A német ipari kamara kifogásolja az ekáért

2015.01.22.
A kamara állásfoglalásában úgy vélekedett, hogy a rendszer "súlyosan kockáztatja minden érintett magyarországi vállalat versenyképességét", súlyos, vélhetően maradandó károkat okozhat Magyarország nemzetközi termelési és logisztikai szerepének.     "A rendszer tartósan súlyos fennakadásokat okozhat meglévő szállítási és termelési folyamatokban, hatalmas adminisztratív terheket ró a vállalatokra, jelentős, a piaci versenyhelyzetet veszélyeztető adatvédelmi kockázatokat hordoz" - mutatott rá a kamara. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara leszögezte: teljes mértékben támogatja a törvényalkotó azon szándékát, hogy kiküszöbölje az adócsalást és visszaszorítsa a feketegazdaságot. Ám megítélése szerint az ennek érdekében bevezetett ekáer aránytalanul nagy károkkal jár a magyar gazdaság egészére nézve, ezért szorgalmazza, hogy az összes érintettel - termelők, fuvarozók, importőrök - folytatott érdemi egyeztetéseket követően alapvetően módosítsák a rendszert. A kamara szerint egy felülvizsgált rendszerben a jelentési kötelezettséget azokra a termékcsoportokra célszerű korlátozni, amelyek bizonyíthatóan jelentős adócsalási kockázattal bírnak. Minimálisra kell csökkenteni a vállalatoknak okozott adminisztrációs pluszterhet, mentesíteni kell azokat az adózókat, amelyek más, elismert eljárások vagy rendszerek keretében átlagon felüli adózási transzparenciát mutatnak fel - javasolja a kamara, amely szerint megfelelő felkészülési időt kell biztosítani a vállalati szférának, és a bevezetés előtt alaposan tesztelni kell a rendszert. Január 1-jétől kizárólag ekáer-szám birtokában lehet bejelentési kötelezettség alá eső közúti szállítást végezni. Ha egy vállalkozás útdíjköteles gépjárművel - 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsival - az Európai Unió valamely tagállamából Magyarországra behoz, vagy Magyarországról valamely EU-tagállamba kivisz terméket, vagy belföldön nem végfelhasználó számára első adóköteles termékértékesítést végez, köteles erről a NAV-nál az ekáer elektronikus felületén bejelentést tenni.     A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a rendszer célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozása, a gyakran az egészséget is veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása, az adóelkerülők kiszűrése. MTI

Romániában a gépkocsikban kötelező lesz a gyerekülés használata

2015.01.22.
Az új szabályozás szerint a 135 centiméternél magasabb gyermekeket a gépkocsi biztonsági övével is be lehet kötni, úgy, hogy az öv ne haladjon el a gyermek nyaka vagy arca előtt.      A szabályozás alól kivételt képeznek a tömegközlekedési eszközökön utazók, és azok a gyermekek, akik egészségügyi okokból nem viselhetnek biztonsági övet, és ezt orvosi papírokkal tudják igazolni. A gyerekülést a gépkocsi hátsó ülésére kell bekötni. Az új rendelkezés ugyanakkor nem tiltja a gyerekülés első ülésen való elhelyezését sem, ha azt a menetiránynak háttal rögzítik, és kikapcsolják a légzsákot. A szabályt megsértő autóvezetők 390 és 487 lej (27–34 ezer forint) közötti bírságra és három büntetőpontra számíthatnak. MTI

Forgalomkorlátozások lesznek az M3-as autópálya egyes fővárosi szakaszain

2015.01.22.
A tájékoztatás szerint 6 és 16 óra között lezárják a Kacsóh Pongrác úti felüljáró utáni első kijárat és az azt követő első töltőállomás utáni felhajtó közötti részt a kifelé vezető oldalon, filmforgatás miatt. Az autópálya forgalmát ebben az időszakban az M3-as szervizútjára terelik.     Emellett délelőtt a Szerencs utcai csomópont környékén földmérési munkákat végeznek, ezért várhatóan 8 és 13 óra között a csomópontban időszakosan lezárnak egy-egy forgalmi sávot.

Február elsejétől változik az útdíjrendszer

2015.01.22.
Elmondta: a minisztérium folyamatosan gyűjtötte a próbaüzem tapasztalatait, s a szakmai szervezetek körében teljes egyetértés volt abban, hogy a megyei matrica bevezetése helyes volt. Közlése szerint hétfőn 42 szakmai érdekképviselet és tudományos szervezet, közlekedési és más közszolgáltató vállalat, illetve önkormányzatok véleményét hallgatta meg.      Fónagy János a legfontosabb változások közé sorolta, hogy a megyei matricák nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek. Arról is döntöttek, hogy a kormány eltörli az 1470 forintos eljárási díjat a megyei matricák bevezetésével összefüggő ügyekben - közölte. Azok, akik januárban díjfizetés nélkül hajtottak díjköteles szakaszokra, nemcsak a pótdíj alól mentesülnek, ha február végéig éves matricát vesznek, hanem az egyéb esetekben szokásos szolgáltatási díjat sem kell megfizetniük. Tájékoztatása szerint az M1-es Fejér megyei és az M7-es Veszprém megyei szakaszai a szomszédos megyékre érvényes matricákkal használhatóak, a Budapest és Győr vagy Siófok között rendszeresen közlekedőknek így 4 helyett elég 3 megyei matricát váltaniuk. Ingyenes lesz a 4-es főút Budapest felől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig tartó szakaszának használata, az M86-os főút szombathelyi és a 61-es főút kaposvári szakaszai (a csatlakozó gyorsforgalmi kapcsolat megépítéséig), és a dunaújvárosi, illetve a szekszárdi autópálya-hidak használata, a Pentele és Szent László-hidakra nem kell egyetlen matrica sem a Megyeri-híd mintájára. Közölte azt is, hogy a 4 vagy többgyermekes nagycsaládok és mozgásukban korlátozottak számára utólagos kompenzációt biztosítanak a D2 és D1 kategóriák közti különbség megtérítése érdekében, de ennek a jogszabályi feltételei áprilisra teremthetők meg. Kérdésre válaszolva közölte: a budaörsi autópálya szakaszokat nem érintik a bejelentett változtatások, azok fizetősek maradnak. Aki viszont csak egyszer használta az adott megyei matricát a most ingyenessé vált szakaszon, szintén visszakaphatja az árát - visszaváltani február 28-ig lehet, díjmentesen. Az államtitkár szerint pár száz érintettről lehet szó. Kurucz Éva kormányszóvivő elmondta: a január elsején bevezetett kibővített útdíjrendszer célja, hogy azok fizessék meg a gyorsforgalmi úthálózat fenntartásának költségeit, akik használják. Az olcsóbb hozzáféréssel gyorsabban és biztonságosabban közlekedhetnek az autósok, számos település környezeti terhelése csökken. Elmondta, az új matricák mellett a területkorlátozás nélküli tíznapos, havi és éves matricák továbbra is elérhetőek. Az uniós irányelvek és a nemzetközi példák a használatarányos útdíj irányába mutatnak, a régió egyes országaiban - Romániában vagy Bulgáriában - minden út használatáért fizetni kell. Ismertette: az új rendszert a magyarok döntő része elfogadta, és támogatja, az elmúlt 20 nap alatt közel egymillió matricát vásároltak az autósok, ami a tavalyinak több mint a duplája. Fónagy János kitért arra is, hogy az új matricák napokon belül megvásárolhatók lesznek mind a kétezer viszonteladónál, jövő hétfőtől a nemzeti mobilfizetési rendszeren keresztül, és várhatóan még ezen a héten a mobiltelefonos viszonteladók mindegyikénél lehet pályamatricát venni. Az NFM a következő hónapokban is figyelemmel kíséri a rendszer működésének tapasztalatait - tette hozzá.
Címkék: 

Lefoglalt autó Kiszomboron

2015.01.22.
Egy bolgár férfi jelentkezett kilépésre a kiszombori határátkelőhelyen 2015. január 20-án 13 óra 30 perckor egy olasz rendszámú Iveco kisteherautóval. A gépjármű adattári ellenőrzése során kiderült, hogy a kocsit az olasz hatóságok körözik. A nyomozók ezért lefoglalták a járművet. Az ügyben a további eljárást az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ SIRENE Irodája folytatja le. Forrás: police.hu

Autólopás! LYE-627 Ford Fiesta - szürke

2015.01.22.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LYE-627 -Gyártmány: Ford -Egyéb típus: JA8 -Típus: Fiesta -Gyártási év: 2009 -Motorszám: HHJC -Alvázszám: WF0JXXWPJJ9U56945 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 január 22 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVI. -Utca, házszám: Zrínyi Ilona út 22 -Megjegyzés: A szélvédőn kavics felverődés miatt törés volt.

Autólopás! KBF-942 Ford Mondeo kombi - fekete

2015.01.22.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KBF-942 -Gyártmány: Ford -Típus: Mondeo Mk3 -Kivitel: kombi -Gyártási év: 2002 -Motorszám: D6BA -Alvázszám: WF0WXXGBBW2S43546 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 január 17 -Lopás helyszíne - város: Göd -Utca, házszám: Kálmán út 38. -Megjegyzés: Elején a díszrács és a Ford jel hiányzott! Bal hátulján lökhárító és hátsó negyed sérült (nyomott). Csomagtérajtón jobb alsó sarokban tenyérnyi neonzöld SR matrica. A "B" oszloptól hátrafelé fekete fóliázás az üvegeken. Előre is köszönöm a fáradozásaikat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója