autóklíma

Viszlát, autó légkondicionálás!

2024.06.14.

A szélvédő, ami élvezetessé teszi a vezetést kánikulában is. 

 

Ki ne ismerné a nyári autózások utóhatását? Nevezetesen a kötőhártya- vagy arcüreggyulladást. Az erre érzékenyek pontosan tudják, mennyire kellemetlen lehet egy hosszabb utazást követően a vörösen égő szem és a duzzadt orrmelléküreg. Hiszen a klíma arról szól, hogy hideg levegő áramlik az arcunkba. A hűtő hatás persze beállítható úgy is, hogy csak a lábunkat érje a friss fuvallat, de egy negyven fokos nyári napon ez általában édeskevés és szeretjük a felsőtestünket is hűteni. Aztán másnap jön a „hideg zuhany”.

Mivel ez sokakat érint, csak idő kérdése volt, hogy egy technológiai innováció belépjen a színtérre. Hogy kényeztessen és példátlan vezetési élményt nyújtson. És a kényelem mellett még pénzbeli megtakarítással és fenntarthatósággal is párosul.

Mindezt kínálja az atermikus szélvédő. Fémrészecskékkel laminált üvegből készül, a speciális vékony bevonat pajzsként funkcionál, a hagyományos üveghez képest a hő akár 60%-át visszaveri. Ezáltal az üvegfelület még forró nyári napokon is kevésbé melegszik fel, így nő a komfortérzet, a légkondit kevesebbet kell használni. Az innovatív szélvédő technológiának köszönhetően az utastér még a legforróbb napokon is kellemesen hűvös marad.

Valójában az atermikus szélvédő előnyei messze túlmutatnak az egyszerű kényelemen. A légkondicionálás megszüntetése alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást eredményez és ezáltal csökken a CO2-kibocsátás. Az elektromos autók tekintetében pedig a légkondi használatának redukálása az autonómia növelését is jelenti.

A hagyományos szélvédőkhöz képest magasabb kezdeti költségek ellenére az atermikus szélvédőkbe történő beruházás hosszú távon előnyös az üzemanyag-megtakarításnak és az alacsonyabb légkondicionáló karbantartási költségeknek köszönhetően.

A technológia nem áll meg első szélvédőnél, az oldalsó és hátsó ablakok is kaphatnak atermikus speciális bevonatot.

A környezetbarát technológiák kiválasztása nemcsak a vezetési élmény javítását jelenti, hanem egy tisztább és élhetőbb világ felépítését is a jövő generációi számára.

Forrás: solomotori.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.15
Gyulay Zsolt kedden lemondott elnökségi posztjáról, a testületben így hárman maradtak, a Magyar....
2026.04.15
A török járműgyártó a francia tömegközlekedési szolgáltatóval, a RATP-val együttműködésben....
2026.04.15
Az autóipar évek óta zajló elektrifikációja és digitalizációja közepette az OMODA & JAECOO....
2026.04.15
Betiltotta az FIA az időmérős trükköt, amivel a Mercedes és a Red Bull a szezon első három....
2026.04.14
A rendőrség kijelölte a 24 órán át tartó ellenőrzések helyszíneit – közölte az ORFK Kommunikációs....
2026.04.14
Folytatódik sorozatunk, ahol olyan szervizmunkákról van szó, amit sok tulajdonos hajlamos....
2026.04.14
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1643-an lépték át Bács-Kiskun....
2026.04.14
Visszatérnek a tengerentúli járatok, de kelet felé is új kapcsolatokra lehet számítani. ..
2026.04.14
2026 első negyedévében a tisztán elektromos meghajtású modellek megrendelése hozzávetőlegesen 40....
2026.04.14
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....