Lehúzta a rolót a Lear Corporation Hungary Kft. móri üzeme

2017.12.01.
 Kiss Beáta elmondta, hogy a március végén bejelentett gyárbezárást követően szeptemberben kezdődött el a csoportos létszámleépítés, péntektől már csak karbantartók és raktárosok dolgoznak az üzemben, akik feltehetően a gépek leszerelését, a csarnok kiürítését végzik. Hozzátette: a bejelentéskor 830 ember dolgozott a gyárban, és tudomása szerint legtöbbjüknek már van munkája. Megjegyezte, hogy a Lear mindvégig nagyon segítőkész volt: több állásbörzét szervezett a gyárba az OFA Nonprofit Kft. segítségével, ahol sok másik cég képviseltette magát, továbbá tréningeket tartottak álláskereséshez és önéletrajzíráshoz. Közölte, hogy a munkáltató - a szakszervezet közbenjárására - a gyárbezárás bejelentését követően 12 százalékos béremelést adott minden dolgozónak, illetve a munkavállalók többsége kéthavi plusz végkielégítést kapott a kollektív szerződésben foglaltakon túl. Kiss Beáta szerint "szerencse a szerencsétlenségben", hogy éppen komoly munkaerőhiány van, így sok kollégájának már van új munkahelye vagy éppen tárgyalásban áll leendő munkáltatójával. Jelezte, hogy többen maradtak a szakmájuknál és varrónőként dolgoznak tovább, sőt olyanok is vannak, akik a Learnél maradtak, és Macedóniában, Lengyelországban, Szerbiában vagy Moldovában dolgoznak. Az MTI kereste a Lear Corporation móri részlegének ügyvezetőjét is, aki későbbre ígért tájékoztatást. Fenyves Péter (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI megkeresésére elmondta: a városi szociális kerekasztal legutóbbi ülésén a munkaügyi központ azt jelezte, hogy náluk Lear dolgozók nem jelentkeztek álláskeresés ügyében. Megjegyezte, hogy a héten tárgyalt egy céggel, amely Mórra telepítene hasonló varrodai munkát, s 40 embernek adna munkát. Januártól egy bérelt csarnokban indulhat a termelés - fűzte hozzá. Áprilisban tájékoztatta a cégnél működő szakszervezet elnöke, Kozma Zsolt az MTI-t, hogy nyolcszáz alkalmazottat bocsát el az amerikai tulajdonú Lear Corporation Hungary Kft., miután a cég befejezi az autó üléshuzat-gyártó tevékenységét Magyarországon. Kozma Zsolt akkori közleménye szerint a Lear a termelés egy részét befejezi, egy részét alacsonyabb költségű országokban található telephelyeire helyezi át. Mint írta, a prémium kategóriás személygépjárművek autóülés huzatát készítő móri telephely több mint 24 éve működött. A nyilvános céginformációk szerint a Lear Corporation Hungary Kft. nettó árbevétele 2015 végén 747,9 millió euró volt, míg egy évvel később 642,6 millió eurót tett ki. Adózott eredménye ugyanezen években 36,6 millió euró és 26,2 millió euró volt. A társaság munkavállalóinak átlagos állományi létszáma 2016-ban 3181 volt Magyarországon. Gödöllőn és Gyöngyösön személyautókba épített elektromos kábelkötegeket gyártanak, Móron konfekcionált autóülés-huzatokat, Győrben komplett autóüléseket állítanak elő, míg Fóton raktározást végeznek. A Lear Corporationt 1917-ben alapították Detroitban. A cégcsoport világszerte 37 országban 243 telephelyen 150 ezer munkavállalót foglalkoztat.
Címkék: 

A nagy többség dízelpárti, nem tiltaná ki az autókat

2017.12.01.
Októberben végzett reprezentatív közvéleménykutatást a GfK Intézet Európa iparilag legfejlettebb országában. 1055 embert kérdeztek meg a 14 év feletti korosztályban. Átlagosan a németek 14 százaléka válaszolta, hogy kitiltaná a régebbi dízelautókat a nagyvárosokból. A kisebb városokban lakóknál ez az arány 11 százalék volt, míg az egykori NDK-s tartományokban csak tíz százalék dízelellenes. Minden harmadik embert szerint eltúlzott a dízelvita, az új tartományokban pedig 43 százalék vélekedik így. Legnagyobb arányban az 500 ezer lakosnál nagyobb településen élők tiltanák ki a magyvárosokból a régebbi típúsu dízelautókat, az arány azoban itt is mindössze 19 százalékos. 
Címkék: 

Európára honosítva

2017.11.30.
A szervezők pechjére jól beleválasztottak, mivel a bemutató napján szakadt az eső, - így a film után szabadon - címként azt is választhattuk volna, hogy a Hármashatárhegy egy Jeepnek való vidék, - szóval dagonyából volt bőven. A bőrig ázás jól viszont jól összehozta a szakmai plénumot, így a hangulatra nem lehetett panasz, és az autóra sem, noha megtett kilométerből lehetett volna több is, így csak éppen, hogy belekóstolhattunk a Compass érzésbe. A szakadó eső jó illusztrálta a bemutatót Bár a szépség egy szubjektív dolog, én kifejezetten örülök, hogy a Compass megújulásának, ugyanis az előző széria formavilága hagyott némi kívánni valót maga után, már ami az esztétikát illeti. Az is igaz, hogy a modell 2006-os színrelépése óta sokat modernizálódott a formavilág az autóiparon belül, ez persze nem ad felmetést a korábbi dizájnak. A következetesség azonban ma is tetten érhető az autón, hiszen a hetes osztású hűtőmaszk, a szögletes kerékjárati ívek, a csapott tető megmaradtak, csak úgy, mint a műszerfal centrumában lévő trapézalakú középkonzol. A Compass immáron tökéletesen illeszkedik a palettába A stílusjegyeket azonban most sokkal szebben rajzolták körbe, ami a későbbiekben jól jöhet a végelszámolásnál. Erre nagy szüksége lehet, mivel a szabadidőautók legkeményebb szegmensébe érkezett. Méretében a Renegade Cherokee közé ékelődő Compass konszolidált megjelenését magyarázza az is, hogy a márka globális modelljéről van szó, így számos piaci igényt kellett figyelembe venni a tervezésekor. Talán ezért sem véletlen, hogy a második széria a Grand Cherokee vérvonalat vitte tovább, amiben az elegancia épp úgy feldezhető, mint a sportos, robusztus macsóság. A tipikus jeepes stílusjegyek mindegyike megtalálható az autón A Jeep  DNS spirál másik legfontosabb ismérve a kiváló terepjáróképesség, ami szintén visszatérő üzenet a márka szinte valamennyi modelljének esetében. Bár a SUV-vá mutálódott terepjárók már  egyike sem a vas a vason módszert alkalmazza mégis egy fontos kommunikációs elem ennek a képességnek a domborítása. A Jeepnél különösen, hiszen ez tette legendássá a márkát, ezért a Compassnál is igyekeztek ennek mentén haladni. A hajtásláncban kétféle összkerékmeghajtási rendszert alkalmaznak Ennek folyományaként nem csoda, hogy a hasmagassága a maga 215 milliméterével kategóriája legnagyobbja és a terepszögei is alkalmassá teszik a zordabb útviszonyok leküzdésére. A hajtásláncában kétféle intelligens rendszert alkalmaznak a Jeep Active Drive és a Jeep Active Drive Low -, mely utóbbi 20:1 arányú kúszóáttételt kínál. Mindkét verzió a rendelkezésre álló hajtóerő akár 100 százalékát képes bármely kerékre összpontosítani. A Jeep Active Drive és Active Drive Low összkerékhajtási rendszereinek része a Jeep Selec-Terrain funkció, amely akár öt különböző üzemmódot (automata, hó, homok, sár, valamint - kizárólag a Trailhawk kivitelhez - szikla) kínál. További opció, hogy a hátsó hajtás teljesen lekapcsolható. Kategóriájának legnagyobb hasmagasságával bír Az erőforrás kínálatában egy benzines és két dízeles alternatívát találunk. Az előbbi 1.4 literes űrtartalmú kétféle 140 és 170 lóerős, az utóbbi gázolajos ezerhat és kétezer köbcentisek 120 és 140 lóerős teljesítményszinttel. A legkisebb illetve a belépő szint fronthajtással hatsebességes kéziváltóval, míg a nagyobbak kézi és kilencfokozatú automataváltóval választhatók. Jófogású kormány, kényelemes ülések, klasszkusokat idéző műszerelrendezés A fedélzetet a már említett trapézalakú középkonzol uralja. Itt kapott helyet az Uconnect rendszer kijelzője, ami felszereltségtől függően 5, 7, vagy 8,4 colos lehet. A bemutató alkalmával hajtott autó, egytónusú fekete bevonatát, fényes zongoralakk és fémhatású betétek törték meg. A vezető előtt klasszikus műszerelosztással találkozunk, közöttük 3,5 vagy 7,0 colos LED tájékoztató kijelző mutatja a legfontosabb információkat és konfigurációs elemeket. Grafikus LED monitor a két analóg műszer között Az EuroNCAP-n ötcsillagos eredményt elért Compassban több mint hetvenféle aktív és passzív biztonsági funkció érhető el. A nagyszilárdságú acélból készült utaskapszulán kívül a ma elvárt valamennyi vezetéstámogatórendszer és asszisztencia megjelenik az autó kínálatában, amiben a ráfutásos ütközést gátló Forward Collision Warning-Plus és a sávelhagyásra figyelmeztető LaneSense Departure Warning-Plus funkció az alapfelszereltség része. Immáron teljes a Jeep paletta A Compass ára 4x2 hajtásképlettel 140 lóerős benzinmotorral 6 sebességes váltóval egy gondolattal több mint hétmillió forinttól, a hasonló hajtású, de 1.6 gázolajos erőforrással szerelt 120 lóerős pedig 7 450 000 forinttól indul. Jó hír, hogy a már megszokott gyakorlaton túl nem csak csomagokban lehet gondolkozni a konfigurálásnál, hanem a még jobb személyreszabhatóság érdekében az opciós listából egyenként is felöltöztethetjük az autónkat.

