Női szakaszt vezetnének be a pekingi metrón

2015.01.27.
A kezdeményezést jegyző egyik férfi, Hsziao Ming-cseng, a népfront fővárosi bizottságának hétfőn befejeződött éves ülésén azzal érvelt, hogy ily módon jobban biztosítható lenne a nők tisztelete és védelme. Úgy vélte, hogy ezzel a nők szexuális zaklatásának is elejét lehetne venni a vonatokon.      Csou Cseng-jü, a pekingi önkormányzat közlekedésfelügyeletének igazgatója a Hszinhua hírügynökség kérdésére azt mondta, egyelőre nem terveznek effajta lépést, de álláspontja szerint a "női szakasz" beállítása összhangban van a közösségi közlekedés fejlődésének trendjével. "A városi közlekedésnek sokszínű szolgáltatást kell nyújtania, s meg kell felelnie az utasok különböző kívánalmainak" - fogalmazott Csou. Az első földalatti pályát a kínai fővárosban 1960-ban építették, védelmi célokat szolgált. A civil lakosság 1971 januárja óta utazhat metrón. Ma átlagosan 10 millió utast szállít, 2013-ban 3,2 milliárd ember utazott rajta, hatszor annyi, mint tíz évvel korábban. Pekingben január közepén jelentették be, hogy átadtak egy újabb 27 kilométeres metrószakaszt, továbbá három másik vonalon is végeztek az aktuális bővítéssel. A fővárosi metróhálózat ezzel 527 kilométert tesz ki, 2014-ben 13 százalékot meghaladóan bővült. A szakma tervei szerint 2020-ra megduplázódhat a földalattivonalak hossza és elérheti az 1000 kilométert Pekingben. MTI

Autólopás! JZP-673 Honda Jazz

2015.01.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: JZP-673 -Gyártmány: Honda -Típus: jazz S Cool -Kivitel: ferdehátú -Gyártási év: 2006 -Alvázszám: JHMGD5730S203643 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 január 26 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Frankel Leó út 2-4 -Megjegyzés: A pénteken vásásrolt autómat hétfőn reggelre virradóra ellopták. A csomagtartó ajataján jellegzetes benyomódás látható.

Autólopás! KFB-019 Suzuki Swift - fehér

2015.01.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KFB-019 -Gyártmány: Suzuki -Típus: Swift -Gyártási év: 2006 -Motorszám: M13A1709929 -Alvázszám: TSMMZC11S00189591 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 január 25 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Mohai út 27 -Megjegyzés: öt ajtós.

Autólopás! LXM-123 Audi S5 - királykék

2015.01.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LXM-123 -Gyártmány: Audi -Egyéb típus: SPORT BACK -Típus: S 5 -Gyártási év: 2011 -Motorszám: CAKO19353 -Alvázszám: WAUZZZ8T2BA085756 -Szín: királykék -Lopás időpontja: 2015 január 26 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: VI. -Utca, házszám: KEMÉNY GUSZTÁV UTCA 6.

Autólopás! KVC-378 Honda Accord - fekete

2015.01.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KVC-378 -Gyártmány: Honda -Típus: Accord -Kivitel: Sedan -Gyártási év: 2007 -Alvázszám: JHMCN15207C203014 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 január 26 -Lopás helyszíne - város: Dunakeszi -Utca, házszám: Határ út 57

Autólopás! MMD-783 Toyota Prius 3 - metálszürke

2015.01.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MMD-783 -Gyártmány: Toyota -Típus: Prius 3 -Gyártási év: 2011 -Motorszám: 2ZRD007944 -Alvázszám: JTDKN36U501356492 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 január 26 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Egressy út 240-244. -Megjegyzés: Zárt udvarból a ház elől lopták el 2015.01.26-a reggelre. Nincs semmilyen nyom körülötte.

Atólopás! LPW-855 Peugeot Boxer - fehér

2015.01.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LPW-855 -Gyártmány: Peugeot -Típus: BOXER -Kivitel: MAXI -Gyártási év: 2002 -Motorszám: 814043S22293686442 -Alvázszám: VF3ZCPMNC17129982 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 január 25 -Lopás helyszíne - város: KISVÁRDA -Utca, házszám: RÁKÓCZI ÚT 26 -Megjegyzés: Az kisteherautót január 08-án csütörtök este vitték el bérbe. 11.én este kellett volna visszahozniuk azóta se került haza.

Autólopás! LSP-737 Ford Mondeo - ezüstmetál

2015.01.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LSP-737 -Gyártmány: Ford -Típus: MONDEO -Kivitel: SEDAN -Alvázszám: WF0EXXGBBE7U17360 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 január 24 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XIV. -Utca, házszám: 56-OSOK TERE

Új igazgatót neveztek ki a Bosch miskolci gyárának élére

2015.01.27.
A tájékoztatás szerint a Bosch-nál 1995-től dolgozó 46 éves Jochen Limberger a gyár továbbfejlesztését és stabilizálását tűzte ki célul. A közlemény kitér arra, hogy az új igazgató magyarországi kinevezése előtt a működtető-motorok gyártási részlegének vezetője volt a németországi Buehl-ben, hatéves nemzetközi tapasztalatra tett szert Belgiumban, ahol az ablaktörlőlapátok nagy volumenű gyártását végző telephely gyártási és műszaki igazgatója volt, míg Kínában egy motorokat gyártó mini-gyárat "épített fel a semmiből", azt 2000 dolgozó foglalkoztatásáig fejlesztve. A miskolci autóipari alkatrészek gyártásáért felelős Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2003 nyarán alakult. Partnerei között találhatóak a világ vezető autóipari cégei, akiknek a Miskolcon gyártott ablaktörlő-rendszereket, klímaberendezések elektromos meghajtását, indítómotorokat és reléket szállítják. A termékfejlesztés állandó, folyamatosan bővül a gyár portfoliója, jelenleg klímaberendezések, villamos motorok és ablaktörlő rendszerek gyártását vezetik be. A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon, az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft-ből mára Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett, csaknem kilencezer embert foglalkoztat. A 2013-as üzleti évben magyarországi forgalma 161 milliárd forintot tett ki volt.

A Goodwill újabb sikere: 1,7 milliárd forintos fejlesztés Nyíregyházán

2015.01.27.
A cég több évtizede Magyarország piacvezető hullámpapír alapú csomagolóeszköz gyártója. A Dunapack Kft. 16 hónapig tartó innovatív fejlesztésére több mint 851,4 millió,-Ft támogatást nyertek. A pályázat készítését, komplex menedzselését és marketing tevékenységét a GoodWill Consulting Kft. nyíregyházi irodája végezte. A beruházás legjelentősebb eleme a CURIONI 4500+ 3 színes hajtogató-ragasztó nagyméretű flexografikus nyomdagép gép beszerzése volt: a 16 kamionnal érkező, Kelet-Európában is egyedülálló berendezés 7 rétegű hullámpapír feldolgozására is képes.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója