Waberer's International

A Waberer's ideiglenes vezérigazgatót nevezett ki

2020.03.24.

Az igazgatóság 2020. március 23-ától Erdélyi Barnát, a társaság jelenlegi gazdasági vezérigazgató-helyettesét nevezte ki ideiglenes vezérigazgatónak - tájékoztatott a Waberer's International Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Erdélyi Barna a 2014 óta a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese, 2017 óta az igazgatóság tagja.

Robert Ziegler, aki a cég átalakulását 2019 eleje óta vezette, távozik a vezérigazgatói pozícióból, és lemond a társaság igazgatóságában betöltött tisztségéről is - írták.

A Waberer's International Nyrt. kedden költségcsökkentési intézkedések bevezetését jelentette be azonnali hatállyal a koronavírus káros hatásainak ellentételezésére a BÉT honlapján.

Az intézkedések kiterjednek a kamionok jelentős részének azonnali leállítására a Waberer's nemzetközi flottájában. Elfogadták az országon kívüli eszközök és járművezetők hazatelepítési tervét, megkezdték annak végrehajtását.

 

A tájékoztatás megfogalmazása szerint ésszerűsítik a munkaerő-állományt, a bevezetett HR-intézkedések összessége magában foglalja az új keresések befagyasztást, a bérek újratárgyalását, és egy fizetés nélküli szabadsággal kapcsolatos programot.

Erdélyi Barna vezérigazgató az intézkedésekről szóló közleményben kiemelte, a bevezetett intézkedésekkel megtalálják a kényes egyensúlyt a pénzügyi helyzetük szükségszerű javítása és az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatási színvonal fenntartása között, az intézkedések biztosítják tevékenységük fenntarthatóságát a jelenlegi kihívásokkal teli időszakban.

A közlemény szerint Gerard van Kesteren, az igazgatóság elnöke azt mondta: Erdélyi Barna hosszú ideje tagja a Waberer's vezetésének és értékes szakértelemre tett szert a kihívásokkal teli időszakok menedzselésében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....