WRC
A Kanári-szigetek kanyargós útjain a mezőny idén első alkalommal próbálhatta ki a Hankook kemény keverékű slick abroncsait, amelyek remekül működtek a Toyota GR Yarisokon. Ezt jól mutatja, hogy a 18 gyorsaságiból mindet Toyotával nyertek meg: Kalle Rovanperä 15 gyorsaságit húzott be, és csak kettő, illetve egy szakaszgyőzelmet engedett át Sébastien Ogier-nek és Elfyn Evansnek.
Úgy tűnik, hogy Rovanperä végleg maga mögött hagyta a nehézkes szezonkezdetét, ezúttal a régi önmagát idézve fölényes rajt-cél győzelmet aratott, és a tavaly októberi Chile-rali óta először állhatott a dobogó legfelső fokára. A győzelmet 53,5 másodperces előnnyel szerezte meg, miután a rali végi Power Stage-en is a legjobb időt érte el, és a Szuper Vasárnap-értékelést is megnyerte, így maximális 35 pontot szerzett. Karrierje 16. győzelmével Rovanperä immár egyedül áll az élen a Toyota legeredményesebb pilótáinak rangsorában, eddig Sébastien Ogier-vel és Carlos Sainz-cal holtversenyben vezetett (15 győzelemmel és két versenyzői vb-címmel).
Ogier volt Rovanperä legközelebbi kihívója a spanyol hétvége során, a nyolcszoros világbajnok hamar visszarázódott a versenyzésbe, miután a januári monte-carlói győzelme óta először ült versenyautóban. A francia csak három szakaszon volt gyorsabb Rovanperänál, de így is megszerezte az összesített második helyet, és a Power Stage-en és a Szuper Vasárnapon is a második leggyorsabb volt. Elfyn Evans is dobogóra állhatott, mind idén eddig minden alkalommal. A kiegyensúlyozott walesi 43 pontra növelte előnyét a pilóták bajnokságában, Rovanperä viszont feljött a második helyre.
Kacuta Takamoto is a legjobb négy közé került, így az első négy helyen csak Toyoták végeztek. A Toyota Gazoo Racing-WRT harmadszor ért el ilyen remek eredményt; erre korábban csak Kenyában, a Szafari-ralin volt példa (2022-ben és 2023-ban) de az egy nagyon speciális verseny, most viszont egy viszonylag hagyományos aszfaltos ralin jött össze a négyes siker. A négy versenyen elért harmadik maximális pontszámmal a csapat előnye 51 pontra nőtt a Hyundai előtt a bajnokságban. Sokáig úgy tűnt, hogy nem csak az első négy, hanem az első öt helyet fogja kisajátítani magának a Toyota, de a negyedik helyen haladó Sami Pajari szombat délután kisodródott egy kanyarban, és szalagkorlátnak csapódott. A finn újonc azonban elégedett lehet a hétvégén mutatott aszfaltos tempójával, amely a tapasztaltabb csapattársakétól alig maradt el.
A Hyundai számára frusztráló hétvége volt, mivel a háromból egyetlen i20 N Rally1 sem volt esélyes még a dobogó alsó fokaira sem. Ennek oka, miután kezelhetőségi problémákba ütköztek, amelyek feltehetően a differenciálmű beállításaival és a relatíve ismeretlen Hankook abroncsokkal voltak kapcsolatosak. Adrien Fourmaux volt a koreai márka legjobbja az ötödik helyen, bár a francia vezetési és műszaki hibák nélkül is több mint két és fél perccel maradt le Rovanperä mögött a végén. Világbajnok csapattársai, Ott Tänak és Thierry Neuville még lassabbak voltak, a hatodik, illetve a hetedik helyen végeztek.
Neuville és Tänak a rali előtt a második és harmadik helyen állt a bajnokságban a pilóták között, de most lecsúsztak a harmadik és az ötödik helyre. Tänak hétvégéjét tovább nehezítette, hogy szombat este motorcserére volt szükség az autójában – ezt a feladatot figyelemre méltó 46 perc alatt hajtották végre a Hyundai-szerelők, és mindössze egy perccel lépték túl a büntetésmentes időt, így csak 10 másodperc büntetést kapott az észt.
A WRC2-ben a francia aszfaltspecialista, Yohen Rossel győzött egy Citroën C3-assal, azonban a második helyen ott is egy Toyota GR Yaris futott be, a spanyol bajnok Alejandro Cachón vezetésével. A harmadik a rali-eb (ERC) első, szintén spanyol aszfaltos futamán pár hete domináló Nyikolaj Griazsin lett.
Az M-Sport pilótája, Grégoire Munster a 11. helyen ért célba a szombati kicsúszást követően a Ford Puma Rally1-essel. Csapattársa, Josh McErlean nem is ért célba, miután a vasárnapi első szakaszon egy Armco korlátnak ütközött.
A rali-vb következő versenye a Portugál-rali (május 15-18.) lesz, mely az ország északi részén, a Porto melletti Matosinhos környékén kerül majd megrendezésre.
Végeredmény, Kanári-szigetek-rali:
1. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1) 2ó54p39.8mp
2. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR Yaris Rally1) +53.5mp
3. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +1p17.1mp
4. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR Yaris Rally1) +2p02.9mp
5. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +2p31.0mp
6. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +3p11.4mp
7. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +3p40.7mp
8. Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +7p10.7mp
9. Alejandro Cachón/Borja Rozada (Toyota GR Yaris Rally2) +7p40.2mp
10. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +7p58.4mp
A pilóták világbajnokságának állása:
1. Elfyn Evans 109 pont
2. Kalle Rovanperä 66
3. Thierry Neuville 59
4. Sébastien Ogier 58
5. Ott Tänak 57
6. Adrien Fourmaux 44
7. Takamoto Katsuta 39
8. Sami Pajari 19
9. Grégoire Munster 16
10. Mārtiņš Sesks 8
A gyártói világbajnokság állása:
1. Toyota Gazoo Racing World Rally Team 208 pont
2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team 157
3. M-Sport Ford World Rally Team 58
4. Toyota Gazoo Racing WRT2 25