A nagy átállás

2024.02.06.
A természet bőséges időt, évmilliókat hagyott ilyen léptékű váltásokra. Nem mondta ki egy Atyaúristen, hogy pikk-pakk ki kell halniuk a dinóknak, és helyüket sebtében kell elfoglalni az emlősöknek. Ha így döntött volna, valószínűleg kihaltak volna az őslények, de nem hozhatott volna létre magasabb rendű létformákat a törzsfejlődés. Elmaradt volna az ember megjelenése planétánkon, aki most annyira atyaúristennek képzeli magát, hogy évtizedek alatt szabná át a társadalom hagyományos berendezkedését, és kurta határidővel forgatná fel fenekestől egyik legnagyszerűbb alkotását, az automobilizmust.  Az EU – de ne csak általánosságban mutogassak – pontosan azon tisztviselői, akik ideológiai megszállottságból leállították Németország atomerőműveit, emiatt négyszeresére emelkedett náluk az elektromos energia ára, és újra üzembe helyezték a füstölgő szénerőműveket, deklarált szándékukkal éppen szembe menve. Természetesen az eszelős Zöldekről van szó, akik nyomására kirakták a határkövet, hogy 2035-től nem lehet az Európai Unióban kipufogós autót forgalomba hozni, és 2050-től teljesen karbonsemlegesek leszünk.  Utópiának elmegy, de a gyakorlati megvalósításnak vannak bökkenői. A tudósok és a mérnökök rohammunkában kifejlesztették a gyakorlatban használható (de a hagyományos hajtóművűektől több tekintetben csúnyán elmaradó) villanyautót. A motorral, vezérléssel nincs komolyabb probléma, talán a megnövekedett rézigényt leszámítva, ám annál nagyobb megrázkódtatásokkal jár az akkumulátorok gyártása. Alapvetően átrendezi a nyersanyagpiacokat, kevesebb olaj kell, de több ritkaföldfém. Egyes országok jelentősége csökken, másoké megnövekszik. Globális átrendeződés van folyamatban, kétséges, hogy ezt előre látta valaki, vagy stratégiai tervet dolgozott ki? Nem úgy látszik. Az autógyártók, kénytelen-kelletlen, átstrukturálták portfóliójukat, egyre több az elektromos hajtású személyautó, haszonjármű, és mind kevesebbet költenek dugattyús motorú gépkocsik fejlesztésére. A Mercedes-Benz például 80 százalékkal vette vissza a hagyományos gépkocsikra fordított összegeket. Más gyártóknál is hasonló a helyzet, egyöntetűen kötelezik el magukat a zöldítés mellett, de nemcsak szavak szintjén, hanem gyakorlatilag is. Skandináviában már nagyon nagy a villanyautók hányada, másutt kisebb. Függ az arány a lakosság átnevelésétől „érzékenyítésétől” és vásárlóerejétől is. Az e-mobilitás sajnos sokkal többe kerül a benzin- és dízelmotorosnál. Az akku a villanyautók legértékesebb része, egyben a legköltségesebb is. Ára ugyan jelentősen csökkent, de még meg kellene felezni, hogy az e-autó gazdaságilag versenyképes legyen a kipufogósokkal. Jó kilátásokkal kecsegtet a lítium-akku felváltása vas-foszfát rendszerűvel, de az utóbbi technológiának még csak a legelején járunk, miközben egykettőre itt a határidő.  Próbáljunk előretekinteni a közeljövőbe. Mondjuk, 2035-től Uniónkban kizárólag villanyautókat helyeznek újonnan forgalomba. Akkor is forgalomban lesz sok tízmillió tradicionális kocsi. Ezek továbbra is benzinnel, gázolajjal működnek, mindenki ért hozzájuk, a tulajdonosok, a szervizek szerelői. Megvan az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúra, a benzinkutak, szakműhelyek hálózata. Ugyanúgy lehet majd használni ezeket, mint addig. Nem mindenki lesz egy csapásra, parancsszóra „zöld emberke”. Nagyon sokan ragaszkodnak majd megszokott járgányukhoz, mert nagy a hatótávolsága, nem kell örökösen töltéssel szórakozni, lehet vele utánfutót vontatni. Nagyon felmehet az akkor még üzemben tartott dugattyús kocsik ára! Egy tisztességesen tervezett és gyártott gépkocsi simán elél 15-20 évet, különösen, ha használóik egyre többet járnak közösségi közlekedéssel. Tehát 2050-2055-ig csökken jelentősen a hagyományos autók száma. Addig is biztosítani kell normál használhatóságukat, azaz fenn kell tartani a benzinkutakat, a szelephézag beállítására képes javítóműhelyeket és a kipufogógáz minőségét ellenőrző vizsgahelyeket. Közben ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrát az e-mobilitáshoz. Két rendszer működik párhuzamosan, ennek minden költségvonzatával együtt. Ki kell képezni a villanyautókhoz értő eladókat, szerelőket – erről nemsokára külön Gondolatjelet tervezek írni.  Valahogy úgy lesz, mint a rendszerváltás idején: rengeteg kétütemű, kékesen, büdösen füstölő, Trabant és Wartburg volt hazánkban és a keleti blokkban, a benzinkutaknál külön kútoszlop volt a keveréknek. Mára kiment a divatból, az egy-két hobbiból megtartott és használt veteránhoz kell a tulajdonos gondossága, ügyessége. Netán 2060 táján visszajutunk az autózás gyermekkorához, amikor patikákban lehetett kétes oktánszámú sebbenzint venni? Mi lesz az értékes oldtimer autókkal, és a technikatörténet elkötelezett híveivel?  Még valami: nem mindegyik földrész üldözi el ideológiai alapon a dugattyús motorú gépkocsikat, hiszen ezek egyre elhanyagolhatóbb részét adják a légszennyezésnek, ugyanakkor nagyon praktikusak. Afrika északi része hagyományosan a francia autógyártás piaca volt, máig futnak arrafelé matuzsálemi korú Renault 4-esek, Peugeot 504-esek. A Stellantis már padlógázzal, azaz padlóamperrel robog a teljes e-mobiltás felé, elveszíti azt a földrészt. Majd átveszik helyét pragmatikus országok autómárkái.  A nagy átállás valahogyan megvalósul, de sokkal kevesebb kárt és fájdalmat okozna, ha nem forradalmi lázban erőltetnék, hanem rendesen megtervezték volna, és irányítanák.  