Fényterápia

2017.11.30.
Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója a járat  ünnepélyes elindításakor, a Jászai Mari téren elmondta, hogy immár 9 alkalommal jár az adventi, karácsonyi és újévi időszakban a fővárosban a "fényvillamos". Hangsúlyozta, hogy a karácsonyi fényeket egy három és fél kilométernyi a villamoskocsikra elhelyezett fényfüzér szolgáltatja, amelynek üzemeltetése, naponta csupán 100 forintnyi ráfordítást igényel. Dabóczi Kálmán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy a főváros arculatához hozzátartozó "fényvillamos" egy olyan, hagyományos attrakció, ami a békét és a megértést hivatott megjeleníteni a stresszes mindennapok közepette. Ezért arra törekednek, hogy a jármű a város minél több pontjára jusson el, így a többi között szolgálatot fog teljesíteni az M3-as metrót pótló villamos vonalán is - mondta a cégvezető. A "fényvillamos" november 30. és január 7. között, december 24. és 31. kivételével a 2, 14M, 19, 41, 42, 47, 49, 50, 56A, 59 és 69 jelzésű járatok vonalán  közlekedik este 17 és 19 óra között. A villamoson normál díjszabás mellett lehet utazni. (szöveg, kép: mti)

2017 legbiztonságosabban közlekedő cégei

2017.11.30.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) kihirdette a 2017-es PRAISE díjak győzteseit. A tanács elismerte a vállalatok biztonságos munkahelyi közlekedés javítása érdekében tett kiemelkedő erőfeszítéseit. A nagyvállalati díjat az Írországban működő National Vehicle Distribution (NVD) a családi tulajdonban lévő járműszállító és tároló cég vehette át. A kis- és középvállalkozás díját az ATF, egy belga útépítő cég vehette át. Mindemellett elismerték a Jacobs-t, mely a világ egyik legnagyobb építőipari szolgáltató cége. Az ünnepélyes díjátadó konferenciára október 24-én, kedden került sor Brüsszelben. Az Európai Unióban 2016-ban több mint 25.600 ember vesztette életét, akiknek nagy része a munkahelyi közúti balesetek áldozatai voltak. Bár egyes országokban a pontos szám ismeretlen, valószínű, hogy az összes közúti halálozás 40%-a munkával kapcsolatos. Antonio Avenoso, az ETSC ügyvezető igazgatója elmondta: "Az idei nyertesek megmutatták, hogy a munkavállalók közúti biztonsága nem csupán a vállalat felelőssége, hanem jó üzleti lehetőség is. A PRAISE díjazottjai ismételten bebizonyították, hogy a vállalati szintű közlekedésbiztonsági programok csökkentik a biztosítási és flottaköltségeket, csökkentik a munkavállalók betegnapjait és javítják az ügyfélszolgálatot. De a vállalatokból, különösen a kis- és középvállalkozásokból gyakran hiányoznak a források és a tudás hatékonyabb kezelése. Ezért fontos, hogy az Európai Unió, a kormányok és a helyi önkormányzatok olyan támogatást nyújtsanak, amelyre szükség van. "

