Nagy a torlódás Hegyeshalomnál a határátkelőhely előtt

2019.04.22.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság korábban a rendőrség honlapján azt írta: a megnövekedett forgalom miatt torlódnak a járművek a hegyeshalmi határátlépési pont közelében.  Közleményükben arra kérték a gépjárművezetőket, hogy indulás előtt a rendőrség honlapjának Határinfó oldalán tájékozódjanak a határátlépési pontoknál szükséges várakozási időkről. Az Útinform azt is közölte: Záhonynál a személyautóknak és a buszoknak egyaránt kétórás várakozási idővel kell számolniuk a kilépő oldalon.

Megkezdődött a balatoni hajózási szezon, a fejlesztéshez állami forrásokat várnak

2019.04.22.
Az MTI beszámolója szerint Kollár József vezérigazgató, aki az idén is jó szezonra számít, hangsúlyozta: több évtizedes lemaradást kell behozni a fejlesztésekben, modernizálásban, ami állami szerepvállalás nélkül elképzelhetetlen. Elmondta: a cég hajójáratainak száma a tavalyi évhez képest érdemben nem változik. Zömmel a már kiforrott, keresett tematikus programok, - buli-, varázs- gyerekhajók szerepelnek a kínálatban. Június 1-2-án rendezik meg a Nemzeti Regattát 50 település részvételével. Nem váltak be, így elmaradnak az operett és stand up programhajók. Újdonság lesz ugyanakkor a Balatoni KÖR Gasztro Piknik programjába való bekapcsolódás egy komp-programmal, valamint egy szintén kompon tartott zumba-rendezvény.  A cég minimális, 100-200 forinttal emelte tarifáit az idei szezonban. Emlékeztetett arra, hogy tavaly egy 20 éves rekord dőlt meg, több mint 2 millió utast szállítottak. Az elmúlt négy évben a komp utasforgalma 27,6, a gépjárműforgalma 32, a szállított kerékpárok száma 34 százalékkal emelkedett. A 2015-ös bázisévhez képest a személyhajózásban az utasok száma tavaly 13,5 százalékkal, 750 000 fölé nőtt. A menetrendi járatok esetében 5,5 százalékos, a séta- és programhajóknál 36,4 százalékos volt az utasforgalom növekedés. A Bahart 11 egységes vitorláskikötő-lánca mára gyakorlatilag megtelt. Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz) szerint a gőzhajózás beindulásához hasonló léptékű változások várhatók a balatoni hajózásban az állam résztulajdonossá válásával a Bahart-ban. "Bízunk abban, hogy ennek a történetnek siker lesz a vége, és megvalósulnak azok az álmok, remények a cég fejlesztése kapcsán, amit az önkormányzattok tűztek ki célul, de nem volt hozzá forrásuk" - tette hozzá. Balassa Balázs, a régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke arról beszélt, komoly felelőssége és feladata az üdülőrégió önkormányzatainak, hogy meghatározzák a Balaton jövőképét. Megjegyezte, túl kellene lépni a szezonnyitó rendezvényeken, ha az a cél, hogy 12 hónapos turisztikai célpont legyen a Balaton. Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere úgy fogalmazott: "ha az állami szándék valóban az, hogy fejlesztési forráshoz juttassa a Bahart-ot, megtartva az önkormányzati és állami tulajdonlást, valamint egyben tartva a jövőben is a céget, akkor optimistán lehet a jövőbe tekinteni".     Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere (Fidesz) arról beszélt, hogy a Balatont mint természeti kincset meg kell őrizni úgy, hogy a fejlődésnek se legyen akadálya.     Az MTI kérdéseire válaszolva Kollár József elmondta a 2016-os balatoni kormányhatározatban az Bahart fejlesztéseire nevesített 12,6 milliárd forintos állami támogatásról még nem írtak alá támogatási megállapodást, de tudomása szerint már zajlik annak előkészítése.      Arról még nem született döntés, hogy az állam hány százalékos részesedést szerez a társaságban törzstőke-emeléssel, de minden bizonnyal többségi tulajdonos lesz - tette hozzá.      Beszélt arról is, hogy vita tárgya, mennyi vitorlás kellene a Balatonra, de annyi bizonyos, szükség lenne további kikötőkre, kikötőbővítésekre. Az is tény, hogy más európai tavakon kétszer-négyszer ennyi hajó jut egy négyzetméternyi vízfelületre - jegyezte meg.     A 4 milliárd forintos törzstőkéjű hajózási társaság a kétezres évek elején állami vagyonjuttatással került a tóparti, kikötővel rendelkező 21 önkormányzat tulajdonába bizonyos feltételekkel. Idén év elején az összes érintett önkormányzat aláírta azt a szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, amely alapján ingyenesen átadnak az államnak közel 35 százaléknyi részvénycsomagot az 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségük elengedéséért. Az államhoz visszakerült részvénycsomag tulajdonosi jogait a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gyakorolja.

Európában is egyedülálló drónkezelő képzés az Óbudai Egyetemen

2019.04.22.
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán oktatják  az Ipari UAV (Unmanned Aerial Vehicle – pilóta nélküli légi jármű) kezelési és fejlesztési ismeretek nevű tantárgyat. Ezzel az Európai Unióban az elsők között az Óbudai Egyetem készíti fel hallgatóit valós, kreditpontot érő kurzuson a legmodernebb ipari technológiák elsajátítására. A drónok a következő egy évtizedben elképesztő dinamikával terjednek el és épülnek be a mindennapokba, de a teljes ökoszisztéma felépítéséhez még számtalan fejlesztésre lesz szükség – ezekre a kihívásokra reagálva indították el az új tantárgyat.   A képzést az egyetem felkérésére a Duplitec Kft., a polgári és vállalati felhasználásra szánt drónok szakértője, forgalmazója, nagyvállalati megoldásszállítója, egyben Magyarország egyetlen minősített DJI szakszervize közreműködésével tartják. A képzést a az Óbudai Egyetem mérnöktanáraival, civil és katonai pilóta tapasztalattal rendelkező szakemberekkel és dróninstruktorral dolgozták ki és oktatják, annak érdekében, hogy az elmélet és a gyakorlat a legmagasabb fokon találkozzon. Jelenleg 16 hallgató vesz rész a legmodernebb dróntechnikai ismereteket átfogó kurzuson. Az egyetemi képzést az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tavaszmező utcai telephelyén tartják.  

Lassult az utasforgalom bővülése a Liszt Ferenc repülőtéren

2019.04.22.
A CAPA légi közlekedési tudásközpont hétfőn közzétett adatai szerint a Liszt Ferenc repülőtéren márciusban 1,2 millió utas fordult meg, 5,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezzel az első negyedéves utasforgalom 3,1 millió lett, amely 5,7 százalékos növekedés 2018 első negyedévéhez viszonyítva. A Budapest Airport korábbi közlése szerint a tavalyi rekordév után 2019-ben a korábbiaknál visszafogottabb, 5 és 10 százalék közötti forgalombővülés várható. Az áruforgalom 0,4 százalékkal csökkent márciusban, és 11 ezer tonnát tett ki. A Budapest Airport január–márciusban 32 ezer tonna árut kezelt, 3,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A szektor teljesítményének csökkenését a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség is kimutatta, ennek hátterében elsősorban a kereskedelmi szankciók és a globális gazdaság lassulása áll. A Liszt Ferenc repülőtéren márciusban az előző évihez képest 5 százalékkal, az első negyedévben pedig 4,7 százalékkal több gép le- és felszállását regisztrálták, mint egy évvel korábban.

