Több mint 900 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze 6 év alatt a MOL

2017.08.13.
A biodízel nemzetközi napja alkalmából a Mol ismét a környezettudatosságra és a használt sütőolaj környezetbarát elhelyezésére hívja fel a figyelmet. Közleményük szerint Magyarországon évente több tízezer tonna étolajat használnak fel. Az üzemi konyhákból és az éttermekből szervezetten folyik a keletkező használt sütőolaj elszállítása és feldolgozása, azonban a háztartásokban használt sütőolaj rendre a lefolyókba vagy a szemétbe kerül. Az olaj nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókban, az élővizekbe kerülve pedig veszélyezteti a vizek élővilágát. A háztartásokban használt sütőolaj környezetbarát tárolására teremtett megoldást a Mol azzal, hogy országszerte 188 töltőállomásán gyűjtőtartályokat helyezett ki, ahol a lakosság leadhatja az elhasznált étolaját. A legtöbb használt sütőolaj Budapesten (178 tonna) és Pest megyében (175 tonna) gyűlt össze az elmúlt hat évben, a vidéki városok között pedig Gödöllő az első 20 tonna összegyűjtött sütőolajjal. A töltőállomásokon leadott használt olajat a Biofilter Kft. gyűjti össze, és tisztítást követően eljuttatja a Rossi Biofuel komáromi üzemébe, ahol bioüzemanyagot gyártatnak belőle. Környezetre káros hulladék helyett így újrahasznosított termék lesz belőle, amelyet a Mol százhalombattai finomítójában használnak fel biokomponensként a gázolaj gyártásához. A használt sütőolaj leadására kijelölt Mol töltőállomások listája az alábbi linken érhető el: http://toltoallomaskereso.mol.hu/

Volkswagenek randevúztak a Maros-parton

2017.08.13.
- A résztvevőknek többek között vetélkedőket és autó-szépségversenyt rendeztek - írta a delmagyar.hu. Az egyik szervező, Lóczi Gábor szerint a Volkswagen-cégcsoporthoz tartozó autók népszerűségének az a titka, hogy ezek a szó szoros értelmében népautók, bírják a strapát, ezért nagyon könnyű őket megszeretni. Fotó: delmagyar.hu - Szabó Imre

HunGarian Baja - Az autósoknál al-Attijah, a motorosoknál Svitko vezet

2017.08.13.
Szombaton a mezőnyben kétszer 140 kilométert kellett teljesítenie, ahol az első körben az éjszakai esős idő miatt kialakult vízátfolyások is kihívás elé állították a versenyzőket. Az autósok közül ebben a körben is Al-Attijah végzett az élen Mikko Hirvonen és Jakub Przygonski előtt. A legjobb magyar a tizedik helyen célba érő Fazekas Károly volt, ám ő technikai problémák miatt a második körben nem tudott elindulni, Fodor Imre pedig felborult, így ő már biztosan nem folytatja a küzdelmet. A szombati második kört is Al-Attijah nyerte, a magyarok közül a kilencedik helyen végzett Lónyai Pál, akinek az első körben négyszer kellett megállnia - háromszor ablakpárásodás miatt, egyszer pedig azért, hogy meggyőződjön az árokba csúszó Conrad Rautenbach állapotáról. A motorosoknak a terepviszonyok mellett a széllel is meg kellett küzdeniük. Mindkét szombati körben Stefan Svitko bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte Alessandro Ruoso, Jan Brabec, és Adrien Maré alkotta az élmezőnyt. A legjobb magyar a 11. helyen álló Hodola Richárd, valamint a 16. helyezett Horváth Lajos volt három szakasz után. A magyar világkupa-futam vasárnap két 98 kilométeres szakasszal ér véget. HunGarian Baja vk-futam, eredmények 3 szelektív szakasz után: autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:21:40 óra 2. Mikko Hirvonen, Andreas Schulz (finn, német, Mini John Cooper) 1:24 perc hátrány 3. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (lengyel, belga, Mini John Cooper) 4:18 p h. ...9. Lónyai Pál, Horn Albert (magyar, Porsche Macan) 25:44 p h. motorosok: 1. Stefan Svitko (szlovák, KTM) 3:28:56 óra 2. Alessandro Ruoso (olasz, KTM) 11:55 p h. 3. Jan Brabec (cseh, Husqvarna) 12:59 p h.  
Címkék: 

