robogó

Visszafogott növekedésben a hazai kismotor alkatrész piac

2016.09.24.

Az internetes kereskedelem nem tud teret hódítani a szegmensben. A kismotor és a robogó alkatrészek piaci forgalma csak tavaly tudta elérni a válság előtti szintet. Az idei év első felében ugyanakkor tovább folytatódott a szegmens visszafogott erősödése, a piacvezető Moped 91 Kft. szerint. A jelenlegi alkatrész-kereskedelmi tendenciák ugyanakkor a távolkeleti márkák markáns térnyerését mutatják. „Az alkatrészek iránti kereslet alapján úgy látjuk, hogy az utóbbi időszakban túlnyomórészt kínai, illetve japán robogók irányába tolódott el a hazai használtmotor piac, az európai márkák alkatrészei iránt jóval visszafogottabb a kereslet, mint néhány évvel ezelőtt” – fogalmaz Csima Béla, a Moped 91 Kft cégvezetője.

A kismotor, robogó, illetve kerékpáros-kiegészítő szegmensben a március-október közötti időszak számít kereskedelmi főszezonnak. Az alkatrész és kiegészítő termékszegmensben évente közel egymilliárdos forgalmat elérő Moped 91 kft. piacvezetőnek számít. A robogóalkatrészek piacának visszafogott bővülése mellett a kerékpár felszerelési cikkek piaca határozott, mintegy 10%-os erősödést mutat. „Jellemzően a kerékpáros túrázáshoz szükséges kellékeket keresik egyre többen: a kerékpáros táskák, kesztyűk, fejvédők, sisakok számítanak az idei szezon slágertermékeinek” – összegez Csima Béla. A cégvezető tapasztalatai szerint nem csupán a kerékpárosok, de a hazai kismotorosok is egyre inkább a jó ár-érték arányt keresik, legyen szó alkatrészről vagy kiegészítőről, ami fontos előrelépés a korábban kizárólag az árat előtérbe helyező vásárlói hozzáállással szemben.

Gond lehet az utánpótlással - A Moped 91 hazánk mellett 10-15 országban van jelen nagykereskedőként. A cégvezető aggasztónak tartja azt, hogy egyre több kiskereskedelmi üzlet zár be, ezért akár néhány éven belül előfordulhat, hogy kisebb térségek az alkatrészellátást és a kapcsolódó szervizelést, tanácsadást kínáló üzlet nélkül maradnak. „Sajnos néhány éve tapasztaljuk már, hogy ha egy kereskedő nyugdíjba vonul, az üzlet bezár és nem lép a helyébe új vállalkozó. Ez azért nagy gond, mert ha a kismotor tulajdonos nem tudja a lakhelyéhez közel beszerezni a szükséges alkatrészeket, szinte megoldhatatlan helyzet elé állítja, ugyanis az interneten történő alkatrész-beszerzés egy lutrival ér fel. Szakértő kereskedő tanácsa nélkül főleg a távol-keleti kismotorok esetén szinte lehetetlen a megfelelő alkatrész kiválasztása” –jegyezte meg Csima Béla.

A Moped 91 tapasztalatai szerint pont emiatt nem várható az e-kereskedelem markáns térnyerése a kismotoralkatrész szegmensben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a kereskedők tudnak akár régiós szinten erős pozícióba kerülni, akik a kor elvárásainak megfelelően felszerelt üzlettel, széles készletre támaszkodva azonnal ki tudják szolgálni a vevőket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....