Forma 1

Zak Brown: Ferrari nélkül is lehet Forma 1!

2018.02.18.

Egyelőre nem tudni, mi történik a száguldó cirkusszal 2020 után. A jelenlegi szabályozás ugyanis még 3 szezonban érvényes, utána jelentős átalakulások várhatóak. A FIA és a tulajdonos Liberty Media már felvázolt egy tervet, de Maranelloból és a Mercedes központjából nem talált meleg fogadtatásra. Zak Brown, a Mclaren csapatfőnöke kifejtette véleményét a tervről és az ellenállásról a Motorsport-Total újságírójának.

Míg a Mercedes jelezte, hogy nem ért egyet a jelenlegi javaslattal, a Ferrari tovább ment: a sorozatból való kivonulással fenyegetett, ahogy azt már a múltban is megtette több alkalommal is. Ugyanakkor Mclaren vezér szerint a Liberty nem engedhet ezeknek a játékoknak, arra kell koncentrálniuk, ami a rajongóknak a legjobb, nem pedig arra, ami a nagy csapatoknak.

Zak Brown                                                                                                               Mclaren

„El kell fogadniuk, hogy nem tudnak mindenkit boldoggá tenni.” – véli Brown. „Inkább elveszítek egy csapatot, ha jön helyette 10 másik.” Persze a csapatfőnök könnyen beszél, neki a Mclaren érdekeit kell szem előtt tartania, a csapat pedig nyilván jól járna a két legütőképesebb csapat kivonulásával. De vajon a Forma-1 elbírna ekkora veszteséget?

Totot Wolff és Maurizio Arrivabene                                                                               F1i

Brown szerint igen: „a gyártók jönnek és mennek, de a sport állandó. A Ferrari persze más eset, hiszen ők a Ferrari. De a sport kibírta a Honda, a BMW és a Toyota elvesztését is.”. Persze ő is tisztában van vele, hogy a végén úgyis olyan megoldás születik, ami a nagyok számára is elfogadható, 2021-ig pedig még rengeteg idő van kidolgozni a megfelelő konstrukciót.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....