Egymást érik a halálos balesetek

2017.08.13.
Békés megyében, Orosháza határában, a 47-es számú főút és a 474-es út kereszteződésének közelében augusztus 13-án, 6 óra körül letért az útról és fának ütközött egy személygépkocsi. A jármű vezetője a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a helyszínelés miatt az utat teljes szélességében lezárta, a forgalmat a 47-es számú főút Orosházát elkerülő szakaszára terelik. - Elgázolt egy gyalogost egy személyautó szombat éjjel az 51-es számú főúton, Áporka külterületén - a gyalogos a helyszínen életét vesztette.- Halálra gázolt egy embert szombat este a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő személyvonat Zalaegerszegen, a vasúti felüljárónál, a stadionok felé vezető irányban. Fotó: MTI, szöveg: police.hu  

Halálos gyalogosgázolással indult a vasárnap

2017.08.13.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2017. augusztus 13-án 1 óra 7 perckor az 51-es számú főút 36. kilométerszelvényénél, Áporka külterületén egy személyautó egy gyalogost elgázolt, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a helyszíni szemlét teljes útlezárás mellett kezdték meg - ez hajnalra befejeződött -, a forgalom elterelése Taksony és Kiskunlacháza irányából is Bugyi felé történt. Kérjük, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Gondolatjel – Kinél marad a Fekete Péter?

