Shell

Zuhant a Shell negyedéves profitja

2014.01.30.

Zuhant a Royal Dutch Shell olajipari vállalat profitja 2013 utolsó negyedévében. A vállalat csütörtöki jelentése szerint a nettó nyeresége 2013 október-decemberében 1,78 milliárd dollár volt, míg 2012 azonos időszakában 6,73 milliárd dollár.

A nettó nyereség a kutatási költségek emelkedése, az  összesített termelés csökkenése, és a finomítói üzletág  haszonkulcsának visszaesése miatt zsugorodott. 

A Shell nyersolaj-kitermelése 5 százalékkal esett vissza, napi  3,25 millió hordóra. Nigériában több olajkútnál leállították a  termelést biztonsági kockázatok miatt, ez már önmagában 2 százalékos  kiesést jelentett. Ehhez jöttek még hozzá karbantartási munkálatok,  illetve néhány olajmezőnek a vártnál korábbi kimerülése. 

A Shell már napokkal ezelőtt figyelmeztette a befektetőket, hogy  ne számítsanak jó negyedéves adatokra. A cég új vezetője Ben van  Beurden szerint még mindig stabil alapokon áll a vállalati  stratégiájuk, de 2014-ben arra fognak koncentrálni, hogy javítsanak  a pénzügyi mutatókon. 

A Shell 0,45 dollárra emelte a 2013 utolsó negyedévi  részvényenkénti osztalékát, 2014 első negyedéve után előreláthatólag  0,47 dollár részvényenkénti osztalék lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....