Volkswagen

Volkswagen-találkozó a Hungaroringen

2017.08.15.

Idén szeptember 23-án rendezi meg a Volkswagen a hatodik márkatalálkozóját a Hungaroringen. A márka rajongói számára kötelező, az autózás szerelmesei részére pedig ajánlott eseményen szórakoztató programokkal várják az egész családot.

A különböző típusok idén is külön szekcióban kapnak helyet, így a Passat, a Scirocco és Corrado, a Jetta, Bora és Vento, valamint a Polo tulajdonosok egy-egy csokorban parkolnak, különböző helyszíneken. A Transporterek és Bogarak az összes többi léghűtéses és haszonjármű modellel a Hippifaluban gyülekeznek, ahol ismét kint alhatnak a vállalkozó kedvűek.



A nagyszínpad előtti Paddock rész pedig továbbra is kizárólag a Golf generációkról szól, itt az autós szakemberekből álló zsűri által kiválasztott 300 modell sorakozik majd.

A korábban megszokott programok mellett több újdonsággal készülnek a szervezők, és ezúttal is garantált, hogy sok ezer izgalmas oldtimer, youngtimer és tuning Volkswagen lepi el a mogyoródi versenypályát, mellettük pedig számos gyári különlegesség is látható lesz a nap során. Új programmal jön a Volkswagen Driving Experience csapata, akik a nap során többször látványos műsorral szórakoztatják a közönséget.



Napközben számtalan gyermek és női programmal készülnek a szervezők, késő délután pedig koncert zárja a szombatot. Ezt követően pedig ismét lesz autó átadás, a legszerencsésebb résztvevő ugyanis a Das WeltAuto jóvoltából egy VI-os Golffal mehet haza.

A rendezvényről bővebb információ a www.volkswagen-talalkozo.hu honlapon és a rendezvény Facebook oldalán olvasható.



Helyszín: Mogyoród, Hungaroring

Időpont: 2017. szeptember 23.

Nyitás: 10:00 óra

Jegyár: 600 Ft

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os....
2026.09.06
Húsz éve még nem sikerült a kínai partra szállás, az importautók elleni fellépésben napjainkban....
2026.09.06
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Nem élünk mi túl veszélyesen? ..
2026.09.06
Egy Kelet-Stájerországban balesetet szenvedett motorost csak tizenegy óra után találtak meg. A 63....
2026.09.06
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a....
2026.09.06
Jelentősen felfutott a tavaly a kínai autók értékesítése, 2025-ben összesen 8115 kínai jármű talált....
2026.09.06
Elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést az új Leapmotor B05. ..
2026.09.06
Újabb CAF-villamossal gyarapodott a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 41. jármű. ..
2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..