Drónnal ütközött egy jármű az autópályán

2017.01.30.
A baleset az A99-es autópályán történt, Münchentől néhány kilométerre.  Fogalmunk sincs, hogy került a drón az autópályára - nyilatkozta a rendőrség illetékese, aki azt feltételezi, lemerülhetett a drón akkumulátora, s feltehetőleg ekkor csapódott a pályán haladó autóba. A drón indulási helyét és tulajdonosát a rendőrség beazonosította, ellene közlekedés veszélyeztetése miatt eljárást indítítottak. A orf.at jelentése nem tér ki arra, hogy az autó mely részét kérosította meg a repelü eszköz, amely a jövőben sajnos egy újabb komoly veszélyforrás a közlekedőkre, autókra és fel- illetve leszálló repülőkre.
Címkék: 

Alumíniumból készül az új Alpine sportkocsi

2017.01.30.
Már egy ideje tudni lehet, hogy a francia Alpine márka az új A120-as sportkocsival támad fel 2017-ben, de magáról az autóról csak lassan csepegtetik az információkat. Most olyan képeket tett közzé a Renault, melyek a dieppe-i gyárban készültek, és az A120 nyers alumínium karosszériát mutatják. A könnyűfém karosszéria révén a kocsi tömege alacsonyabb lehet, mintha acél karosszériája lenne, és a rozsdásodástól sem kell tartani. A kocsi világpremierje a márciusi Genfi Autószalonon lesz, de álcázott prototípusokról már több képet is mutatott a Renault. Elsőként 1955 példány készül majd az A120-ból, a Premier Edition, amivel a márka 1955-ös alapítására szeretnék felhívni a figyelmet. Ezt a limitált szériát csak 12 országban fogják értékesíteni, de később fokozatosan növelik azon országok számár, ahol hivatalos forrásból is kapható lesz az Alpine újdonsága. A pletykák szerint az A120-ast egy középre tett 1,8 literes turbómotor fogja hajtani, az alapváltozat 250, a kihegyezett sportváltozat 300 lóerős lesz, utóbbi állítólag 4,5 másodperc alatt gyorsul majd fel 100 km/h-ra. a kocsi ára valahol 16-18 millió forint környékére várható, ami azt jelenti, hogy a Porsche 718 Cayman ellenfelének szánja a Renault.
Címkék: 

Kerékpárost gázolt halálra egy autó Szeged közelében

2017.01.30.
Szabó Szilvia közölte, egy személyautó Szeged felől Budapest irányába tartott, amikor a Fehértói Halászcsárda közelében elsodorta az út szélén haladó kerékpárost. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és műszaki mentés idejére a fél útpályát lezárták - tudatta a százados.
Címkék: 

Autólopás! LOU-031 Ford Fiesta

2017.01.30.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján: -Rendszám: LOU-031 -Gyártmány: Ford -Típus: Fiesta -Gyártási év: 2009 -Alvázszám: WFOJXXGAJJ9R11769 -Szín: ezüstszínek (csoport) -Lopás időpontja: 2017 január 29 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIX. -Utca, házszám: Szigligeti utca 9 -Megjegyzés: 2017.01.29. 12:00 és 2017.01.30. 7:30 közötti időszakban ellopták Ford Fiesta típusú autónkat a XIX. Kerületből! Rendszáma: LOU-031!

Autólopás! NTM-895 Seat Altea

2017.01.30.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján: -Rendszám: NTM-895 -Gyártmány: Seat -Típus: altea -Kivitel: 1.9 tdi -Gyártási év: 2004 -Motorszám: bkc204337 -Alvázszám: vsszzz5pz5r001790 -Szín: kék -Lopás időpontja: 2017 január 28 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XXII. -Utca, házszám: Dévény utca - Só utca sarok -Megjegyzés: Valamikor éjjel 1 és hajnal 6 között lopták el az autót.

Autólopás! LUP-206 Renault Fluence - aranymetál

2017.01.30.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján: -Rendszám: LUP-206 -Gyártmány: Renault -Típus: Fluence -Kivitel: sedan -Gyártási év: 2010 -Motorszám: K9KJ836D137324 -Alvázszám: VF1LZBDO644230435 -Szín: aranysárga -Lopás időpontja: 2017 január 26 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST. -Kerület: XIX. -Utca, házszám: József Attila.u.86. -Megjegyzés: Jobboldalt mindkét ajtó sérült.

Autólopás! NNH-997 Audi A4

2017.01.30.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján: -Rendszám: NNH-977 -Gyártmány: Audi -Típus: A4 -Kivitel: Sedan -Gyártási év: 2010 -Alvázszám: WAUZZZ8K1AA152627 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2017 január 26 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XII. -Utca, házszám: Gaál József út 38.    

Autólopás! NGE-862 Audi A3

2017.01.30.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján: -Rendszám: NGE-862 -Gyártmány: Audi -Típus: A3 -Kivitel: S-line -Gyártási év: 2006 -Alvázszám: WAUZZZ8PX6A173883 -Szín: sötétszürke -Lopás időpontja: 2017 január 24 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIX. -Utca, házszám: Petőfi utca

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója