- Visszaadják a forgalomnak vasárnap reggel az M1-es és az M7-es autópálya bevezetőjénél a három felújított, a főváros központja felé vezető forgalmi sávot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Fejlesztőközpontot nyitott az NNG Szegeden, az autóipari navigációs megoldásokat készítő cég jelenleg harminc embert alkalmaz a Tisza-parti városban, ezt a létszámot néhány hónapon belül ötven, középtávon kétszáz főre kívánják emelni – közölte Szombathelyi Péter megbízott vezérigazgató szerdán...
Népiesen szólva ismét nagy fába vágták fejszéjüket a BME mérnökhallgatói: idén szinte a nulláról indulva kezdtek Közép-Európa első négy-kerékhajtású villany-versenyautójának építésbe, persze ebben a műfajban azért voltak már tapasztalataik.
Az ötajtós Rapid csak a scoutos külsőt kapta meg, az emelt futóművet és az összkerékhajtást nem.
- Az elektromos meghajtású vezető nélküli taxik jelentősen csökkenthetik a könnyebb személygépjárművek okozta szén-dioxid-kibocsátás mértékét az Egyesült Államokban a következő 20 évben - olvasható egy brit tudományos lapban megjelent tanulmányban.
Bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.
A német gyártó egy olyan háromkerekű elektromos robogót mutat be jövőre, amely olcsóbb lesz a Segway-nél.
A BMW a Scherm-csoporttal közösen leplezte le azt az elektromos kamiont, amellyel alkatrészeket fognak szállítani a müncheni gyáregységek között.
Továbbra is özönlenek az idős használt autók Magyarországra az első fél év során 29,9 százalékkal emelkedett a külföldről magánimport keretében behozott kocsik száma - ismertette a Das WeltAuto az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Kilenc fix telepítésű és hat mobil berendezéssel bővíti az útdíj ellenőrzési rendszert a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz).