Volvo

Több, mint négy éve jelentette be a Volvo, hogy az évtized végére teljesen elektromossá válik. Azonban hamar szembesülnie kellett a valósággal, hogy az elektromos járművek térnyerése nem bontakozott ki olyan gyorsan, mint ahogyan azt a Geely tulajdonában lévő vállalat gondolta. A svéd vállalat azóta felhagyott a 2030-ig megvalósítandó tervével, és jelenleg az a céljuk, hogy 2030-ra a plug-in hibridek és a tisztán elektromos autók tegyék ki az eladások 90-100 százalékát.
Ennek ellenére a Volvo továbbra is úgy véli, hogy a belső égésű motorok számára közeleg a vég. A márka másfél éve gyártotta le az utolsó dízelmotorát, és most úgy tűnik, hogy a benzinmotor "lejárati dátumát" is tudni lehet. Egy, a Bloomberg-nek adott interjújában Hakan Samuelsson kijelentette: "Az iparág elektromossá válik, nincs visszaút. Egyes régiókban a folyamat kicsit tovább tarthat, de az irány világos. Körülbelül 10 év múlva az autók mind elektromosak lesznek és olcsóbbak is".
Érdekes állítás ez a Volvo vezérigazgatójától, hiszen az elektromos járművek eladásai valójában csökkenő tendenciát mutatnak. Az év első nyolc hónapjában mindössze 90.326 darab belső égésű motor nélküli járművet adtak el, ami hatalmas - 24 százalékos - visszaesést jelent 2024 azonos időszakához képest. Még a plug-in hibridek eladásai is visszaestek egy százalékkal, 107.380 darabra. A tisztán benzines és a mild hibridek eladásai pedig 7 százalékkal, 253.376 darabra estek vissza. Összességében pedig 10 százalékkal estek vissza a kiszállítások a tavalyi év első nyolc hónapjához képest, ami 498.464 eladott autót jelent.

A fenti számok ellenére a 74 éves vezető továbbra is bízik abban, hogy a Volvo eladásai fellendülhetnek, ha helyes döntéseket hoznak. Samuelsson a Bloomberg-nek elmondta, hogy a vállalatnak új plug-in hibrideket kell piacra dobnia, amelyekre "tartalék motorral ellátott elektromos autóként" hivatkozott. Nem tudni biztosan, hogy a nagy hatótávolságú plug-in hibridekre - mint például az új XC70 - vagy a hatótáv-növelő elektromos járművekre utalt, amelyek generátorként használják a benzinmotorjukat. A Geely anyavállalat egyébként már ismeri a hatótávolság-növelő techológiát a Renault-val közös Horse nevű vállalatán keresztül.
Samuelsson tisztán elektromos jövőképe gondokat okozhat néhány hagyományos autógyártónak. A svéd üzletember szerint az iparág jelentős szerkezetátalakítás előtt áll, és "egyes vállalatok alkalmazkodni fognak majd az új körülményekhez és túlélik a változást, mások nem lesznek erre képesek". A 2035 körül kezdődő elektromos korszakra előretekintve azt jósolja Samuelsson, hogy "két vagy három kínai márka lesz domináns", míg a régi gárdának muszáj lesz szembenéznie az új valósággal.
A jövőt illetően azonban nem minden márka ért egyet a Volvo-val. A BMW például nem akar felhagyni a belső égésű motorok gyártásával 2035-ben. A Mercedes arra figyelmeztetett, hogy az egész iparág összeomolhat Európában, ha életbe lép az Európai Unió tilalma. Az Audi és a Porsche is hasonló állásponton van, és úgy vélik, hogy a 10 éven belüli teljes átállás korai lenne.

Eközben a Volvo testvérmárkája, a Polestar folyamatosan ostorozza a riválisait a be nem tartott, teljesen elektromos hajtásra vonatkozó ígéreteik miatt. Az Autocar szerint a márka a Münchenben megrendezett IAA Mobility Show-n idézeteket mutatott be a versenytársaktól - amiket nem tartottak be. Mind a Volvo, mind a Polestar arra kéri az EU-t, hogy szilárdan tartsák magukat a 2035-ös zéró emissziós kötelezettségükhöz, míg sok gyártó folyamatosan a lazább szabályozásokért lobbizik.
Az autógyártók magas rangú képviselői szeptember 12-én találkoztak Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, hogy megvitassák a 2035-ös tilalmat, amelyről Ola Kallenius, a Mercedes vezérigazgatója azt mondta, hogy ez "egyszerűen már nem megvalósítható".
Képek forrása: Volvo