Toplistán a legértékesebb márkák: kiderült, mely autógyártók kerültek az élmezőnybe

2024.02.06.
A lista összeállítói szerint a tavalyi második helyről idén az első helyre előrelépett Apple márkaértéke egy év alatt 74 százalékkal, 516,6 milliárd dollárra nőtt, míg az Amazoné csak 3,2 százalékkal emelkedett 308,9 milliárd dollárra. A második helyre került a tavalyi negyedikről a Microsoft 340,4 milliárd dollárral. A Google megtartotta harmadik helyét 333,4 milliárd dollár márkaértékkel. A Tesla kikerült a Top-10-ből, a tavalyi 9. helyről a 18. helyre esett 58,27 milliárd dolláros márkaértékkel. Az első 30-ban az amerikai és kínai márkák mellett mindössze hat más ország cége szerepel: a Samsung (5.), a Deutsche Telekom (9.), a Mercedes-Benz (17.), a Toyota (21.), a Shell (23.) és az Allianz (28.). MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

20 ezer elektromos autótól szabadul meg a nagy autókölcsönző

2024.02.06.
Elméletileg az elektromos autókat olcsóbban kellene fenntartani, mint a belsőégésű motorokat, egyszerűen azért, mert kevesebb a kopó alkatrésze. A hétköznapi valóságban a dolgok nyilvánvalóan másképp néznek ki: az amerikai Hertz autókölcsönző cég 20 000 elektromos autót akar eladni – a magas javítási és kárköltségek miatt – írja az osztrák lap. Autókínálat a Hertz oldalán. Képernyőfotó Ehelyett a csoport belsőégésű járművekkel kívánja bővíteni flottáját. A társaság csütörtökön bejelentette, hogy a negyedik negyedévben magasak voltak a balesetek utáni javítási költségek, különösen az elektromos autók esetében. „Ennek megfelelően ez alátámasztja az elektromos autó flotta csökkentésére vonatkozó döntést.” A Hertz az értékcsökkenést 245 millió dollárra (224 millió euróra) tette. 2022 áprilisában a cég bejelentette, hogy akár 65 000 elektromos autót vásárol a Polestartól, néhány hónappal korábban pedig 100 000 Tesla autó vásárlását jelentette be 2022 végéig. Az elektromos autók a Hertz flotta tizenegy százalékát teszik ki, ennek 80 százaléka Tesla. A német Sixt versenytárs a közelmúltban bejelentette, hogy a gyenge viszonteladási értékek miatt a továbbiakban nem bérel Tesla elektromos autókat, és rámutatott a magasabb javítási költségekre is. A biztosítók megerősítik a magasabb költségeket Az autóbiztosítók, mint például az Allianz, szintén az elektromos autók lényegesen magasabb javítási költségeire mutatnak rá. „Körülbelül 40 százalékkal magasabbak, mint a hagyományos járművek ára” – magyarázta Carsten Reinkemeyer, a vállalat biztonsági kutatási osztályának vezetője. Egy viszonylag csekély behatás egy balesetben hatalmas javítási költségekkel járhat. Ausztriában tovább növekszik az elektromos autók regisztrációjának száma. 2023-ban 47 621 darabbal először több tisztán akkumulátoros elektromos autót regisztráltak, mint dízelmotorral szereltet – igaz, ezeknek mindössze 20 százalékát vásárolták magánszemélyek.

Megpördült egy személyautó az M31-esen – mentők, tűzoltók a helyszínen

2024.02.06.
Megpördült egy személyautó az M31-es autópálya Gödöllő felé vezető oldalán, Nagytarcsa közelében, a 2. és a 3. kilométer között. A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést a balesetnél, amelyhez a mentőket is riasztották. A raj áramtalanította a gépkocsit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ingyen milliók vonzásában: több mint ezren pályáztak e-autó támogatásért

2024.02.06.
A 30 milliárd forintos keretösszegű program egy jármű beszerzését az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti. A 10 fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10 és 49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50 és 249 fő közöttiek legfeljebb 10, a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Egy cégre így összesen akár 64 millió forint juthat - írták. Hozzátették, hogy a támogatási kérelmek 2025 márciusának végéig nyújthatók be, az online kitöltő felület a www.palyazat.gov.hu oldalon érhető el. A teljes keretösszeg közel kétharmada vidéki cégek vásárlásaiban hasznosulhat. A területi alapon elkülönített támogatási keretek az igénylések függvényében átcsoportosíthatók. A közlemény szerint a magyar gazdaság jövője a zöld energia. A károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés felel, e környezetterhelés túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének elősegítése. Az EM a belföldi e-töltő infrastruktúra bővítését támogató felhíváson is dolgozik - közölték. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Erősen kezdte az évet a Volvo, mutatjuk, melyik a legnépszerűbb modell

2024.02.06.
A Volvo Cars teljesen elektromos vagy plug-in hibrid hajtásláncú Recharge modelljeinek értékesítése januárban elérte a 19 171 autót. A Recharge modellek a világszerte eladott autók 36 százalékát tették ki, míg a teljesen elektromos autók aránya 17 százalék volt. Januárban a Volvo XC60 volt a legkelendőbb modell 18.011 autóval (2023: 16.016 autó), amelyet az XC40 követett 12.628 autóval (2023: 14.038 autó), majd az XC90 8.167 autóval (2023: 7.438 autó). További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Egy kerület, egy hét, 923 lebukott gyorshajtó

2024.02.06.
A Budapest II. kerületében, az Árpád fejedelem útján, a Nagykovácsi úton, a Törökvész úton, a Hidegkúti úton, a Máriaremetei úton, a Zöldlomb utcában és a Kapy utcában működő trafiboxok előtt 2024. január 29-e és február 4-e között összesen 157 546 gépjármű haladt el, melyből 923 esetben rögzítettek sebességtúllépést. A legnagyobb gyorshajtást az Árpád fejedelem úton mérték, egy autó itt 102 kilométer per órával haladt a megengedett 50 helyett, amiért 117 ezer forint közigazgatási bírságra számíthat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nagyot megy a cseh autópiac, elkészült a januári toplista