2017.08.12.
A példánkban szereplő gépjármű egy 2006-os gyártású családi kocsi, 1.3-as dízelmotorral. Számítógép-vezérlésű gép, sok-sok érzékelővel, amelyek a motorvezérlésnek szolgáltatnak adatokat. Nyilván ennek is köszönhető, hogy az eléggé nagy, dobozszerű karosszériájú batár elmegy száz kilométert öt és fél literes fogyasztással. Vagy akár még négy liter alatt is, ha a gazdája, mint ezé a példányé is, tudatosan odafigyel a Föld olajkincsének kímélésére, a légkör minél kisebb mértékű szennyezésére, na meg a saját kiadásaira. Csak semmi padlógáz, városban óvatos gyorsítások, piros lámpa előtt gurulhat üresben a kocsi, országúton és autópályán pedig minél kevesebb üzemanyagot alakítsunk át légörvénnyé, nem kell száguldozni – ebben a kis országban úgyis csak perceket nyernénk vele. Csak úgy hízik a tulajdonos mája, ha tapasztalja, hogy mennyit takarított meg „tudományos” vezetési stílusával. Aztán jön a kijózanodás. Először, amikor rájön valaki, hogy hiába böngészte át tüzetesen a kezelési útmutatót, abban egy árva szó sem volt arról, hogy környezetvédelmi szempontból nincs különösebb ok a melldöngetésre, mert megannyi más járműéhez hasonlóan ez a motor is termel dízelkormot – természetesen a fejlett motorvezérlésnek tulajdonítható tiszta égésfolyamatnak köszönhetően csak minimális mennyiségben, de akkor is –, amely rákkeltő közellenségnek van kikiáltva. Kétségkívül okkal, noha alig ismerek olyan anyagot, amely túladagolva ne lenne ártalmas, vagy akár karcinogén, de ezt most hagyjuk. Azt a picike mennyiséget is ki kell küszöbölni, amelyet egy ekkora motorka kibocsát. Erre szolgál a dízel-részecskeszűrő (Diesel Particulate Filter – DPF). Ami nem egyéb, mint a kipufogócső kibővített részében egy kerámiadarab, afféle lyukacsos tégla. Tehát nem ritka, nemes fémmel bevont katalizátor, amelynek a kerámiatest csupán hordozója, hanem egyszerű, közönséges szűrő. Márpedig a szűrőben benne marad, amit kiszűr. Benne marad, és idővel felhalmozódik, eltömi a porózus anyag finom járatait. Ekkor, a szűrő két vége közötti nyomáskülönbségből, észreveszi a számítógép, hogy tisztításra van szükség, és nagy mennyiségű gázolajat fecskendez be a kipufogóba, amely elégve leégeti a kormot. Ott és abban a pillanatban, amikor az adatok túllépnek egy határértéket. Hogy ez éppen városban, az óvoda utcájában, vagy a nemzeti park látogató-útvonalán történik, cseppet sem érdekli a szoftvert, éget és kész. Hogy ilyenkor mi jön ki a kipufogón, azt jobb nem elképzelni. Kicsit olyan az egész, mintha valaki nem az ablakból egyenként dobálná ki a szemetet az utcára, hanem kukába gyűjtené, és azt borítaná egyszerre a járdára az erkélyről. Mivel menet közben nem jelzi semmi, hogy mi történik, tisztább marad az autós lelkiismerete a levegőnél, amelyet épp elfeketített. Majd, a kocsi tízéves korában jön az igazi hideg zuhany. A műszerben kigyullad a „Motorhiba” jelzőlámpa, és a számítógép szükségüzemmódra állítja a motort: lehet menni vele, de csökkentett teljesítménnyel. Előzni nem tanácsos, annál inkább hamarosan felkeresni a szervizt. Ahol közlik, hogy nem segítettek a koromszűrő-kiégetések, a takarékoskodó vezetési stílus miatt úgy eltömődött az egész, hogy cseréni kell. Sebaj, aligha lehet drága egy bádoglemezbe csomagolt lyukacsos tégla, gondolja az ember. Ám sajnos téved, mert az autóalkatrészek ára nem piaci törvényeket követ: a részecskeszűrő annyiba kerül, mint a jármű akkori értékének bő harmada. Ennyit kiadni érte akkor is sima őrültség, ha valójában azért többe kerül előállítani egy téglánál, a konklúzió tehát gazdasági totálkár. Vagy pedig a szűrő kitisztíttatása erre szakosodott műhellyel, egybekötve a motorvezérlő számítógépben a hibajelzés törlésével. Áztató folyadékba merítve, ultrahang-frekvenciával rezgetve jórészt visszanyeri átjárhatóságát a szűrő. Ez az eljárás ráadásul legális, ellentétben a szűrő kilyukasztásával, és sokkal kevesebbe kerül a cserénél. Pillanatnyi megkönnyebbülés, fellélegzés, mégsem kell kiselejtezni az autót. Ez az a pillanat, amikor kapcsol a kocsi tulajdonosa: ha a tíz év alatt megtett 140 ezer kilométeren nyomtam volna a gázt, hogy élvezetesen menjen az autó, és a nagy hőmérsékletű, bőséges kipufogógáz tisztára égesse a szűrőt, akkor az egyliternyi fogyasztástöbblet százezrekkel kevesebbe került volna, mint egy szűrőcsere. Innen kezdve vidáman dalolva tolja a padlógázt: ihaj-csuhaj, sose fogy ki a kőolaj, elfér az atmoszférában ennyi emisszió! A jelen állás szerint mindössze azt javasolhatjuk autóstársainknak, hogy tudakolják meg, mennyibe kerül kocsijukhoz egy részecskeszűrő, aztán számoljanak egy kicsit, és dolgozzanak ki ésszerű vezetési stílust. A brüsszeli és lokális kormányzatoknak pedig azt, hogy bánjanak csínján olyan előírások bevezetésével, amelyek csak látszateredményt vagy még annál is rosszabbat hoznak. Talán inkább ki kéne próbálni hosszabb távon is egy-egy műszaki megoldás hatását, mielőtt kiderül, hogy  végül az autósnál marad a Fekete Péternek nyilvánított korom, a használhatatlan, de annál drágább szűrővel együtt. Autók, autósok millióival felelősségtudatosabban kellene bánni, mint hogy a jármű amúgy sem túl hosszú élettartamán belül jöjjenek elő olyan buktatók, amelyek elértékteleníthetik egy átlagos család – a lakás után – második legdrágább vagyontárgyát, a korántsem luxusnak számító, hanem az életvitelhez nélkülözhetetlen gépkocsit.   

Befejezték a helyszíni szemlét az 5-ös úton

2017.08.12.
Augusztus 12-én 17 óra 40 perckor közúti közlekedési baleset történt az 5-ös főút 49. kilométerszelvényénél. A balesetben két személyautó ütközött össze, egy személy megsérült.  A rendőrök a helyszíni szemlét és a műszaki mentést befejezték, a félpályás útlezárást feloldották, a forgalom ismét zavartalan.  
Címkék: 

