2013.08.19.

340.000 Chevrolet Cruze-t rendel vissza a GM fékproblémák miatt. A járműveket 2011 és 2012-ben készítették Lordstown-ban, Ohio államban.

2013.08.19.

Szeptember 22-én, a gyermekek világnapján a Mercedes-Benz stuttgarti múzeuma ingyenes programmal várja a gyerekeket, tárlatvezetésekkel, varázsshow-val, egyéb programokkal. Minden a mobilitás körül forog majd.

2013.08.19.

Az elmúlt két évben Karvai Sándor látássérült 3 rekordot is felállított a Hungaroringen.

2013.08.19.

A kormány minden segítséget megad az ISD Dunaferr Zrt. létszámleépítésében érintett dolgozóinak, a cégre szükség van - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Dunaújvárosban a cég vezetésével folytatott személyes egyeztetést követően.

2013.08.18.

A Traktorhúzó Európa Kupa versenysorozatának egyedüli magyarországi és kelet-európai állomásán, Hajdúböszörményben vasárnap rendezték meg a 4,5 tonnás Modified versenytraktorok futamát, amelyen négy országból hét versenytraktor indult.

2013.08.18.

Három év múlva kezdik el gyártani a Bentley első SUV-ját, az már biztos, hogy a korábbi hírekkel ellentétében még sem Pozsonyban, Szlovákia fővárosa azonban így részese lesz a SUV-nak, ott készülnek majd a Bentley karosszériái.

2013.08.18.

Augusztus 22-25. között negyedszer találkoznak egymással a Győr-gönyűi kikötő betonján Európa legjobb autómérnök hallgatói, hogy megküzdjenek a Formula Student Hungary győztes pozíciójáért.

2013.08.17.

Édesapja Torinóban, egy fegyverraktár technikai igazgatója volt. 18 évesen Vittorio Jano már műszaki rajzolóként dolgozott, de igazi előrelépést az 1911-es év hozta meg életében. Ebben az évben vették fel ugyanis a torinói központú Fiathoz. A híres tervezővel, Carlo Cavallival dolgozott együtt...

2013.08.17.

Borsodi Lászlótól a fia, ifj. Borsodi László vette át a stafétabotot, január elsejétől ő a családi tulajdonban levő, járműipari beszállító Borsodi Műhely Kft. ügyvezető igazgatója. A döntéseket már ifj. Borsodi László hozza fél éve, édesapja fő tulajdonosként és tanácsadóként a háttérből figyeli...

2013.08.16.

Az idén másodszor fordult elő, hogy a havi személygépkocsi értékesítések Nyugat-Európában meghaladják az elmúlt év azonos hónapjának számait. A múlt hónapban 954.300 autót adtak el Európa nyugati országaiban, négy százalékkal többet, mint 2012 júliusában.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....