Ötcsillagos Subaruk

2017.11.30.
A vadonatúj Subaru XV és Impreza mind a négy vizsgált területen (felnőtt utasok védelme, gyermek utasok védelme, gyalogosvédelem, biztonsági rendszerek) kimagasló, jóval a minimálisan meghatározott érték fölötti pontszámot szerzett, és mindkét autó figyelemre méltó összesített eredményt ért el. A vadonatúj Subaru XV és Impreza az első olyan modellek, amelyek az új Subaru Globális Padlólemezre (SGP) épülnek, amit a vállalat mérnökei kifejezetten a magasabb szintű biztonsági teljesítmény, vezetési élmény és rugózási kényelem szempontjai szerint terveztek. Az SGP alkalmazásával jelentős mértékben nőtt a karosszéria és a futómű merevsége (elöl az oldalirányú hajlító szilárdság 90 százalékkal, a torziós szilárdság 70 százalékkal, az első futómű merevsége 70 százalékkal, a hátsó segédkeret szilárdsága pedig 100 százalékkal), emellett pedig az új modellek az ütközési energia elnyelésében is 40 százalékkal jobb teljesítményt nyújtanak, mint elődeik. A vadonatúj Subaru XV és Impreza modellek felszereltségében 7 légzsák található (köztük egy SRS térdlégzsák a vezetőoldalon), az áttervezett biztonsági öv csatja pedig mérsékli a sérülések súlyosságát és jobb védelmet nyújt az utasoknak egy ütközés esetén. A Subaru hatékony EyeSight vezetéstámogató technológiája alapfelszereltségként kerül a vadonatúj XV és Impreza modellekbe, amelyek így kiváló teljesítményt nyújtottak az Euro NCAP önálló vészfékezést vizsgáló tesztjén – mind az úton feltűnő más járművek, mind a gyalogosok esetében. Az EyeSight vezetéstámogató technológia két digitális sztereokamerával figyeli a forgalmat, és ütközésveszély esetén figyelmezteti a vezetőt, szükség esetén pedig fékez, hogy segítsen elkerülni az ütközést vagy mérsékelni a baleset súlyosságát. Az EyeSight rendszer más téren is segítséget nyújt, figyelmeztetve a vezetőt, ha az autó elkezd kisodródni a sávból, és segítve neki, hogy járművét a kijelölt forgalmi sávban tartsa.  

Suzuki Swift: most Made in Japan

2017.11.30.
Egyenesen Japánból A 2017-ben itthon is sikerrel debütált, megújult, japán gyártású Suzuki Swiftben a sportos, funkcionális beltér és az agilis, fürge vezethetőség mellett a biztonság nyugalma is adott. Az új modell örökölte a Swift ikonikus karakterét, de a megújított elemekkel igazán izgalmas stílust alkottak a tervezők. Nézzük a legfőbb újdonságokat, amelyek tovább növelik a kedvelt modell népszerűségét! Meglepő tágasság: Az új Swift modern és sportos beltéri funkcionalitásai közé tartozik többek között az öt fokkal a vezető felé fordított középkonzol, a D alakú kormánykerék, az optimalizált formájú első ülések és rugókialakítás, valamint a magasított oldalpárnák. Helykihasználásban nagyszerű a 384 centis Suzuki Swift. Elődjénél, az esztergomi Swiftnél szélesebb és a tengelytávja is nagyobb. A csomagtér is előnyére változott, immár 265 literes. A poggyásztér az üléstámlák ledöntésével akár 947 literesre is növelhető. Fejlett biztonság: Új platformjának köszönhetően jelentősen megnőtt az ütközőbiztonsága, balesetmegelőző rendszere etalon a kisautók között. Az újgenerációs Swiftben jelent meg elsőként a Suzuki fejlett, kétérzékelős fékasszisztens rendszere (DSBS), amely hallható vagy látható figyelmeztetéssel jelez a vezetőnek, ha ütközés veszélyét érzékeli, illetve fékezés esetén fékrásegítővel növeli a fékerőt, vagy szükség esetén automatikusan fékez. A modell biztonsági rendszere a kormány rezgésével figyelmeztet a sávelhagyásra 60 km/h felett, illetve ha a jármű kóvályogva halad. Példás technológia: Kétféle benzinmotorral - egyliteres turbós, közvetlen befecskendezéses Boosterjet és 1,2 literes szívó, hengerenkénti kettős befecskendezésű Dualjet - és fogyasztásoptimalizáló enyhe hibrid rendszerrel (SHVS) érhető el a hazai márkakereskedésekben. A Swift múltja, jelene és jövője A Magyar Suzuki 1992-ben, az esztergomi gyár első modelljeként kezdte gyártani a Suzuki Swiftet. Az amúgy is erős márka ismertségét és elismertségét tovább fokozta a „Mi autónk” imázs, ami a magas ár-érték arány védjegyévé vált amellett, hogy a gépkocsi a széles tömegek számára is elérhető lett. A Swift népszerűségét tovább növelte a kocsi 2005-ben megjelenő következő generációja, amely a Suzuki globális „Way of Life!” szlogenjének égisze alatt lépett a piacra. A Swift iránti bizalmat pedig a 2010-es, ötcsillagos EuroNCAP törésteszttel bíró, megújult modell fokozta. A Swift azóta is nagy kedvenc, stílusát és kezelhetőségét számos díjjal ismerték el a kompakt kategóriában. Nincs ez másként idén sem, többek között megkapta az évtized autója címet Chilében, a Swift Sportot pedig a legjobb 15 ezer font alatti hot hatchnek választották Nagy-Britanniában. Ezeknél is rangosabb azonban az a díj, amelyet nemrég ítéltek oda az új Swiftnek: a japán szakírók (Automotive Researchers’ and Journalists’ Conference of Japan - RJC) a 2018-as év autója díjjal tüntették ki. Ezt az elismerést két korábbi generáció is megkapta. Japánban elérhető már a Swift hibrid változata is, a legújabb Swift Sport pedig az őszi Frankfurti Autószalonon mutatkozott be, 2018 tavaszán várható a hazai premier. Szeptemberig bezárólag a Swiftből összesen 5,77 millió példány talált gazdára világszerte. Tehát csakugyan stratégiai világmodell, hiszen története során hét országban is gyártották. Napjainkban pedig sokak kedvence a világ 140 országában és régiójában.
Címkék: 