A Toyota és a 7-Eleven összefogott a környezetbarát áruszállításért

2017.08.12.
A világ legnagyobb kiskereskedelmi franchise hálózata, a Seven-Eleven, és a világ legzöldebbnek és leginnovatívabbnak tartott autógyártója, a piac legszélesebb környezetbarát hibrid modellportfólióját kínáló és az abszolút zöld hidrogén üzemanyagcellás technológia fejlesztésében is élen járó Toyota, megállapodást kötöttek arról, hogy közösen tanulmányozzák a kiskereskedelmi üzlethelységek energia-megtakarításával és CO₂-csökkentésével kapcsolatos lehetőségeket. A két vállalat célja, hogy hozzájáruljanak a jövő alacsony szénkibocsátású és hidrogén-alapú társadalmának megvalósulásához – ez esetben azzal, hogy a Toyota által kifejlesztett, hidrogénnel működő járműveket és áramfejlesztő generátorokat állítanak munkába. A tanulmányok az alábbiakra összpontosítanak az energia-megtakarítás és CO₂-csökkentés témakörében. Áruszállítás: a CO₂-kibocsátás csökkentése érdekében a kiskereskedelmi egységekbe árut szállító teherautók hűtő/fagyasztó felépítményei, illetve maguk a teherautók is üzemanyagcellával működnek. Az üzlethelységek működése: az energia-megtakarítás és a CO₂-kibocsátás csökkentése érdekében az üzletekben energiavezérlő rendszert telepítenek, ami összehangolja a már meglévő napelemes áramfejlesztők és a lent felsorolt megoldások működését. Az autóipari használatra kifejlesztett hidrogén üzemanyagcellával működő, telepített áramfejlesztő generátor: érdemes fontolóra venni, hogy a hidrogéntöltő állomásokon létesített boltok áramellátását üzemanyagcellás áramfejlesztő biztosítsa. Az autóipari felhasználásra kifejlesztett akkumulátorokból kialakított, telepített akkumulátorok: az autóiparban használatos, újratölthető akkumulátorokból kialakított akkumulátor-telepek nemcsak az üzlethelységek energiafogyasztását és CO₂-kibocsátását csökkentik, hanem természeti katasztrófák idején vészhelyzeti áramforrásként is szolgálhatnak. „A saját területükön világelső Seven-Eleven és Toyota által bejelentett együttműködésben hatalmas potenciál van, amely egyszerre forradalmasíthatja a közúti áruszállítást, és teremthet igényt a hidrogén üzemanyagcellás töltőállomás hálózat telepítésének felgyorsítására, utat nyitva az ezzel a technológiával működő személyautók elterjedése előtt is, amelynek révén minden korábbinál nagyobb mértékben csökkenthető a közúti közlekedés környezeti lábnyoma.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációért felelős vezetője. „A hidrogén felhasználása nem jár CO2-kibocsátással, és az oxigénnel reakcióra lépve elektromos energiát termel, amelynek mellékterméke a tiszta víz, és gyakorlatilag korlátlanul rendelkezésre áll: előállítható természetes gázból, biomasszából/bioüzemanyagokból, szennyvíziszapból, vízből, benne van a minket körülvevő világban a fáktól a tengerekig. A hidrogén további hatalmas előnye, hogy a hogy szállítható, és tárolható, míg az elektromos energia esetén például ez sokkal nehézkesebb. Ha azonban az elektromos energiát arra használjuk fel, hogy vízből hidrogént nyerjünk, szállítható és tárolható energiaforráshoz jutunk: a nyáron megtermelt hidrogént felhasználhatjuk télen, eljuttathatjuk délről északra, így a nap-, szél-, víz- és geotermikus, valamint bármilyen más időjárás- és helyfüggő természetes megújuló energiaforrást minden korábbinál szélesebb körben használhatjuk. Így elérhető a szinergia, ahol a különböző tervezhető (geotermikus- és vízenergia, valamint biomassza) és fluktuáló (nap- és szélenergia) megújuló energiaforrások egymásra épülve támogatják, kiegészítik egymást a hidrogén, mint energiahordozó közvetítésével.” – emlékeztet a szakember.

