Busexpo

Zsámbéki megálló: BUSEXPO 2018

2018.05.29.

Az idén huszonnegyedik alkalommal rendezték meg az Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciát és Kiállítást a zsámbéki drivingcamp területén. Közép-Európa legnagyobb buszos szimpóziumán nemcsak az előadásokon, hanem a látványban is tetten érhető volt az ágazat fejlődése

A Magánfuvarozó Nemzeti Fuvarozók Ipartestülete (NiT) huszonnegyedik alkalommal rendezi meg az Országos Személyszállítási Szakmai konferenciát, melynek immáron hatodik alkalommal a leglátványosabb programja a BUSEXPO. A 2013-ban létrehozott kiállítás minden évre egyre több és több piaci résztvevőt vonz, aminek köszönhetően az iparág kezdi kinőni a rendelkezésre álló területet. Ezt Füle László a NiT elnöke mondta köszöntőjében. A nagy érdeklődésre való tekintettel tehát elképzelhető, hogy talán már jövőre új helyszínen sorakoznak fel a buszok.

 Füle László a NiT elnöke

A buszos személyszállítási ágazat pontosan ugyanannak a forradalomnak a részese, mint a személyautó ipar csak ez talán kevésbé látványos. Ezt már Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára mondta. Előadásában jelentős részt szentelt a jövő hajtásrendszereinek, alternatív üzemanyagainak és a jövőben jelentősen átalakuló utazási szokásoknak. Ezek összessége mindenképpen a kabát újra gombolását jelenti majd a buszos személyszállításban is.  Távolabbról indítva a helyzetértékelést az államtitkár a következőket mondta:

„A járműgyártás az elektromos és autonóm járművek előretörésének, az automatizálásnak, valamint a közösségi közlekedés és a járműmegosztás elterjedésének köszönhetően radikális változás előtt áll, amit a fiatalabb korosztályok magasabb fokú mobilitási igénye is erősít. Míg jelenleg az Európában használt gépjárművek 15 százalékos kihasználtsággal működnek, néhány éven belül ez a szám a járműmegosztásos használat elterjedésével 60-70 százalékra növekedhet.”

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár

Ami a hajtóanyagokkal, hajtásrendszerekkel kapcsolatos átrendeződést illeti az előrejelzés szerint a 2020 és 2030 között, a dízel hegemóniát szépen lassan leváltja az elektromos, a CNG/ biogáz valamint üzemanyagcellás rendszerek, illetve utolsó mohikánként a dízel-hibrid hajtásláncok. Az arányokat tekintve az 2030-ra mindössze 10% lesz a gázolajos meghajtás aránya, a tortából a legnagyobb szeletet a CNG/biogáz – régi új szereplőként az LNG - és az elektromos alternatívák teszik majd ki. Természetesen az esélylatolgatás mindig több kérdést is felvet. Egyfelől az alternatív üzemanyagokhoz kapcsolódóan a hatótávolság nagysága, másfelől a választott alternatíva infrastrukturális és töltőhálózati kiépítettsége illetve nem utolsó sorban a hátrahagyott ökológiai lábnyom nagysága.

Ebbe a helyzetbe kell integrálni a magyar buszgyártást is, ami az elmúlt évek iparfejlesztése után úgy tűnik, hogy felfelé ívelő pályára állt. A 2016-ban elfogadott Nemzeti Autóbuszgyártás Cselekvési Program eddigi eredményeinek köszönhetően. Lepsényi István elmondta:

„Jelenleg Magyarországon az ipari termelés felét a járműgyártás adja, ebből a buszgyártás évi 30-60 milliárdot tesz ki, ami a GDP közel 5 százalékát jelenti. A hazai gyártású autóbuszok száma folyamatosan növekszik, a következő időszak legnagyobb előrelépését az export elindulása jelentheti, amihez a digtalizáció és a beszállítóipar fejlesztése szükséges. A kereslet és a kínálat összehangolása a másik fontos feladat: egyre nagyobb az igény az alternatív és elektromos buszokra, emellett a hazai ipar még nem képes luxus kategóriájú buszokat gyártani.”

Egyre nagyobb az igény a többfunkciós autóbuszokra. A Volvo katonaság számára fejleszett ilyet

Azonban a jövő kecsegtető, hiszen a számos gyártó rövid távú programjában ott van az elektromoshajtáslánc. A teljesség igénye nélkül megemlítendő, hogy a Mercedes-Benz alapokra építkező Inter-Tank-Ker Kft. 2019-ben jelentkezhet saját fejlesztésű elektromos busszal. A Budapesten közlekedő MABI-Bus midi buszai is hamarosan technológiai ráncfelvarráson esnek keresztül. És többek között színre léphet a komáromi összeszerelőüzemet létrehozó BYD kínai gyártó is.

A múltidéző járműveknek mindig nagy a sikerük 

Az államtitkár a program fontos előrelépésének tartotta, hogy a Nemzeti Autóbusz Bizottság már nemcsak a tendereken, hanem néhány hónapja a közbeszerzéseken is biztosítja, hogy a kiírások megfeleljenek a szakmai szempontoknak, így az indulásra a hazai gyártók is lehetőséget kapjanak. Innentől még inkább fontos, hogy a hazai gyártók minőségben és megbízhatóságban is versenyképes terméket tudjanak biztosítani.

Dr. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

A napi közlekedéspolitikai aktualitásokról és a jövőről Dr. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszélt. Az autóbuszos közszolgáltatás liberalizációja 2019 év végén lezárul, a fejlesztések központjában az Európai Uniós irányelveknek megfelelően a kötöttpályás közlekedés kerül. Az államtitkár előrevetítette:

„Magyarországon a közösségi közlekedés nemcsak gazdasági, hanem szociálpolitikai kérdés is. A következő időszakban így mintegy 3000 milliárd forintot fognak közúti fejlesztésekre fordítani.”

Ennek célja, hogy országhatártól-országhatárig gyorsforgalmi utakon lehessen közlekedni.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....