye volt, új autó, és sok munka állt mögöttünk – ennél jobban nem is lehet kezdeni a szezont. Különleges nap volt, a melbourne-i szurkolók fogadtatása is hihetetlen volt, és jó érzés volt, hogy Maranellóban is mindenkinek visszaadtunk valamit a hosszú tél kemény munkája után. A gyárba visszatérve az emberek nagyon boldogok és motiváltak voltak. Most még keményebben nyomják.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Elmondása szerint éppen az ad érzelmi többletet számukra, hogy az év első versenyét tudták megnyerni. „Ez az év első futama volt. Az előző év nehéz volt az egész csapat számára, még ha nem is volt katasztrofális. Emiatt is volt ez jó érzés. Sok munkaórát öltünk ebbe, Ausztráliában nem is voltak valami frissek az embereink, olyan sok órán és éjszakán át dolgoztak, hogy felkészítsék az autót. Ezért is volt jó érzés visszakapni valamit: a győzelem mindenki számára a legjobb orvosság. Jó volt, szép volt, de most megyünk tovább.”

Ami a folytatást illeti, Vettel tisztában van azzal, hogy Kínában megint csak kihívók, nem pedig favoritok lesznek. „Még mindig a Mercedes az esélyes. Nagyon erősek voltunk az első versenyen, de mi futamról futamra haladunk. Tudjuk, hogy jó a csomagunk, amivel jó helyzetbe kerülhetünk. Tudjuk, hogy sokat kell tennünk azért, hogy tartani tudjuk a jelenlegi helyzetünket és jó versenyeket teljesítsünk.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

„Ez teljesen más pálya, az időjárás is más lesz, elég csak kinézni (ti. esett az eső csütörtökön – a szerk.). Kínában mindig sok meglepetés történhet. Emlékszem a 2007-es első itteni versenyemre. Tizenhetedikként vagy tizennyolcadikként rajtoltam a Toro Rossóval, aztán negyedik lettem. Akkor is esett. Sosem tudhatjuk, mi történik itt. Nehéz pálya ez a gumik szempontjából, de a versenyzők és a körülmények szempontjából is” – tekintett előre a bajnoki éllovas.

(telesport.hu, Sky Sport)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.07.12
A Déli pályaudvaron lecserélik a pénztárcsarnok vágányok felőli oldalán lévő megrepedezett....
2020.07.12
Egy elromlott sebességmérő kamera miatt végtelen kálváriát kellett járnia egy Ford Focus....
2020.07.12
A tűzoltók az egyik járműből két embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki. ..
2020.07.11
Fennállása eddigi legeredményesebb júniusi értékesítési eredményét könyvelhette el idén a BMW....
2020.07.11
A gyorsaság nem boszorkányság, szól a mondás – de nagyon drága. Érdekes eltűnődni rajta, hogy....
2020.07.11
A GTI GTC nevű túraautó az Africa’s Global Touring Car bajnokságban vesz majd részt. ..
2020.07.11
Ivailo Cvetkov Bulgáriából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2020.07.11
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es....
2020.07.11
Iveco gyártmányú gázüzemű autóbuszt tesztel a Volánbusz Zalaegerszegen a Danube Truck Magyarország....
2020.07.11
A győri rendőrök elfogtak egy fiatal járművezetőt, aki az egyik belvárosi körforgalomban....