2024.02.06.
A legnagyobb érdeklődés továbbra is a hazai Skoda márka iránt nyilvánult meg, de a további márkák eladásai, beleértve az elektromos autókat is nőttek. A januári eredménnyel folytatódott a tavalyi év tendenciája, amikor éves szinten 15,3 százalékkal 221 422-re emelkedett az új személyautók eladása. A legnagyobb kereslet a Skoda iránt volt, amelyből 8615-öt adtak el. A második helyen lévő Hyundaiból 1597 fogyott, míg a harmadik Toyotából 1556 kelt el. A listán a Volkswagen és a Kia következett. A kimutatás szerint a legnépszerűbb modell a Skoda Octavia volt, amelyből 2545-öt adtak el, a második a Skoda Kamiq 1547, a harmadik pedig a Skoda Fabia volt 1213 eladott járművel. A vevők leginkább a városi terepjárókat keresték, ezekből 9511 kelt el, ami az összes eladott új személyautó 47 százaléka. A benzinmotoros kocsik az eladás 68 százalékát tették ki, az elektromos, illetve alternatív meghajtású kocsik aránya 28 százalékra emelkedett januárban. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Az autógyártók nyernek, a beszállítók veszítenek. Miért?

2024.02.06.
A világ nagy autógyártói jelenleg degeszre keresik magukat. Az EY tanácsadó csoport negyedéves elemzése szerint a második negyedévben mind a nyereség (31 százalékkal nőtt), mind az értékesítés (18 százalékkal) új rekordot ért el, előbbi közel 37 milliárd euróra gyarapodott. A 16 legnagyobb autógyártó árbevételének növekedése tizenegy százalékra gyorsult. Valószínűleg ennek vége van, ugyanis egyre nehezebb lesz ilyen magas járműárakat fenntartani. A legtöbb autógyártó az utóbbi időben igen magas szinten tudta tartani a nyereségességét. A Mercedes-Benz 13,04 százalékos árréssel vezet, éppen csak megelőzve a Kiát (12,97 százalék). A BMW 11,7 százalékos haszonkulccsal a harmadik helyen áll. A Stellantis a második negyedévre vonatkozóan még nem közölt nyereségadatokat, de az első félévben 13,8 százalékos árrést ért el. 2023-ban változik meg minden? A legtöbb vállalatnál teljes gőzzel folyik a termelés. A lemaradásokat ledolgozzák, és a szállítások csúcsáron történnek. A Tesla és a Ford kivételével minden nagyvállalat növelte nyereségét. Csak néhányuknak kellett elfogadnia az árrés csökkenését. "Idén azonban trendfordulót láthatunk" - véli Axel Preiss, az EY szakértője. "Az álommarzsok ideje sok vállalat számára hamarosan véget ér". Miután a rendelési állomány lecsökkent, az autógyártóknak meg kellene küzdeniük a jelenlegi gazdasági gyengeséggel, a csökkenő kereslettel, az árnyomással és a túlkapacitással. "Ebben a környezetben nehezebb lesz a magas járműárakat a piacon keresztülvinni, és lemondani az árengedményekről." Preiss lát némi pozitívumot a nem a legnagyobb pénztárcával rendelkező potenciális autóvásárlók számára. A beszállítók lemaradnak a versenyben Az osztrák és német autóipari beszállítók nehezen megszerzett világpiaci részesedést veszítenek a nemzetközi versenyben. Ez derül ki a Strategy&, a PwC globális stratégiai tanácsadó cég "Automotive Supplier Study" című aktuális tanulmányából. A tanulmány szerint a német beszállítók 2022-ben átlagosan csak 13 százalékkal növekedtek. Ezzel messze lemaradva Európa többi részétől (21 százalék), Ázsiától (23 százalék) és Amerikától (25 százalék). A jövedelmezőség tekintetében is az utolsó helyen állnak, 3,9 százalékos ebit-aránnyal. Alig tudtak javítani valamit az amúgy is kedvezőtlen költségszerkezetükön. Ennek eredményeként a német beszállítók 2019 óta 2,7 százalékpontot veszítettek globális piaci részesedésükből - annyit, amennyit 20 év alatt fáradságos munkával felépítettek. Ugyanakkor a német beszállítók tőkeállománya évek óta csökken, ami a közelgő további piacvesztés jele lehet. Világszerte fordulatot ért el a beszállítói ipar. Legalábbis a forgalmat tekintve visszatért az elmúlt válságok előtti sikeres időkhöz. A világ vezető beszállítói 