beszállító

A Volkswagen megvált bosnyák beszállítójától

2018.04.15.

A Volkswagen-csoport valamennyi megállapodását törli boszniai beszállítójával, a Prevent Grouppal, mely cég a német autógyártó több üzemét is leállásra kényszerítette két évvel ezelőtt, amikor is a Prevent felfüggesztette az általa gyártott alkatrészek szállításait – számolt be róla az Automotive News.

A Prevent Group vitatja a Volkswagen lépését, mivel az autógyártó mindössze egyetlen nappal az idén március 21.-kei jogi kereslet beadása előtt értesítette őket. 

A Volkswagen lépése miatt 90 dolgozójának mond fel a beszállító a Prevent Foamtecnél a németországi Stendalban. Ugyanakkor mintegy 700 munkavállaló néz szembe a munkaidő csökkentésével vagy a munkahelyük megszűnésével a Prevent Group németországi cégeinél. „A lehetőségeink szerint átcsoportosítunk dolgozókat más üzemegységekhez a cégcsoporton belül” – közölte a Prevent.

Ugyanakkor a Volkswagennél szükségszerű lépésnek tartják a szerződések felmondását. Szerintük mind a vevőik, mind pedig más beszállítóik, és kereskedőik érdeke, hogy a negatív hatásokat minimalizálják üzleti kapcsolataikban.

A Prevent Group szarajevói székhelyű vállalkozás, melyet Nijaz Hastor, Bosznia leggazdagabb embere irányít. Hastor 2016-ban bezárta üléshuzatokat és fém átviteli rendszerek házait gyártó cégeit, miután a Volkswagen törölte egy megrendelését. Az ebből adódott vita arra késztette a német autógyártót, hogy tíz németországi gyárából hatban felfüggessze a termelést. A kényszerű leállás csaknem 28 ezer munkást érintett.

Az Automotive News idézi a német üzleti folyóirat, a Wirtschaftswoche beszámolóját, mely szerint a Preventtől való búcsú mintegy 200 millió euróba kerül a Volkswagennek, míg a más beszállítókkal történő helyettesítés további 159 millió eurójába kerül az autógyártónak.

Fordítás: Lehőcz Rudolf

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....
2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....