eredmény

Videoton: hasít az autóelektronikai üzletág

2017.12.09.

Várhatóan meghaladja a 170 milliárd forintot a Videoton Holding Zrt. 2017-es konszolidált árbevétele - jelentette be a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója a cég pénteki székesfehérvári évzáró rendezvényén, ahol az is elhangzott: 2018-ban 12 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a vállalat.

Széles Gábor kiemelte: kiegyensúlyozottan fejlődik a vállalatcsoport, ezt mutatja az is, hogy a társaság sajáttőke állománya idén 110 milliárd forintra emelkedett.

Hozzátette: a 2017-es évben minden idők harmadik legnagyobb beruházási volumene zajlott a Videotonnál, melynek összértéke megközelíti a hétmilliárd forintot. Ezek közt a VEAS Kft-nél 1,7 milliárd, a VT Videoton Elektro-PLAST Kft-nél 1,1 milliárd, a VT Autóelektronika Kft-nél 930 millió forint értékben valósultak meg fejlesztések.

Az elnök-vezérigazgató közölte: a vállalatcsoport létszáma továbbra is növekedésben van, közel 10,5 ezer embert foglalkoztat a Videoton Holding. Széles Gábor úgy fogalmazott: ismét generációk nőnek fel a Videotonban úgy, mint régen, és a cég technológiáját tekintve is meg tud újulni.

Sinkó Ottó társ-vezérigazgató bejelentette: 2018-ban az eddigi öt év átlagának duplájára, 12 milliárd forintra nő a beruházások volumene. Ebből a VEAS Kft-nél 1,5 milliárd, a VT Autoelektronika Kft-nél kétmilliárd, a VT Elektro-PLAST Kft-nél egymilliárd, a VT Metál Kft-nél 850 millió, informatikai fejlesztésekre pedig félmilliárd forint értékű beruházások történnek - emelte ki.

Arról is beszélt: a Videoton 2013 óta reálértéken 40 százalékkal tudta növelni a kereseteket, a bérfelzárkóztatás dinamikus és számottevő volt. A társaság hozzáadott értéke éves 12 százalékos növekedéssel a 2013-as 37 milliárdról 2017-re 58 milliárdra nőt - tette hozzá.

A társ-vezérigazgató tájékoztatása szerint a legnagyobb árbevételt idén a VT Autóelektronika Kft. érte el, a tavalyi 50,8 milliárdhoz képest közel egymilliárd forinttan növelte árbevételét. Mögötte a VT Videoton Elektro-PLAST Kft végzett 34,5 milliárd forintos árbevétellel, illetve a VT-Arriva Kft. és a VEAS Kft egyaránt 22-22 milliárd forintos árbevétellel zárta az évet.

Lakatos Péter társ-vezérigazgató elmondta: több területen is sikerült új üzleteket szerezni a 2017-es évben. A 3D nyomtatók piacán csúcsot döntöttek azzal, hogy idén már húszezer 3D nyomtatót gyártottak - tette hozzá.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a cégcsoportot méltatva azt mondta: Székesfehérvár Magyarország fejlődésének egyik legerősebb, legjobban teljesítő térsége, és a város gazdaságának zászlóshajója a Videoton Holding.

A Videoton vállalatcsoport az idei évben 170 milliárd forintot meghaladó konszolidált árbevételt vár. A társaság tavalyi konszolidált árbevétele megközelítette a 160 milliárd forintot, tavaly előtt meghaladta a 150 milliárd forintot, az azt megelőző évben pedig 133 milliárd forint volt.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....
2026.04.10
A rendezvényen hagyományosan jelen van a hazánkban elérhető elektromos és hibrid gépjárművek....
2026.04.10
A CUPRA Raval világpremierjével a márka ismét bebizonyítja, hogy nem ismer kompromisszumot, ha a....
2026.04.10
A 2025-ös adatok alapján jól kirajzolódik, hogyan alakul az autólopások helyzete Szlovákiában, és....
2026.04.10
A burgenlandi rendőrség kedden pozitív eredményről számolt be a húsvéti hétvégével kapcsolatban.....