2015.05.04.

Az autó- és motormánián a legtöbb fiú átesik gyerekkorában. Vannak, akik ezt a szenvedélyt nem növik ki sosem, és örök szerelembe esnek valamilyen belső égésű motorral hajtott járművel.

2015.05.04.

Áprilisban 6737 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 22 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.

2015.05.04.

Szupersportautók mindig is voltak és lesznek is, mert kellenek. Ezek nélkül az autóvilág nem (lenne) teljes. Kellenek a gyártóknak, mert ezekkel kerülnek a figyelem központjába, „ők” az autószalonok, bemutatók csillagai, az autós újságok csemegéi, sokak (technikai) álmodozásának tárgyai,...

2015.05.04.

A Skoda zászlóshajója 2001-ben jelent meg a piacon, és már a harmadik generációjánál tart.

2015.05.04.

- Áprilisban éves szinten 5 százalékkal nőttek a belföldi japán autóeladások - a statisztikából kimaradt a városi miniautók kategóriája.

2015.05.04.

Megjavította az egyórás kerékpározás világcsúcsát Alex Dowsett: a brit kerekes 52,924 kilométert tekert a hétvégén a manchesteri Velodromban.

2015.05.04.

Börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly ősszel az óránkénti 320 kilométeres sebességnél is gyorsabban száguldott egy Lamborghinivel az M7-es autópályán, majd balesetet szenvedett, és a vele utazó barátja súlyosan megsérült...

2015.05.04.

Május 9-én Kaposvár, Békéscsaba, Salgótarján és Székesfehérvár is bekapcsolódik A közlekedik a család országos közlekedésbiztonsági vetélkedőbe.

2015.05.04.

– Már az idén nyereségessé kívánja tenni a tavaly megvett Lukoil töltőállomás-hálózatot a Normbenz Kft., amely elkezdte a rendszer átvilágítását – közölte a Világgazdaság hétfői cikkében Horváth-Dori József, a társaság ügyvezetője.

2015.05.04.

Az elmúlt 96 órában a rendőrök 185 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 3 balesetben 3 személy vesztette életét, 62 súlyos és 120 könnyű sérüléssel végződött.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.01
A bajor prémiummárka látványos diadalokkal fordult rá a 2026-os esztendőre: az auto motor und sport....
2026.03.01
Tapad a plafonra és eddig minden versenytársát megverte, most még erősebb és gyorsabb lett, de ami....
2026.03.01
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Tízéves mindkettő. ..
2026.03.01
A kínai Chery komoly támadásra készül a közepes méretű pickupok piacán: a gyártó bejelentett egy....
2026.03.01
Hétfőtől újabb 15 modern Mercedes-Benz Citaro csuklós dízel autóbusz jelenik meg a fővárosi utakon....
2026.03.01
A Moovit Hiroshimában és négy másik japán nagyvárosban indult el egyszerre – multimodális, valós....
2026.03.01
Az Opel bejelentette, hogy új modellel bővíti teljesen elektromos GSE sorozatát. Hamarosan jön az....
2026.03.01
„A Mazda következetesen ragaszkodik a fejlesztési autonómiához. Ahelyett, hogy szabványosítaná vagy....
2026.03.01
Szekszárdon történt a baleset, amiről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számolt be. ..
2026.03.01
A brit prémiumgyártó új különkiadással tiszteleg az 1965-ös Monte Carlo Rali ikonikus győztese....