ZF

Zajcsökkentő lengéscsillapítókkal állt elő a ZF

2026.03.28.

Sokan, sokféleképp megpróbálták már csillapítani az autókba beszűrődő gördülési zajt, de a villanyautózás rávilágított minket, hogy mennyire gyerekcipőben járunk még.

Az 1960-as, 70-es években még úgy próbálták csökkenteni a kabinba beszűrődő működési és gördülési zajokat, hogy több kilónyi zajcsökkentő anyaggal vonták be az autók kulcsfontosságú részeit. Erre szokás mondani, hogy „ezekben még volt anyag.” Azonban ez minden, csak nem hatékony és modern, szóval az autógyártók gyorsan igyekeztek új megoldásokat találni. Például a 90-es évek elején a Lotus Engineering egy Citroen AX-en (mert ez volt a legolcsóbb, legkönnyebb autó akkoriban) demonstrálta, hogy miként lehet a kabinban elhelyezett mikrofonok segítségével csökkenteni a beszűrődő zajt, minimális fizikai hangcsillapítással.

Ebből alakultak ki később a ma is elterjedt megoldások, amik az infotainment rendszer hangszóróin keresztül sugárzott ellen hangsávokkal igyekeznek csökkenteni a beszűrődő zaj mértékét. A motortérből szűrődő zajok kiszámíthatóak: egy szenzor monitorozza a fordulatszámot és ennek függvényében küld valamilyen mértékű ellenzajt a hangszórókra, ami már az utasok számára nem hallható. A kabinban elhelyezett mikrofonok segítségével pedig a szélzaj és a külső lemezek rezonanciája szűrhető ki. Ugyanakkor mindez rendkívül költséges mutatvány. Nem véletlen, hogy elsősorban a prémium szegmensben tudott elterjedni ez a megoldás. Ráadásul a kabin akusztikája könnyedén döngő, monotonná vállhat így.

Erre igyekezne megoldást találni a ZF, az egyik legnagyobb autóipari beszállító, egy teljesen más megközelítéssel. Ők nem hanghullámokkal, hanem apró ellenmozgásokkal próbálnák legyűrni a nem kívánatos hanghatásokat. A lengéscsillapítókban és a lengőkarokban elhelyezett nyomatékszenzorok segítségével monitoroznák az abroncsok által gerjesztett vibrációkat, hogy aztán azokat apró mikromozgásokkal ellensúlyozzák. Az algoritmusuk képes lenne az abroncsok futófelületének zajmintázatát felismerni – ez állításuk szerint általában 200Hz – és a saját CubiX szoftverük segítségével csillapítani azt. Ezek az ellenmozgások olyan kicsik lennének, hogy nem befolyásolnák az autó vezethetőségével és úttartását. Ráadásul a ZF szerint ez a technológia van olyan olcsó, hogy akár megfizethetőbb autókban is elérhető legyen.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....