Űrkutatás

Visszaérkezett a Földre a Szojuz MSZ-07 űrhajó

2018.06.04.

Sikeresen földet ért vasárnap a kazahsztáni sztyeppén, Zsezkazgan városának közelében a Szojuz MSZ-07 űrhajó leszálló egysége, amely három űrhajóst hozott vissza a Nemzetközi Űrállomásról (ISS).

- Az MSZ-07 űrhajó háromfős legénységét sikeresen kiemelték, mindhármuk hangulata jó - közölték a Moszkva melletti repülésirányító központban. A három űrhajós, az orosz Anton Skaplerov, az amerikai Scott Tingle és a japán Kanai Norisige 168 napos jelenlegi küldetése ezzel befejeződött.

Az űrhajósokat később a leszállás helyétől mintegy 400 kilométerre északkeletre fekvő Karagandába szállítják, ahol hosszabb egészségügyi vizsgálaton esnek át, majd onnan Moszkvába, illetve Houstonba utaznak tovább. Az űrhajósok hozták magukkal az ISS-ről a június 14-én kezdődő oroszországi labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésének labdáját.

A játékszert innen viszik a mintegy 2500 kilométerre fekvő Moszkvába, az Oroszország - Szaúd-Arábia találkozó helyszínére. Az ISS-en három űrhajós maradt, az amerikai Drew Feustel és Ricky Arnold, valamint az orosz Oleg Artyemjev. Jövő szerdán újabb három űrhajós indul az űrállomásra a kazahsztáni Bajkonurból.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság....
2026.05.01
Május 1-jén újabb elektromos buszok állnak forgalomba. Velük együtt összesen már 45 új elektromos....
2026.05.01
A Burgenland Card több mint 300 látványossághoz biztosít hozzáférést a térségben, beleértve sok....
2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....