Túlméretes szállítmány miatt korlátozzák a forgalmat Budapest és Veresegyház között

2017.11.30.
A közúti szállítást végző Generál Frigolog Kft. tájékoztatása szerint a General Electric veresegyházi üzemébe szállítanak a budapesti Cserhalom utcából egy 7,2 méter széles és 3,4 méter magas levegőszűrő berendezést a Cserhalom utca-Váci út-M0-s autóút-M2-es autóút-Fót-Csomád-Veresegyház útvonalon. A kép illusztráció A szállítmány közlekedését az előírt kísérő gépjárműveken túl a rendőrség is biztosítja, továbbá a MÁV és a közúti hatóságok is felügyelik a munkákat. A szállítás pénteken 0 órakor kezdődik, a vasúti pálya fölötti felsővezetéket az áthaladás idején szakaszosan áramtalanítani kell. (mti)

Díjazták a értéktartást

2017.11.30.
Egy kifejezetten az értéktartás vizsgálatára szakosodott piacelemező vállalat, az ALG 1964 óta biztosít ügyfeleinek minden részletre kiterjedő előrejelzéseket és elemzéseket, elsősorban az autóipar területén. A 2018-as modellévre (azaz a 2017-ben bevezetett modellekre) vonatkozó felmérésükben* a teljes észak-amerikai piacot áttekintették, a szokásosnál alaposabban szegmentálva azt: a személygépkocsikat 11, a szabadidőjárműveket tíz alkategóriára bontották, ezen felül két méretosztályban vizsgálták a pick-upokat, és további háromban a kisbuszokat, illetve azokkal azonos formátumú furgonokat. Összesen tehát 26 szegmensben osztották ki a 2018-as értéktartási aranyérmeket. A Honda és a Mercedes három-három, a Kia, a Dodge, a Jeep, a Genesis (a Hyundai luxusmárkája), az Audi és a Porsche pedig egy-egy díjat zsebelhetett be. A fennmaradó 14 helyen négy márka osztozott, közülük ötöt a Lexus vagy Toyota modelljei vittek el. A Toyota a teljes méretű szabadidőjárművek (Sequoia), a középkategóriás, három üléssoros szabadidőjárművek (Highlander), valamint mindkét pick-up méretosztály (Toyota Tundra és Tacoma) élén végzett, míg a Lexus LS a luxusautók között ígéri a legcsekélyebb értékvesztést. Ezzel az eredménnyel a Toyota-csoport megosztott első helyen végzett a Subaruval – sőt, annak fényében, hogy a Toyota 16,5 százalékos tulajdonrészt birtokol a Subaruban, a boxermotor-specialista sikere némileg a Toyota sikere is. További érdekesség, hogy a Toyota Tundra idén már hatodszor nyert, vagyis az elmúlt hat évben senki nem tudtam megingatni elsőségét. A Tacoma azonban még ennél is erősebb versenyző a szegmensben, ugyanis 2001 óta soha senki nem tudta elvenni első helyét az ALG felmérésében.   

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója