Audi típusnevek

Visszatér eredeti modellneveihez az Audi

2026.02.15.

A német prémiumgyártó új vezérigazgatója a Müncheni Autószalonon ismerte be, hogy az A4 átnevezése nem volt jó döntés.

Néhány évvel ezelőtt az Audi úgy döntött, hogy nem új modellnevet talál ki elektromos autóinak, hanem a már meglévőket osztja le a kínálatában úgy, hogy a belsőégésű motoros autók páratlan számot viselnek, míg az elektromosak párosat. Ennek a megkérdőjelezhető döntésnek lett a szüleménye, hogy a klasszikus szedán és kombi A4 modellek most A5 néven futnak, ez pedig megzavarta a vásárlókat, a kereskedőknek pedig egyre frusztráltabb, hogy napról napra ezzel kell szembesülniük.

Úgyhogy Gernot Döllner, az Audi új vezérigazgatója azt nyilatkozta a Müncheni Autószalon alatt, hogy kész visszatérni az eredeti modell jelölésekhez, ahol az A szimplán az alacsony modellekre utal, míg a Q szimplán az emelt hasmagasságúakra. A számok pedig az autó méretére, szegmensére utalnak majd ezentúl is. Így, ha minden jól, következő frissítése során már A4 jelölést kaphat újra a mostani A5 szedán és kombi, ráadásul a 2028-as modellévre befuthat az A4 tisztán elektromos változata is. Egyébként nem ez az első alkalom a közelmúltban, amikor az Audi visszakozik átnevezési terveitől. Talán még emlékszünk a ’35’ és ’55’ modelljelölésekre, amik a motor méretére lettek volna hivatottak utalni, kevesebb sikerrel.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....