2017.08.18.

Rendhagyó módon mutatkozott be itthon a wolfsburgiak avantgard gran turismója. Az új felső-középkategóriás szedánról szerzett első benyomásokról 6 közismert személy, Epres Panni, Cakó Kinga, D. Tóth Kriszta, Zsidró Tamás, Szőke Gábor Miklós és Puzsér Róbert számolt be a közelmúltban.

2017.08.11.

A Mini Countryman JCW érkezésével teljessé vált a gyári tuningcég által kezelésbe vett és fémjelzett paletta. A klasszikus háromajtós, a kabrió, valamint az ALL4 összkerék-hajtási rendszerrel szerelt változatok közúti és pályaképességeivel az örkényi aszfaltcsíkon és környékén ismerkedtünk.

2017.08.03.

Folytatja és megerősíti a márka prémium törekvéseit a radikális stílusváltáson átesett, és kategóriájában is átpozíciponált 5008-as. A helykínálat osztályelső, a műszaki alapok pedig az Év Autója díjnyertes 3008-astól származnak, a kistestvér sikerreceptjét követve a hétüléses SUV-ok etalonja...

2017.07.19.

A hazai márkakereskedői hálózat úttörőjeként, a Schiller cégcsoport rendezett elsőként VIP bemutatót a rüsselsheimi márka új generációs zászlóshajójának. A magyar szívvel debütáló újdonság leleplezése mellett a rendezvény kuriózumaként említhető, hogy a családi vállalkozás három generációs...

2017.07.18.

Fúzió nélkül is lehet kooperálni, hát még egyesülés után, és vajon mit hoz a jövő?

 

 

2017.07.06.

A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett az olasz márka több mint száz éves fennállásának első szabadidő-autója, a Stelvio. A legfelkapottabb szegmens új kihívója a sportos szedánok teljesítményét és vezetési élményét, valamint a SUV-ok praktikumát ígéri, ízig-vérig talján csomagolásban. A...

2017.06.15.

Európában második alkalommal, Budapesten volt testközelből látható a Toyota luxusmárkájának zászlóshajója, a 2018-as modellévre tervezett LS 500h. A legszembetűnőbb változás a háromdobozos kasztniforma eltűnése, azonban műszaki újdonságaival továbbra is a szegmens mértékadó modellje kíván...

2017.06.02.

Van egy Audi R8-asod? Ok! Akarod egyénivé varázsolni, ráadásul úgy, hogy idézze gyerekkorod raliideálját? Nem gond! A cseh HN cég vállalja az operációt, pontosabban a plasztikai műtétet.

 

 

2017.06.01.

Alig pár hónappal, hogy a PSA megvásárolta az Opelt, már vezethettük is az első francia Opelt. Persze, az együttműködés gyökerei mélyebbre nyúlnak, a közös platformra épített kisautó tervezése jó pár évvel ezelőtt megkezdődött.

2017.04.13.

Egy bestsellerhez méltó külső-belső megújuláson esett át a négykarikások legnagyobb darabszámban eladott kompakt SUV-ja. A sikermodell meneteléséhez a Q7-nél megismert technikai újítások arzenálja nyújt asszisztenciát, a cél nem más, mint a szegmens etalonjaként aratni tovább a babérokat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.02
A Mazda örömmel jelenti be, hogy a Mazda6e bekerült az öt döntős közé a rangos 2026 World Car....
2026.02.02
A Toyota tavaly továbbra is a világ legnagyobb autógyártója maradt, itthon pedig ugyancsak....
2026.02.02
A Trans-Sped a hosszú távú stratégiai céljainak támogatása és a működési hatékonyság érdekében....
2026.02.02
Nézze meg a videót! ..
2026.02.02
Az érintett gazdasági szereplők és szakmai szervezetek részéről kiemelkedő nemzetközi és hazai....
2026.02.02
A téli közlekedés veszélyei nem kizárólag a hóhoz és a jéghez köthetőek. Bár az elmúlt időszakban a....
2026.02.02
Mindig szerettem a GTI-t, vonzott egyszerűsége, finomsága, okossága és érzékenysége. Az Év Magyar....
2026.02.02
Az Európai Parlament új szabályokat fogadott el, amelyek jelentősen befolyásolhatják az európai....
2026.02.02
Érdekes elemzés látott napvilágot az Egyesült Államokban, amely bizonyítja, hogy egy-egy iparágat....
2026.02.02
Robert Fico jelezte, hogy Szlovákiának el kell kezdenie gondolkodni a sofőr nélküli buszok....