baleset

Zebrán gázolt, majd cserbenhagyta áldozatát

2020.11.25.

Nem menekülhetett, a monori rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták a férfit.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2020. november 23-án késő délután érkezett bejelentés, miszerint 17 óra 20 perc körüli Vecsés felől Monor irányába közlekedett egy személygépkocsi, amikor egy üllői kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érkezve nem adott elsőbbséget egy ott éppen áthaladni szándékozó idős hölgynek és járművével elsodorta. A sofőr megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A sérül asszonyt a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
 
A monori zsaruk helyszíni szemlét tartottak és széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, amely néhány órán belül eredményt hozott. A 23 éves -vezetői engedéllyel nem rendelkező férfit- a rendőrök 2020. november 24-én elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A budapesti fiatal a bűncselekmény elkövetését elismerte, a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, elmondása szerint a történteket megbánta.
 
Vele szemben a további eljárást a Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....