VW csoport

A Volkswagen-csoport stabil eredménnyel kezdte a második negyedévet

2015.05.24.

A Volkswagen Csoport az ez év januárjától április végéig tartó időszakban 3,34 (2014. január-április: 3,31; +1,0 százalék) millió járművet szállított ki. Egyedül áprilisban 853 200 (2014. április: 864300, -1,3 százalék) vevőknek átadott járművet jegyzett fel a vállalat. „ A második negyedév startja az egyes regionális piacok eltérő fejlődését mutatja.

Amíg Nyugat-Európában és Észak-Amerikában hátszélben haladunk és a csoport kiszállításai egyértelműen növekedni tudtak addig Dél-Amerika és Kelet-Európa – elsősorban az orosz piacnak köszönhetően – tartós kihívást jelentenek.” - nyilatkozta Wolfsburgban Christian Klingler az igazgatótanács értékesítésért felelős tagja. „Továbbra is a minőségi növekedésre fókuszálunk. Erre a Volkswagen Csoport a tizenkét márkájával a lehető legjobban felkészült”- folytatta Klingler.

Christian Klingler az igazgatótanács értékesítésért felelős tagja

A csoport márkái a teljes európai piacon az első négy hónapban 1,38 (1,33; +3,8 százalék) millió járművet értékesítettek. Ebből 747 000 (702 600; +6,3 százalék) darab talált gazdára a nyugat-európai régióban (Németország nélkül). A hazai piacon, Németországban, 432 200 (400 100; +8,0 százalék) vevő döntött új autó vásárlása mellett a Volkswagen Csoport kínálatából, miközben a vállalat a közép- és kelet-európai régióban 199 900 (226 100; -11,6 százalék) járművet értékesített. Tartósan csökkentek a kiszállítások Oroszországban, ahol 57 600 (94 200; -38,8 százalék) járművet vettek át az ügyfelek.

Az észak-amerikai régióban január és április vége között 284 300 (272400; +4,3 százalék) járművet értékesített a csoport. Ebből 184 000 (184 300; -0,2 százalék) kiszállítás esik az Amerikai Egyesült Államokra. Ugyanebben az időszakban a dél-amerikai régióban 200 400 (252 700; -20,7 százalék) járművet adott át a Volkswagen Csoport. Ebből 143 800 (196 200; -26,7 százalék) darab jármű talált gazdára Brazíliában. Az ázsiai-csendes-óceáni értékesítési régióban áprilisig 1,33 (1,32; +0,6 százalék) millió járművet szállítottak ki az ügyfeleknek. Ebből 1,19 (1,19; +0,2 százalék) milliót Kína, a csoport legnagyobb egységes piaca tesz ki.

A csoport márkái röviden

A Volkswagen Személygépjárművek az első négy hónapban 1,98 (2,02; -2,2 százalék) millió autót szállított ki a vevőknek.

Az Audi prémium márka április végéig 591 100 (561 900) járművet értékesített világszerte és ezzel 5,2 százalékos növekedést ért el.

A Porsche sportautó gyártó januártól április végéig 72 611 (55 000) darab járművet szállított le, ami 32,0 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

A cseh autómárka, a Skoda áprilisig 357 200 (336 800) járművet adott el, ami 6,1 százalékos növekedést jelent.

A Seat az első négy hónapban 138 400 (127 400; +8,6 százalék) darab járművet adott át az új vevőknek.

A Volkswagen Haszonjárművek ugyanebben az időszakban 147 500 (140500; +4,9 százalék) járművet értékesített.

Az MAN márka január és április vége között 30 300 (36600; -17,3 százalék) eladást teljesített.

A svéd Scania áprilisig 24 100 (24700; -2,3 százalék) nehéz tehergépjárművet és autóbuszt szállított a ki megrendelőinek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....