városi kisautók

Visszatérnek az olcsó kisautók?

2026.01.13.

Már vagy egy tucat A- és B-kategóriájú elektromos mini-típus kapható a magyar újautó-piacon. Közülük azonban a 10 millió forint alatti áron kínált kompaktok választéka továbbra sem túl széles.

Legfőképpen amiatt, hogy még korábban a gyártók gazdaságtalanságra hivatkozva sorban felhagytak az ilyen benzines kiskocsi-modellek gyártásával. Helyettük az elektromobilitás jegyében, a rentabilitás szem előtt tartásával, inkább a 15 millió forint tájékán startoló e-modelleket részesítették előnyben, vagy legalábbis a kisebb kompaktok árát sem tudták a 10 milliós árszint alá szorítani. Most viszont úgy tűnik, hogy az idén tovább bővülhet a megfizethető(bb) árú mini- és mikró-típusok kínálata, a kínaiak mellett európai gyártmányokkal is. A BYD év elején startoló szegedi összeszerelő üzeméből elsők között gördülhet ki a már kínai gyártóforrásból jelenleg is kapható Dolphin Surf. A VW csoport új kompakt villanyosai, az ID Polo, a Skoda Epiq és a Cupra Raval hazai megjelenését az év második felére ígérik. A 20 ezer eurós elektromos Renault Twingo már debütált a nemzetközi piacokon, hazai ára azonban még nincs, és itthoni megjelenése is későbbre, az év vége felé várható.

Mindemellett a 7-8 millió forintos e-kompaktokat nemcsak a piacok sürgetik. Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnöke is kiállt amellett, hogy az EU hozzon létre egy új járműosztályt a kicsi, könnyű és olcsó négykerekűek számára. Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója annak a véleményének hangot, hogy már csak a nagy erővel nyomuló kínai konkurenciával szemben is az ilyen autócskák gyártását európai kooperációban, az Airbus Industrie gyártókooperációjának mintájára kellene megvalósítani.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....