Kedvező árú villanyautó kerül piacra Németországban

2017.08.12.
Felépítésükben jóval egyszerűbbek a villanymotoros járművek, mint a belsőégésű motorral hajtottak, csupán az alkatrészek árai miatt drágábbak azoknál – ma még. Egy kis német cég azon igyekszik, hogy ez másként legyen, ugyanis szerintük lehetséges viszonylag olcsó, kis városi négykerekűt építeni elektromos hajtással. Az e.GO Life miniautó gyártója többek között a Tesláéhoz hasonlóan közvetlen értékesítési struktúrában gondolkodik, hogy minél olcsóbban értékesíthesse újdonságát. Mindenféle kedvezmények nélkül is 5 millió forint alatti áráért egészen sokat ad a 48 voltos Bosch hajtáslánccal ellátott, 3,348 méter hosszú, négyszemélyes e.GO Life. Az alapár tartalmaz első- és oldallégzsákokat, Isofix gyerekülés-rögzítési pontokat a dönthető hátsó és az első utasülésen, bőrbevonatú kormánykereket, motorosan mozgatható oldalablakokat és 14,4 kilowattórás akkumulátorcsomagot. Plusz 1900 euróért – azaz bő 580 ezer forintért – nagyobb, 19,2 kilowattórás akkumulátorcsomaggal is rendelhető a kifejezetten városi használatra szánt e.GO Life, amivel már 170 kilométeres hatótávolság adódik, az alapváltozat 130 kilométerével szemben. Már ez utóbbi is bőven elég egy család átlagos napi ingázásának kiszolgálására. Az alapváltozatában 810 kilogramm, nagyobb akkumulátorával pedig 840 kilogramm saját tömegű e.GO Life végsebessége 104 kilométer/óra (elektronikusan korlátozva), fogyasztása 9,9 kWh/100 km. Legnagyobb teljesítménye 30 lóerő, ám ennél többet mond, hogy maximális forgatónyomatéka 110 newtonméter. Aki vezette már a „Mi autónk” eredeti változatát, az nagyjából képbe kerülhet, hogy milyen menetteljesítményekre számíthat az e.GO Life vezetője, hiszen az itthon gyártott hajdani Suzuki Swift is hasonló paraméterekkel rendelkezett. Ám valójában mégis becsapós ez az összehasonlítás, hiszen itt fordulatszámtól függetlenül, már induláskor rendelkezésre áll a 110 newtonméter, így nem csoda, hogy a városban megengedett ötvenes tempóra is csupán 5,7 – illetve nehezebb kivitelében 5,9 – másodperc alatt ugrik az e.GO Life. A nagyobb akkumulátor mellett további tételek az extralistán a 17 vagy 18 colos könnyűfém keréktárcsák, a néhány különleges szín, bár 1950 euróért, vagyis körülbelül 600 ezer forintért, bármilyen színű fóliát kaphat az e.GO, így a választható színek sora szinte végtelen. 2019-től majd légkondicionáló, navigációs rendszer és kormánykerékfűtés is kérhető az autóhoz, a LED fényszórók és az érintőképernyős Bosch szórakoztatórendszer viszont már a kezdetektől adott lesz. Amitől pedig szintén kiemelkedően csábító lehet ez a miniautó – főleg a hasonló, „semmiből előtűnő” vadonatúj márkák termékeivel szemben – az a háttérbázisa. Büszkék vagyunk arra, hogy az e.GO hivatalos szerviztevékenységét, előírt karbantartását a Bosch Car Service hálózat műhelyei végzik majd. Tehát már az első e.GO példányok utcára kerülésével, világszerte több mint 17 ezer szerviz várja a tulajdonosokat. Ugyan melyik másik frissen debütáló márka tudhat maga mögött ilyen szervizhálózatot? Az e.Go Life a Tesla típusait idéző rekord gyorsasággal valósult meg, hiszen az ötlet 2014-es megszületését követően 4 évvel később, 2018-ban már sorozatgyártásba is kerül az autó. A mintaszerű hatékonyság annak is köszönhető, hogy korántsem zöldfülűek e nagyon is zöld autó aacheni fejlesztői. Ők állnak a 2009-ben indult StreetScooter projekt mögött is, és ezzel már elnyerték a Német Posta pályázatát. Így immár több mint 2500 darab StreetScooter elektromos furgon dolgozik Németországban és Hollandiában a posta szolgálatában. Vagyis korántsem előzmény nélküli az e.GO Life sem, amelynek gondolata a StreetScooter projekt sikere után született. Eszerint egyszerű és praktikus villanyautóval nyilván nem csak a posta dolgozói közlekednek szívesen, hanem mindenki. „Mindenki” persze csak akkor közlekedhet a városban olyan járművel, ami igazán oda is való, ha viszonylag széles tömegek számára elérhető árcédula kerül az autóra. Ehhez az egyszerű felépítés mellett újfajta gyártástechnológiát is álmodott az e.GO atyja, Prof. Dr. Günther Schuh. A korszerű, hálózatba kapcsolt rendszer is összecseng a Bosch elképzeléseivel, így nem csoda, hogy hamar „egymásra talált” a két cég. A fejlesztések eredményeként pedig jövőre valóban valóra válhat az álom, az e.GO Life piacra dobásával.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója