repülés

A Wizz Air fogja működtetni a Pozsony-Kassa repülőjáratot

2025.08.25.

A Wizz Air fogja működtetni a Pozsony-Kassa (Bratislava-Košice) repülőjáratot, az első gép novemberben száll fel. Az Airbus A321/A32O-as gépek összesen 230 utast szállíthatnak. Az állami támogatás összege maximum 5,2 millió euró lesz, a kezdetben becsült 9 millió euró helyett – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Jozef Ráž (Smer-SD-jelölt). A gép indulása előtt 40 perccel kell kiérni a repülőtérre. Eredetileg öt érdeklődő volt a járat üzemeltetésére, végül két társaság tett ajánlatot - írja a parameter.sk.

„A legjobb ajánlatot a Wizz Air társaság tette. Egy 230 fős Airbus fog közlekedni a két város között, az első út 2025 novemberében lesz” – mondta a miniszter.

Fotó: WizzAir

„Minden nap indul majd gép, hétfőnként és péntekenként pedig két-két járat lesz. Munkanapokon és szombaton 6.30-kor indul Pozsonyból, 8.05-kor Kassáról. Hétfőn és pénteken pedig a másik járat 16.20-kor Pozsonyból, 17.55-kor Kassáról. Vasárnap este 21.00-kor száll fel a fővárosban, 22.35-kor Kassán” – részletezte a miniszter. Az indítás pontos napját később közli a tárca.

Ráž azt is elmondta, 19,99 euró lesz a legolcsóbb egyirányú jegy, a legdrágábbat pedig 75 euróban szabta meg a minisztérium (poggyász nélkül), poggyásszal együtt 85 euróban. A legolcsóbb oda-vissza jegy 39,98 euró lesz, a legdrágább pedig 150 euró, poggyásszal 170 euró. Az ár attól is függ, hogy mennyi idővel korábban vásárolják meg, illetve milyen gyorsan fogynak a jegyek – közölte Ráž.

Hozzátette, a járat működtetésének állami költségvetésre gyakorolt hatása elhanyagolható a várható költségvetési bevételekhez viszonyítva. „Multiplikatív hatása lesz a nemzeti össztermék növekedésére, hiszem, hogy a járat fellendíti az üzleti kapcsolatokat. Emellett két további társaság nyit új bázist a pozsonyi repülőtéren. Úgy vélem, már ez lényegesen több bevételt jelent az állami költségvetésnek, mint amennyit a kassai járatra fordítunk” – folytatta Ráž.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.11
A barátom csak nem ver át… ..
2026.09.11
Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó....
2026.09.11
Új korszakra készül a Lexus: a japán prémiumgyártó első olyan következő generációs elektromos....
2026.09.11
Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint....
2026.09.11
A Bolt észt fuvarközvetítő vállalat július végén az összes piacán egyszerre kötötte össze....
2026.09.11
A 2026-os Hondacustoms.com versenyen is reflektorfénybe került CB750 Hornet jövőre teljesen új....
2026.09.11
Kína 2030-ra a világ vezető autóipari országai közé kíván kerülni, és tovább erősítené pozícióját....
2026.09.11
Az Európában először hazánkban, a Sziget Fesztiválon debütáló tisztán elektromos Geely E2 az ujjai....
2026.09.11
Nem volt szerelem első látásra, de a teszthéten jól összecsiszolódtam a "csillagos égig"....
2026.09.11
A jelenlegi prototípusok átfogó tesztprogramon vesznek részt. Ezzel párhuzamosan Münchenben....