magyarok a világ járműgyártásában

Zseniális magyarok és mentőötleteik

2021.08.26.

Ismerni és megőrizni a múltat, élni a jelent, álmodni a jövőt, a mottó legalább annyira igaz a világra és az országra, mint hazánk nagy múltú járműiparára, mely fontos találmányok és termékek szülőhelye.

 Knezsik István

Az Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István szerint fontos a hitvallás és a magyar járműipar történetének megismerése, ápolása, melynek tematikája már évek óta kiemelt a Hungexpón.

Az utolsó nyári hétvégén, augusztus 27-28-29-én rendezik meg a kőbányai vásárvárosban az AMTS Automobil és Tuning Show-t, amelyen ismét ott lesznek a magyar járműipar nagyjainak alkotásai.

Egyre több a fiatal látogató

Gazdag kollekció és új tematika is várja a látogatókat, erről így nyilatkozik az ANK elnöke: „Változott a trend, volt időszak amikor a fiatalokat kevésbé érdekelte az autómobilitást, de láthatóan ismét érdeklődésük fókuszába került, mert kívül-belül egyre izgalmasabbak a gépkocsik, amik már jóval többek közlekedési eszköznél.

Ismét vágyaik között szerepel, a fiatalok is egyre többen szeretnének autót birtokolni, és nem csak közlekedési eszköznek, hanem útitársnak, hobbinak, szenvedélynek, sportolási lehetőségnek.

Dúl az autómánia, ami érezhetően növelte az érdeklődést az AMTS iránt, miközben az újjáépített vásárváros önmagában is vonzó látványosság.”

Az expó 1500 négyzetméterén sorakoznak a magyar járműgyártás, autó-, és motortörténet legendás darabja. Lesznek olyan egyedi darabok, melyeket magyar formatervezők álmodtak meg.

Az Ikarus sokak szívét ma is megdobogtatja

A tematika az óvodásoktól indul: magyar fejlesztésű interaktív KRESZ park segíti megtanulni a gyerekeknek a biztonságos közlekedést. 

Ott lesz a Komárom megyei Kocs községből származó és világhírűvé vált kocsi kocsi, melynek története is mesés. Egy másik lovas jármű is jelzi, hogy mennyi mindenben úttörők voltunk: a keszthelyi Helikon múzeum nemrég felújított sterilizáló lovaskocsija az első olyan jármű volt, amely a hadszíntéren segítette a sebesültek gyógyítását. Fontos mérföldkő a Kresz Géza által 1896-ban létrehozott Magyar Önkéntes Mentőegylet és az is, hogy Magyarországon működött először rohammentőszolgálat. Az Országos Mentőszolgálatnak köszönhetően szerepel a kiállításon a BM Heros korszerű mentőautója.

A híres Szöcske

Nem csak a jármű, hanem az út is fontos: a Magyar Közút kiskőrösi múzeumából érkezik a látványos úthenger, és jelen lesz a kiállításon a legkorszerűbb technikát képviselő elektromos Audi eTron GT.

Jó lenne, ha az egész magyarság megismerné a hazai járműipar múltját, jelenét, jövőjét, amiért érdemes kilátogatni augusztus 27-28-29-én az AMTS és a Hungexpo G pavilonjába, ahol legendás raliautók és GT kocsik, meg egyedi gyártású gépek várják a nézőket a versenyek világából, köztük magyar tervezésű és gyártású darabok.

          

AMTS

Ezernél több jármű, tíz tematikában, öt pavilonban, 120 ezer négyzetméternyi területen, ahol a tizenöt ország tuningmodelljei, elektromos és off-road járművei mellett ennél is több országból érkező újdonságok, valamint classic darabok és Made in Hungary autók láthatók a nyár utolsó hétvégén, augusztus 27-én péntektől, 29. vasárnap estig.     

 

https://www.amts.hu/hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.03.21
Kedden délután tűz ütött ki egy autószervizben Hnúšta (Nyustya) városában, a Rimaszombati járásban....
2025.03.21
Nagy veszteséggel zárta az elmúlt évet a ZF Group autóipari beszállító cég, amely csütörtöki....
2025.03.21
Bécs utcáin jelenleg 96 radardoboz van felszerelve. Legtöbbjük az elriasztását szolgálja, és csak....
2025.03.20
A HangZóna mai vendége Piri András, az Inter Cars partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2025.03.20
Meghalt a Ráckevén február végén elgázolt kézbesítő - közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel....
2025.03.20
Alig néhány napja rukkolt elő a BYD a gépkocsik tetejébe integrált, AI-vezérelt drónrendszerével, a....
2025.03.20
Stratégiai partnerséget kötött a CATL és a NIO, melynek keretében a két vállalat a világ legnagyobb....
2025.03.20
Wayne Griffiths szerint még nem jött el az ideje egy Seat EV-nek, mivel először nyereségessé kell....
2025.03.20
A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 11010/159/2025. bűnügyi számon....
2025.03.20
Könnyű UAS – azaz pilóta nélküli légijármű-rendszerekre vonatkozó – üzembentartói tanúsítványt....