Forma-1

Visszavinnék Afrikába a Forma-1-et a tulajdonosai

2019.05.18.

Afrikai futamról tárgyalnak Marokkóban és a Dél-Afrikai Köztársaságban a Liberty Media képviselői.

Kyalami, 1992

Sean Bratches, az autós gyorsasági világbajnokság marketingigazgatója csütörtökön azt mondta, Marrákesben, illetve a dél-afrikai Kyalami versenypálya üzemeltetőivel egyeztetnek arról, hogy vendégül lássák a mezőnyt.

"Ez egy olyan piac, amelybe szeretnénk belépni" - fogalmazott a sportvezető egy sajtóreggelin. Hozzátette: Afrika kivételével minden lakott kontinensen van már F1-es futam.

"Nagyon előremutató beszélgetéseket folytattunk a dél-afrikaiakkal, de Marokkó is érdeklődőnek bizonyult. Nagyon fontos számunkra ez a projekt" - nyilatkozta Bratches.

Mindkét említett ország volt már korábban vb-helyszín: Casablanca 1958-ban adott otthont futamnak, a dél-afrikaiak pedig az 1960-as évek első felében East Londonban, majd 1967 és 1993 között húsz alkalommal Kyalamiban fogadták a világ legjobb pilótáit.

A Forma-1 vezetősége kedden jelentette be, hogy a mezőny 35 év után jövőre visszatér Hollandiába, és lesz verseny jövőre Vietnamban is. A mostani idény végén a mexikói, a német, a spanyol és a brit helyszínnek jár le a szerződése. Ennek kapcsán Bratches kijelentette: 21 futamot szeretnének a 2020-as vb-idényben is.

Afrikából Marokkó és a Dél-Afrikai Köztársaság mellett korábban Ruanda és Nigéria is jelezte, szívesen rendezne Forma-1-es futamot.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....