forma1

Vettel - Verstappen páros a Red Bull-nál?

2019.02.17.

Sebastian Vettel 2019-ben ötödjére próbálkozik megszerezni újabb világbajnoki címét, ezúttal a Ferrari színeiben. Michael Schumacher ötödik Ferraris szerzonjában volt képes megszerezni a címet, minden bizonnyal Vettel bízik benne, hogy ötödjére neki is sikerül.

Vettel öt éve próbálkozik újabb címet szerezni, míg a Ferrari utoljára 2007-ben adott világbajnokot a mezőnybe, így kétségtelen, mindkét fél részéről fogy a türelem. Korábban Vettel nem kapott megfelelő autót, míg tavaly az ő hibái is komoly szerepet játszottak a végül elvesztett bajnokságban. De mi lesz, ha valamelyik fél részéről elfogy a türelem?

Az Automobilwoche újságírója elképzelte, hogyan is nézne ki, ha a jövő év végén elfogyna a türelem. Hozzá kell tenni, hogy mindez igen valószínűtlen, hiszen Vettel-t szerződés köti a Ferrarihoz egészen 2020 végéig.

Hova mehetne (menne) Vettel? Nyilván kizárólag a két versenyképes csapat, a Red Bull és a Mercedes jöhetne szóba egy négyszeres világbajnok esetében. Utóbbi csapatfőnökével egyébként különösen jó viszonyt ápol, viszont egy Hamilton-Vettel pilótapáros igen valószínűtlen.

Ugyanakkor legalább ennyire irreális a Verstappen-Vettel pilótapáros, hasonló okokból, mint a Hamilton-Vettel együttműködés: két dudás nem fér meg egy csárdában.

Így tehát a helyzet nagyon úgy tűnik, hogy amennyiben valamelyik csapat nem zárkózik fel, Vettel egyetlen lehetősége a világbajnoki címre a Ferrari volánja mögött van.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....