2022-ben átlagosan 20 százalékkal tudták növelni forgalmukat. Az osztrák beszállító Benteler még 22,91 százalékkal is növekedett. Mivel azonban az infláció okozta költségnövekedést alig tudták áthárítani az autógyártókra, az árrések továbbra is alacsonyak. Az előző évhez képest még 0,5 százalékponttal is csökkentek. A globális verseny nyomán egyre több ázsiai beszállító lép a piacra, és végleg megváltoztatja az iparág arculatát. Az elektromobilitás területén elért hatalmas innovációs és beruházási előnyükkel nyomást gyakorolnak a korábbi vezető beszállítókra, és egyre inkább elfoglalják az első helyeket a legnagyobb forgalmú beszállítók rangsorában. Két dél-koreai akkumulátorgyártó elsőre bejutott a legjobb 30 közé, a kínai CATL akkumulátorgyártó pedig már a második helyen áll. Túl késő most kapcsolni villanyra "A beszállítói ipar a gazdasági versenyképesség érdekében mindig is a méretre és a méretgazdaságosságra támaszkodott. A jelenlegi átalakulási szakaszban az ázsiai beszállítók mindkettőben a legjobbak. A német beszállítók ezzel szemben lemaradásban vannak, mert gyakran csak túl későn és túl kis mértékben kezdtek el tevékenykedni az elektromobilitás növekedési területén" - mondja Henning Rennert, a tanulmány szerzője és a Strategy& Deutschland partnere. "Ahhoz, hogy most felzárkózzanak, a korábbi éllovasoknak ismét valódi innovációkkal kell előretörniük, méretgazdaságossági előnyöket kell elérni, és gyorsan új növekedési stratégiákat kell kidolgozniuk. Emellett a kihívásokkal teli geopolitikai környezetben is biztosítani kell a növekedést és versenyképes, részben globalizált ellátási láncokat kell létrehozni. " A világpiacon morzsolódó piaci részesedésekért folytatott harcban a német autóipari beszállítók mindenekelőtt hagyományos innovációs erejükre támaszkodnak. Mind abszolút értékben, mind a forgalomhoz viszonyítva továbbra is élen járnak a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadások terén. A gyenge nyereség és az alacsony forgalomnövekedés ellenére tavaly 15,9 milliárd eurót fektettek be, messze megelőzve Ázsiát (15,3 milliárd euró), Európa többi részét (8,2 milliárd euró) és Amerikát (3,6 milliárd euró). "A helyi beszállítók jelenleg minden eddiginél többet fektetnek be a kutatásba és fejlesztésbe. Ahhoz azonban, hogy ezek a befektetések meghozzák gyümölcsüket, technológiai fejlesztéseiket még erőteljesebben a piaci igényekhez, valamint a versenyhelyzethez kellene igazítaniuk, ahelyett, hogy régóta meghatározott trendeket kergetnének, mint például az akkumulátor-üzletágban" - mondja Johannes Schneider, a Strategy& Austria partnere. "Az innovációs erő, a termékérettség és a meredek tanulási görbe kombinációja, amely az osztrák és német beszállítókat évtizedeken át megkülönböztette a versenytársaktól, még ma is megragad. Ezeket a régi erényeket most alkalmassá kell tenni a jövőre, hogy az innovációt növekedéssé lehessen változtatni." A DACH régió vezető autóipari beszállítói A német nyelvterület (DACH) legerősebb beszállítóinak rangsorában a Robert Bosch ismét az első helyet foglalja el, a ZF Friedrichshafen és a Continental előtt. Az Infineon a 6. helyet csípte el a DACH-beszállítók között, a Benteler a 7. helyről a 10. helyre esett vissza. Fontos megjegyezni, hogy mind a tíz beszállító termel Magyarországon is. 1. Robert Bosch: 88,2 milliárd euró bevétel, +12% növekedés egy év alatt 2. ZF Friedrichshafen: 43,8 milliárd euró, +14,3% 3. Continental: 39,4 milliárd euró, +16,7% 4. Schaeffler: 15,8 milliárd euró, +14,1% 5. TE Connectivity: 15,1 milliárd euró, +20,6% 6. Infineon: 14,2 milliárd euró, +28,5% 7. Mahle: 12,4 milliárd euró, +13,7% 8. Freudenberg: 11,8 milliárd euró, +17,1% 9. Vitesco: 9,1 milliárd euró, +8,6% 10. Benteler: 9,0 milliárd euró, +22,9% (forrás: Strategie&)  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója