kecskeméti Mercedes

Világgazdaság: Teljes profitját kivitte a Mercedes

2015.08.03.

– Teljes, mintegy 20 milliárd forintos tavalyi profitját kifizette osztalékként anyavállalatának a kecskeméti Mercedes-gyárat működtető cég – írja hétfői számában a Világgazdaság. Három év alatt a beruházás 10 százalékát termelte ki.

A napilap információi szerint a Mercedes-Benz Manufakturális Hungary Kft. több mint 63,8 millió eurót fizetett az anyavállalat Daimler AG-nak. A 2012 tavaszától termelő kecskeméti gyár fejlesztési költsége 800 millió euró – akkori árfolyamon 200 milliárd forint – volt.


Működésének eddigi három évében az üzem 90 millió eurót, azaz a beruházási költségek több mint 10 százalékát termelte meg a tulajdonosoknak, miközben az első években 550 ezer, tavaly pedig 77 500 euró társasági adót fizetett.

A Világgazdaság emlékeztet arra is, hogy az Audi Hungária Motor Kft. 2015 első félévében eddigi legmagasabb termelési volumenét érte el több mint egymillió legyártott motorral és csaknem 85 ezer autóval; a cég 10 millió euró osztalékot fizetett ki a 2014-es adózott eredményből.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....
2026.07.22
Közvetlen járatokat indít Oslóba és az egyiptomi Marsa Alamba, emellett hét meglévő útvonalán....
2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....