A tevék már készen állnak – Wielton premier

2019.04.22.
A tevék pedig készen álltak. A Wielton, amely Európa három legnagyobb pótkocsi gyártójának egyike, ugyanis a tevét választotta jelképének. A Wieltont 1998-ban alapították Lengyelországban egy bútorgyár helyén, s az elmúlt közel három évtizedben a cég sikertörténetet ír. A márka hazai képviselete az Eurotrade Kft., amely 2012 év vége óta forgalmazza a tevés pótkocsikat. A 2018-as magyarországi forgalomba helyezési adatok alapján a Wielton az 5. helyet foglalja el a félpótkocsis márkák között. Ezt az 5. helyet javarészt az építőipari szegmensben kínált termékekkel sikerült elérni. A billencsek forgalomba helyezési statisztikái szerint a lengyel márka a második helyen szerepel Magyarországon. Szűcs Attila A márkától a hazai piacon idén először láthattunk variálható kapcsolási magasságú függönyponyvás félpótkocsit. A bemutatón számos közúti fuvarozó cég képviselője vett részt, akik a prezentáció után az udvaron sorakozó járműveket a helyszínen tanulmányozhatták. Az új Multi High A Wielton függönyponyvás félpótkocsi 42 tonnányi időtállóság, 13,83 méter hosszú szakértelem, 2,55 méter megbízhatóság és 4 méter funkcionalitás. Ezek a függönyponyvás pótkocsi szabvány méretei, amelyek nem csak szokványos igények kielégítésére alkalmasak. A tanúsítványok garantálják a félpótkocsi funkcionalitását, megbízhatóságát. Félpótkocsijaik mindig maximálisan garantálják a robusztusságot, ami azt jelenti, hogy szállítás során a rakományt mindenféle időjárási körülmények között megvédi. Tökéletes műszaki paraméterek jellemzik: nagy mechanikai tartósság (vágásokkal és különböző típusú károkkal, megrongálódásokkal szemben), színtartósság és nagyfokú ellenálló képesség az időjárási viszonyokkal (vízállóság, szélállóság, magas és alacsony hőmérséklettel, nedvességgel) szemben Garantált csúcsminőség A WIELTON függönyponyvás félpótkocsi minden elemében - padlótól a tetőig – erőteljes innováció valósul meg. A Wielton márkának ez az egyedülálló terméke minden feladatot képes teljesíteni, amire egy modern, élvonalbeli és takarékos félpótkocsit használnak. Erre a területre szakosodott sokéves munka, innovatív megoldások megvalósítása, valamint az alkalmazottaik által végrehajtott tesztelések és kísérletek vezettek a tökéletes függönyponyvás félpótkocsi megalkotásához Multifunkcionális és tartós tető A hidraulikusan emelhető tető lehetővé teszi a félpótkocsi gyorsabb előkészítését a rakodáshoz. A tetőt összekötő új acélelemek biztosítják a tartósságot. A kétoldalról nyitott tető növeli a félpótkocsi sokoldalúságát. Magasság beállítása A hidraulikusan emelhető tetővel könnyen változtatható a belmagasság oszloponként állítható +50, +100, +150 mm tetőmagasság. Gyors és kényelmes ponyva kifeszítés. Az innovatív görgős rendszer gyors és kényelmes ponyvacsúsztatást tesz lehetővé. A rakomány biztonsága A Wieltonnál nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a félpótkocsijaik biztonságosak legyenek és garantálni tudják a pótkocsikban szállított rakomány stabil rögzítését akár az előre nem látható helyzetekben is, egészen a beszállítótól az áruátvevő telephelyéig vezető úton. Az alumíniumból készült, az alsó sávban HARDOX acéllal megerősített új homlokfal biztonságot nyújt a rakodótérben a raklapok és targonca ütközés ellen a be- és kirakodás közben. A SAFETY LOOK eredeti Wielton megoldás. Lehetővé teszi a legérzékenyebb árucikkek biztonságos rögzítését anélkül, hogy szükség lenne a ponyva kioldására. A homlokfalra szerelt új típusú rakomány rögzítő fül egyáltalán nem csökkenti a raktér méretét. Teljesítmény optimalizálása Az új generációs WIELTON függönyponyvás félpótkocsit, amelyet a logisztikai ipar szinte valamennyi üzletágában széles körben alkalmazzák. Egy megfelelő vontató és a hozzá való félpótkocsi alkalmas arra, hogy csökkentse az üzemeltetési költségeket ezáltal növelje a szállítási költség hatékonyságát.
Címkék: 

Hamis volt minden a Mercedesen

2019.04.22.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai intézkedés alá vontak egy kisbusszal közlekedő 41 éves férfit Nyíregyházán 2019. április 21-én. A férfi által vezetett Mercedes Vito típusú gépkocsira szerelt hatósági jelzések karakterei eltértek az eredeti hatósági jelzéseken alkalmazott karakterektől. Az intézkedés alatt a rendőrök megállapították, hogy nem csupán a hatósági jelzés, hanem a járműhöz köthető okiratok is hamisak. A rendőrök a férfit a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra előállították, ahol ellene büntetőeljárást és külön szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.

A drágulás ellenére több fogy az üzemanyagokból

2019.04.22.
Az üzemanyagok forgalma 8,1 százalékkal 883 millió literre, újabb rekordszintre ugrott az első negyedévben. A benzinfajták iránti igény 5,9 százalékkal 328 millió literre nőtt, a növekedés kisebb a tavalyi ilyenkor mért 6,5 százaléknál. A benzineken belül a 95-ös iránti igény 4,8 százalékkal bővült, ami a prémium termékek iránti egyre nagyobb keresletet mutatja. A gázolajtermékek forgalma 9,4 százalékkal 555 millió literre ugrott, ami történelmi csúcs. A lap megjegyzi, hogy e termékeknél 2015 óta minden évben megdől a rekord. Grád Ottó, a MÁSZ főtitkára a fogyasztási rekordokat a benzint illetően a lakossági jövedelmek emelkedésével, a gázolaj esetében főképp a gazdaság bővülésével magyarázta. Megjegyezte, hogy a forintgyengülés is egyre vonzóbbá teszi a hazai üzemanyagot, mivel annak a környező államokhoz viszonyított ára ennek arányában csökken. Ez különösen igaz a balkáni térségre, a délre tartó fuvarozóknak így különösen megéri még Magyarországon tankolni – mondta a főtitkár a Népszavának.

Amerika újra embert küld a Holdra

2019.04.22.
Nagyratörő és ambíciózus feladatot kapott az űrhivatal az elnöktől – mondta el Jim Bridenstine, a NASA munkatársa. A szakemberek adottak a feladat megvalósításához. Most csak kétpárti támogatásra és további erőforrásokra van szükség a célok eléréséhez – tette hozzá. Bridenstine április elején megerősítette a 35. Űrszimpóziumon, hogy az ügynökség azt javasolta, továbbra is dolgozzanak a szakértők azokon a terveken, amelyek mihamarabb lehetővé tehetik, hogy ismét űrhajósok lépjenek a Hold felszínére. A cél érdekében korábban létrejött az állam és a magánszféra közötti együttműködés, amely közvetlenül együtt dolgozik az amerikai vállalatokkal és űrhajósokkal, ezzel is felgyorsítva a visszatérést. Elhangzott továbbá, hogy a Déli-sark továbbra is a kutatási területük marad. Annak érdekében, hogy a következő öt évben elérjék a kitűzött célt, két fázisban folytatódik az újbóli holdra lépés előkészítése. Bridenstine elmondta, hogy először arra összpontosítanak, hogy minél gyorsabban eljuttassák a következő férfit és az első nőt az égitest felszínére. 2028-ig pedig szeretnének fenntartható küldetéseket megvalósítani. Ahhoz, hogy ezt megtegyék, szükségük van egy erőteljes amerikai szupernehéz hordozórakétára (Space Launch System), amely felhasználja az űrsikló program alkatrészeit, és ezáltal újra felhasználhatóvá válik, és utat nyit a mély űr felfedezésére is – tette hozzá.

Halálos közúti baleset történt a 63-as főúton

2019.04.22.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályás útlezárásra kell számítani az arra közlekedőknek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója