személyi hír

Vezetőváltás a Rába Nyrt.-ben

2026.01.26.

A Rába Nyrt. hétfői rendkívüli közgyűlésén megújította a társaság vezető testületeit, módosította a részvénytársaság alapszabályát és sajátrészvény vásárlásra adott meghatalmazást a cég vezetésének - közölték a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Martonvásár, 2025. március 31. Sárhegyi István, a REMRED Zrt. társalapítója és a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a martonvásári REMTECH Űrtechnológiai Központ bokrétaünnepségén 2025. március 31-én. Az új üzemegység 10 milliárd forintnál nagyobb beruházás lesz és legalább 85 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt. A komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól. MTI/Vasvári Tamás

A társaság igazgatóságának elnöke Sárhegyi István, felügyelő bizottsági elnöke Pafféri Zoltán Lajos lett. A vezető testületek tagjaira az új többségi tulajdonos javaslatait fogadta el a közgyűlés, illetve az alapszabály módosításait is ennek megfelelően fogadták el a részvényesek.

A 4iG csoport január 5-én közölte, hogy holding vállalata, a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) sikeresen lezárta a Rába Járműipari Holding Nyrt. többségi, 74,34 százalékos tulajdonrészének megvásárlását.

A Rába hétfőn tájékoztatott arról is, hogy a Rába Nyrt. vezérigazgatói tisztségét február elsejétől Szabó Tamás, a Rába igazgatóságának tagja tölti be, miután január 31-én megszűnik Hetzmann Béla vezérigazgatói tisztsége.

A közgyűlés döntése alapján a Rába Nyrt. vezetése 18 hónapra kapott felhatalmazást saját részvények vásárlására azzal a kitétellel, hogy a társaság tulajdonában lévő saját részvények együttes névértéke nem haladhatja meg a mindenkori alaptőke 25 százalékát.

A Rába részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. Az elmúlt egy évben 1275 és 4700 forint között kereskedtek a részvénnyel.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....