Bentley

Videón a Bentley SUV-ja

2014.05.27.

A brit luxusautó gyártó megjelentette az első hivatalos kisfilmet a 2016-tól gyártásba kerülő óriás szabadidő-autóról.

A Bentley azt állítja a sajtóközleményében, hogy az új SUV-ja mércét állít majd a szegmensben a kézműves gyártási minőséget és a kocsi teljesítményét tekintve. Vagyis szinte biztosra vehető, hogy a britet szabadidő-autója lesz a szegmens legerősebb modellje, amit valószínűleg egy dupla turbós W12-es motor beépítésével érnek majd el. Arra azért kíváncsiak vagyunk, hogy a szintén a Volkswagen-konszernhez tartozó Lamborghini hobbiterepjárója nem lesz-e még erősebb, pár év múlva ki fog derülni.

A rövid videón már jól kivehető részletek is megjelennek a legújabb Bentley-ről, amelyet az utóbbi hónapokban erősen át kellett tervezni, miután nem kapott túl jó visszajelzéseket a 2012-es Genfi Autószalonon kiállított EXP 9 F tanulmányautó formája.

 

Már hivatalos, hogy 2016-ban kezdik meg a luxus szabadidő-autó gyártását, többféle motorral. Egy évvel később már konnektoros hibridként is elérhető lesz, ami valószínűleg csendesebb, erősebb, és takarékosabb lesz a sima benzinesnél.

A Bentley SUV-jának olyan ellenfelekkel kell majd megküzdenie, mint a nem sokkal később érkező Rolls-Royce szabadidő-autó, vagy a Maserati hasonló modellje.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.15
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2026.01.15
A BMW Group teljesítménye bővült tavaly globálisan az autóipari kihívások közepette, az európai....
2026.01.15
A Brüsszeli Autószalonon a Mazda leleplezte legújabb elektromos újdonságát, a CX-6e modellt. ..
2026.01.15
Az autósoknál a svéd Mattias Ekström volt a leggyorsabb a Dakar-rali csütörtöki, 11. szakaszán,....
2026.01.15
20 év, húsz őshonos facsemete elültetése Kiss Norbi hétszeres Európa bajnok autóversenyző kápolnai....
2026.01.15
1-2-4-5-3. Ezeknek a számoknak semmi közük a magasabb matematika sorozataihoz, mert ez a Formentor....
2026.01.15
A Tivoli formavilága határozott és fiatalos. Dinamikus vonalai, karakteres frontrésze és arányos....
2026.01.15
2027-től a BMW M divízió megnyitja a nagyteljesítményű szegmens új korszakát, amely tisztán....
2026.01.15
A Nissan sportautója alig három éve debütált, máris ráncfelvarrást kap. ..
2026.01.15
Soha nem adott még el olyan sok gépjárművet Európában a Toyota, mint 2025-ben. A Lexus is....