autóipari beruházás

A ZF Hungária Kft. következő 20 évét meghatározó beruházás alapkövét tették le Egerben

2017.07.10.

Egy év alatt felépül és 770 új munkahelyet hoz létre a ZF Hungária Kft. új sebességváltó üzeme, amelynek alapkövét július 7-én tették le Egerben.

Az eseményen Őszi Csilla, a vállalat ügyvezető igazgatója közölte: a mintegy 100 millió eurós beruházás részeként 2018 nyarára elkészül az a 40 ezer négyzetméter alapterületű új csarnok, amely személygépjárművekhez készülő 8 fokozatú automata sebességváltók gyártásának egri telephelye lesz. A létesítmény felépítése és a hozzá kapcsolódó gépbeszerzés a ZF Hungária Kft. bő két évtizedes történetének legnagyobb fejlesztése – húzta alá. Hozzátette: reményeik szerint a most induló bővítés a gyár következő 20 évét is megalapozza, hiszen az új csarnokban gyártott sebességváltók új, világszínvonalú, innovatív termékkel egészítik ki a társaság jelenlegi palettáját.

Ralph Bast, a német ZF AG személygépjármű automata sebességváltó üzletágának vezetője elmondta: az anyavállalat világszerte 40 országban van jelen és gyárt erőátviteli berendezéseket. A magyarországi fejlesztésről szólva azt mondta, a beruházás eredményeként egy évente 290 ezer sebességváltó gyártását lehetővé tevő üzem jön létre, melynek termékei a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik. Hozzátette, hogy Eger elsősorban a sebességváltó-gyártás terén szerzett tapasztalatával, magasan képzett szakembereivel és kiváló infrastruktúrájával nyerte el a cégcsoporton belüli lehetőséget a projekt megvalósítására.

Forrás: jarmuipar.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....