A jó öreg Karinthy Frigyes óta ismerjük az aforizmát, a nő és a férfi sosem fogja megérteni egymást, mert mindegyik mást akar, a nő a férfit, a férfi meg a nőt. Egy dologban azonban teljes lehet az egyetértés, szükség van a nőnapra. A nőknek azért, mert a férfiak között tudja igazán női lényét megjeleníteni, a férfiak pedig szeretik köszönteni azt, aki fantáziájukban a nap huszonnégy órájában ott van.

Ma már egyre kevesebben emlékezhetnek arra, hogy a rendszerváltás környékén a nőnap az erősen billegő ünnepek sorába tartozott. Sokan voltak, akik munkásmozgalmi gyökerei miatt a kommunista kirakatrendezvények közé sorolták. Ehhez persze az akkori szocialista idők is rátettek egy lapáttal, minden annál nagyobb ünnep volt, aminek nem voltak vallási gyökerei.

Nem csak az ateizmust, a szocializmust is túlélte a nőnap. Mert a nők szerették, ha köszöntik őket, a férfiaknak pedig egyáltalán nem esett nehezükre, ha jó szóval, virággal, csokoládéval kedveskednek azoknak, akik nélkül mi sem lehetnénk férfiak.

Az úgynevezett facebook-nemzedék újra felvirágoztatta a nőnapot, a világhálót is elborította a hölgyek köszöntése. Éljen tehát minden kedves bájos szép nő. Mert ahogy mondani szokták, egy társadalom morális állapota azon mérhető le, hogyan bánik a nőkkel és az idősekkel. Mindkét réteg megérdemli a tiszteletet. Nem csak egy napon, egész évben.