közlekedésbiztonság

Vissza az alapokhoz

2021.07.19.

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató programsorozatában az alapvető szabályok betartására emlékezteti a járművezetőket.

„A rutin, meg az évek”, mondogatjuk pestiesen, miközben nem is gondolunk arra, hogy a berögződések, a „tegnap sem jött senki” hozzáállás káros is lehet. Ráadásul a hőség beköszöntével tompulnak érzékek, nőhet a reakcióidő, ami mind-mind ellenünk, illetve saját és mások biztonsága ellen dolgozik az utakon. Júliusi figyelemfelhívó közleményünk a vezetéstechnikai és szabálykövetési alapokról szól.

Piros = Tilos!

Minden KRESZ tanfolyamon unalomig ismétlik a régi rigmust, de nem alaptalanul teszik. A rendőrség, vagy az úrvezetők autóiba épített kamerák felvételeit nézve se szeri, se száma azoknak az eseteknek, amikor autós társaink a jelzőlámpa piros jelzése ellenére áthajtanak a kereszteződésen, vagy akár a vasúti átjárón és ez érvényes a kerékpárosokra és a gyalogosra is!

Amikor egy ilyen manőverből baleset történik, akkor már mindegy, hogy siettünk, vagy elvakított nap, esetleg a telefonnal, vagy a rádióval babráltunk. Erősítsük meg magunkban ezt az ökölszabályt és a piros lámpa, vagy piros táblák láttán inkább lassítsunk, szükség esetén álljunk meg, hogy még véletlenül se vétsünk az alapszabály ellen!

Követési távolság

Milyen jó lenne, ha a lámpánál rajtoló sor úgy indulna el, mint a vonat, akkor sokkal többen átférnénk a zöldön! Csakhogy a közúti járműveknek muszáj követési távolságot tartani, ráadásul minél nagyobb a megengedett sebesség annál nagyobbat. Segítségképpen: lakott területen kívül, ha méterben mérve a km/h-ban kifejezett sebességünk felét megtartjuk, már biztonságban vagyunk!

A követési távolság a közúti biztonság alapköve. A megfelelő távolságtartás biztosít ugyanis időt a sofőröknek, hogy időben reagálhassanak a váratlan helyzetekre. Érdemes az autópályákon néhány perc figyelmet szentelni a követési távolság betartását segítő útszakaszokon a felfestésekre, ha nem látunk 2 jelet a következő autóig, akkor túl közel vagyunk.

Jobbra tarts

A jobbra tartási kötelezettségről leginkább az autópályán való közlekedéskor beszélhetünk, bármelyik párhuzamos közlekedésre alkalmas útszakaszon is alkalmazni kell. Tudjuk, egy háromsávos autópályán kényelmes és a legkevesebb manőverezést igényli, ha folyamatosan a középső sávban haladunk, de ne felejtsük el, hogy ezzel a magatartással nem csak bosszanthatjuk a gyorsabban haladni szándékozókat, de adott esetben veszélyhelyzetet is teremthetünk!

Jó utat és balesetmentes közlekedést kívánunk!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
Február 3-án a Lamborghini Kairóban hivatalosan is megnyitotta új szalonját, ahol luxusmárkáit....
2026.02.25
Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a....
2026.02.25
Megújult formában várja a motorosokat 2026-ban a Honda egyre népszerűbb, folyamatosan fejlődő....
2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....
2026.02.25
Az EU félidős jelentése előrelépést mutat – az ETSC szerint viszont a döntések iránya most dől el:....
2026.02.25
Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege,....
2026.02.25
A Bosch új funkciója kényelmesebbé teszi a fékezéseket. A technológia sima, rázkódásmentes....
2026.02.25
A hátunkon és a derekunkon túl más testrészünk komfortjáról is gondoskodna a Mercedes. ..
2026.02.25
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek....
2026.02.25
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone is kritikával illette a 2026-os szabályokat és....