Wolfsburg

A VW megerősíti, hogy átvenné a Europcart

2021.06.28.

A Volkswagen egyszer már eladta az autókölcsönző céget, most ismét tulajdonos lenne – írja az automobilwoche.de

 



 

A csoport hivatalosan is megerősítette, hogy érdekli az Europcar autókölcsönző cég átvétele. Az Attestor és Pon partnerekkel együtt jelenleg vizsgálják az Europcar többségi részesedésének megszerzését - áll  Wolfsburg közleményében.

"Ezek a szempontok nagyon korai stádiumban vannak, és még nem született döntés" - fogalmaztak  "Egy részvényenként 0,44 euró összegű, nem kötelező érvényű ajánlatot a Europcar elutasította."  Az autógyártó nyitva hagyta, hogy a VW továbbmegy-e. 

A VW központja. Fotó: Volkswagen

A korábbi 0,44 euró részvényenkénti ajánlat 2,2 milliárd euróra becsülné az Europcart, a VW által a két pénzügyi befektetővel közösen megcélzott többségi részesedés így is legalább 1,1 milliárd euróba kerülne. Egy jelentés szerint az Europcar túl alacsonynak tartotta az összeget és elutasította az ajánlatot.

A VW 2006-ban adta el az Europcart pénzügyi befektetőknek.  A most tervezett visszatérés oka: a  VW reméli, hogy hozzáférést biztosít az autókölcsönző társaság infrastruktúrájához, hogy új mobilitási szolgáltatásokhoz, például autómegosztáshoz és transzferhez is felhasználhassa.

"Egy lehetséges tranzakció elvileg vonzó lehet a VW számára" - áll a wolfsburgi konszern közleményében.  "Ez egyike azon lehetőségeknek, amelyek alapján a VW hozzáférhet egy olyan platformhoz, amely támogatná a VW hosszú távú mobilitási jövőképét, és megerősítené a VW termék- és szolgáltatáspalettáját."

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..
2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....
2026.09.02
Ha vezetés közben mobiltelefonon beszélsz vagy nem használod a biztonsági övet, a mesterséges....
2026.09.02
Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a....
2026.09.02
A Porsche és a Tata Consultancy Services (TCS) megállapodást írt alá az MHP menedzsment és IT....
2026.09.02
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és....
2026.09.02
A gyermekek biztonságos közlekedése állt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti....
2026.09.02
Jelentős a torlódás az M1-es autópályán mindkét irányba Komárom és Tata között, aki teheti az 1-es....
2026.09.02
A hosszú nyári autós utazások nemcsak a sofőrt, de az autót is próbára teszik. Az autópályás tempó....