Néhány fillérrel változott a forint árfolyama

2013.09.27.
    Péntek reggel fél hétkor egy euró 299,61 forintot ért a csütörtök esti 299,60 forint után. A svájci frankot 244,24 forinton jegyezték, csütörtök este hétkor 243,92 forinton állt. Egy dollár 222,24 forintot, egy japán jen 2,2506 forintot ért péntek reggel az előző esti 222,25 és 2,2447 forintot követően.    Egy euró 1,3481 dollárt ért péntek reggel a csütörtök esti 1,3479 dollár után.MTI 
Címkék: 

Tovább csökkent az üzemanyagok ára

2013.09.27.
    A lépéssel a benzin átlagára 403-404 forintra, a gázolajé 422-423 forintra csökkent.    A héten ez a már a második árcsökkentés, szerdán a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal, a gázolajét 7 forinttal mérsékelte a Mol.    A Mol a múlt héten is kétszer csökkentette a nagykereskedelmi árakat: a benzinét összesen bruttó 11 forinttal, a gázolajét pedig bruttó 8 forinttal. A benzin ára az azt megelőző héten is 11 forinttal mérséklődött.    A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei jegyzések alapján az árról.    A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.    Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a különböző kutaknál.MTI 
Címkék: 

Bővítette gyártókapacitását a kazincbarcikai Ongropack

2013.09.27.
    Az 1993-ban alakult és a BorsodChem telephelyén működő cég - tájékoztatása szerint - főleg PVC-fóliákat és -lemezeket gyárt, értékesít az élelmiszeriparnak és a gyógyszeriparnak, a most befejezett fejlesztésnek köszönhetően mind a nyújtható, mind pedig a kemény fóliából több készülhet.    A projektre uniós és hazai forrásból 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a cég, a pénzből gépeket vásároltak, modernizálták az infrastruktúrát, a gyógyszeriparnak gyártott kemény fólia szeleteléséhez korszerű technológiai hátteret, egy úgy nevezett "tiszta teret" hoztak létre.    A termékei 90 százalékát exportáló, és emellett a legjelentősebb hazai gyógyszergyáraknak is beszállító cég az elmúlt évben csaknem 9 milliárd forint nettó árbevételt könyvelhetett el.MTI 

Olaszországban élő magyar designer előadása, kiállítás világmárkákból

2013.09.27.
Folyamatosan mozgásban vagyunk, életünk nagy részét teszi ki az utazás, mely lehet munka vagy éppen szórakozás, de fontos, hogy stílusosan tegyük. Az olasz design, mint az élet minden területét, így az utazás témakörét is áthatja, meghatározza, gondoljunk csak a luxus Ferrari sportkocsikra, a legendás Fiat 500-asra, a Furla vagy a Coccinelle gyönyörű táskáira, kesztyűjeire, a Dainese motorosruháira. Nem beszélve a népszerű Moto Guzzi, Ducati és Aprilia motorokról, a Vespa kult-robogókról és a különleges Bianchi, Wilier és Pinarello kerékpárokról vagy a Campari által képviselt életérzésről. Ezen cégek design darabjaival kívánja az esemény bemutatni a valódi “dolce vita”-t, egyfajta metszéspontot képezve az utazáshoz használt stílusos divatdarabok, kiegészítők és különleges járművek felvonultatásával.Az ingyenesen látogatható kiállításon az érdeklődők megcsodálhatnak egy 1965-ös évjáratú Ferrari 330 GT veteránautót, egy Ferrari F430 Challenge versenyenyautót, valamint a fotókiállítás segítségével betekintést nyerhetnek a Ferrari márkanév által képviselt legendás örökség, a szenvedély, a hagyomány, a design és a technológia harmónikus összefonódásának részleteibe. A látogatók találkozhatnak az 500-as család Fiat 500C by Gucci kabrió változatával és a Fiat 500L, valamint a legújabb Fiat 500L Living modellváltozatával is.Obendorfer DávidA kiállítás keretében Obendorfer Dávid magyar származású, nemzetközileg elismert, jelenleg Olaszországban élő designer a Bank Center meghívására érkezik Budapestre, hogy exclusive előadást tartson az autó formatervezésről. Az előadást október 2-án 17:00 órakor hallgathatják meg az érdeklődők a Bank Center Konferenciatermében. Dávid 2001-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Egyetem ipari formatervező szakán. Diplomamunkaként a Fiatnak tervezett egy négytagú modellcsaládot, ennek köszönhetően 2002 januárjában szakmai gyakorlatra hívták az ALFA ROMEO-hoz. Jelenleg az OFFICINA ITALIANA DESIGN-nál dolgozik Bergamóban. Egyedi járműtervei megmutatják az autóiparnak, hogy a múlt formatervei nem elfelejthetők, hanem újragondolandók.Az előadás ingyenes, az érdeklődők az event@bankcenter.hu e-mail címen regisztrálhatnak október 1-ig. A jelentkezéseket beérkezési sorrendben rögzítik és válasz emailben kerülnek visszaigazolásra.
Címkék: 

A BMW autógyár közvetlen beszállítója lett a Csaba Metál

2013.09.26.
Varga Mihály kiemelte: a cég példaértékű innovációs megoldásokat fejlesztett ki, a Csaba Metál bizonyítja, hogy a magyar gazdaság az olcsó tömeggyártáson túl képes magas hozzáadott értékű termékek fejlesztésére és előállítására. A vállalkozás 2012-ben 1,25 milliárd forintot fordított a vállalati innováció fejlesztésére, a költségek ötven százalékára nyert vissza nem térítendő támogatást a Gazdasági Operatív Program keretéből.Elmondta, hogy a vállalkozások versenyképességet erősítő támogatása az állam és a vállalkozó részéről is előnyös, ösztönzi a céget a fejlesztésre és a foglalkoztatásbővítésre, az állam esetében a többlet a költségvetésben is jelentkezik. Közölte: a társaság 2011-ben új gyártócsarnokot épített és nagyteljesítményű öntőgépeket vásárolt, a fejlesztésekkel az elmúlt két évben száz új munkahely jött létre.A miniszter kijelentette: a Csaba Metál és sok más hasonló, magyar tulajdonú, a globális értéklánc versenyben helytálló vállalkozás van Magyarországon, a kormány ezért kiemelt figyelmet fordít a kutatás-fejlesztés erősítésére és a magyar beszállítói kör támogatására.A cél az, hogy a hazai vállalatok egyre nagyobb szerepet töltsenek be a multinacionális cégek beszállítói körében. A kis- és középvállalkozások (kkv-k) részesedése 18 százalék az exportból, sok kkv nem szándékozik exportra termelni, ezért őket a termelésben felhasznált import kiváltására célszerű ösztönözni.Majoros Béla, a Csaba Metál tulajdonosa a sajtótájékoztatón elmondta: húsz évvel ezelőtt, az indulás évében két ember dolgozott a vállalkozásban, jelenleg 660-an dolgoznak a társaságnál. A cég árbevétele 2012-ben nyolc milliárd forint volt, az idén várhatóan eléri a tízmilliárd forintot. Az előállított öntvények 80 százaléka kerül exportra. MTI
Címkék: 

Pécsi megrendelés Rába-Volvo buszokra

2013.09.26.
Emlékeztetnek: a most elnyert ötdarabos megrendeléssel összességében már 66 autóbusz szállítását kezdheti meg 2014 tavaszán a társaság. A múlt keddi tájékoztatás szerint a Volánbusszal kötött, 61 csuklós buszról szóló ügylet értéke mintegy 16 millió euró, azaz körülbelül 4,8 milliárd forint.Közleményük szerint az immár 66 buszra szóló megrendeléscsomag megteremtette a helyi gyártás alapját jelentő, a Rába meglévő gyártókapacitásait kiegészítő beruházások megvalósításának feltételeit is.Kitérnek arra is: a Rába-Volvo beszállítói programra érkező pályázatok első feldolgozása lezárult, a 365 jelentkező közel kétharmada lehet alkalmas a programban való részvételre. A kiválasztási folyamat következő lépéseként a Rába auditálást indít, végül a Volvóval közösen határozza meg a programba bekapcsolódó vállalatok körét.A program gyakorlati megvalósítását elindítva a partnerek tovább dolgoznak autóbuszprogramjuk kiterjesztésén, évi 200-300 darabos fenntartható piaci jelenlét kialakításán, ami további lendületet ad a lokalizálás és az ellentételezési program felgyorsításának - írják.A svéd Volvo Bus Corporation és a Rába Járműipari Holding Nyrt. február 12-én kötött stratégiai buszpiaci együttműködési megállapodást. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az eseményen hangsúlyozta: a Rába-Volvo szövetség lendületet ad majd a magyar buszgyártásnak. A megállapodással lehetővé válik, hogy a legmodernebb buszok hazai gyártása kezdődjön meg a legfejlettebb technológia alkalmazásával és az importtartalom teljes ellentételezésével. A Rába illetékesei egy hónappal később azt közölték: a gyártás 2014 elejére tervezett beindítása várhatóan 300 új munkahelyet hoz létre, egyharmada a külső beszállítóknál keletkezik, másik harmada a Rába Jármű Kft.-nél, a fennmaradó rész pedig - a termelés felfutása után - a Rába-csoport más vállalatainál.A darabszámtól függően akár több milliárd forintra rúghat az az összeg, amit a Rába a buszgyártás beindítására fordít. A buszok a Rába Jármű Kft. több tízezer négyzetméteres győri csarnokában készülnek majd.MTI 
Címkék: 

Bővülő szolgáltatások a Porsche Hungaria márkáinak szervizeiben

2013.09.26.
A Porsche Hungaria idén tavasszal pilot projektként kezdett a Go! Service Program fejlesztésébe, amellyel Európában egyedülálló módon egységessé és áttekinthetővé kívánta tenni a cég szerteágazó szervizajánlatait. A szeptembertől elérhető online rendszer a márkaszerviz ügyfelek érdekében jött létre, hogy jobban átláthatóvá váljanak a széleskörű ajánlatok, s emellett pedig a tagsági kártya alapú rendszerrel a márkakereskedésekhez invitálja az ügyfeleket. Mindemellett fontos szempont volt a rendszer felépítésekor az ügyfélelégedettség növelése, valamint az ügyfélmegtartás is, hiszen a tapasztalatok azt mutatták az utóbbi időszakban, hogy a hazai autótulajdonosok jelentős része, – akár több mint 50 százaléka –, a garanciaidő lejártával elfordul a márkaszervizektől, s máshol javíttatja autóját probléma esetén.A piaci tendenciák alapján a garancia elmúltával legtöbben a márkafüggetlen szektor irányába fordulnak, ahol a fő vonzerőt a számlamentes munkavégzés, s az így megspórolható 27 százalékos ÁFA jelentheti. A gépkocsik tulajdonosai így rövidtávon nyerhetnek, azonban meghibásodás vagy akár baleset esetén, számla híján nem tudják igazolni, hogy gépjárművük megfelelően karbantartott, javított volt és garanciájuk sincs az elvégzett munkákra. A független javítóműhelyekben végzett munka az ott felhasznált utángyártott alkatrészeknek, a sokszor hiányos szakmai felkészültségnek és a nem megfelelő műszeres diagnosztikai háttérnek köszönhetően komoly értékvesztést okozhat, de akár balesetveszélyt és az utasokra nézve nagyon kockázatot hordozhat.SZERVIZ 4+ A SZERVIZ 4+ ajánlatot 2010-ben hirdette meg a Porsche Hungaria öt márkája (Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA és Volkswagen Haszonjárművek) annak érdekében, hogy megfelelő alternatívát nyújtson a független javítóműhelyekkel szemben a garancia idő lejárta után, az autók életciklusának második szakaszában. A SZERVIZ 4+ tehát kifejezetten a 4 évesnél idősebb gépkocsik tulajainak nyújt lehetőséget arra, hogy négykerekűjüket a márkaszervizek által nyújtott magas minőségben, gyári eredeti alkatrészekkel, ugyanakkor jelentős kedvezményekkel javíttassák.Vérten Sándor, a Porsche Hungaria kommunikációs vezetőjének tájékoztatójaA szervizajánlatok átstrukturálása óta a Go! Service Programban megtalálható lehetőség rövid időn belül nagy sikernek bizonyult: országosan mintegy 32 ezer ügyfél veszi igénybe a kedvezményes szolgáltatásokat és a különféle javítási csomagokat évente, akiknek közel 35 százaléka már korábban elpártolt márkaszerviz ügyfél. Az ebben a formában igénybe vehető szolgáltatások tartalmazzák a karbantartások és javítások jelentős részét vagy a műszaki vizsgáztatást is. Ehhez eredeti gyári alkatrészeket és a márkaszervizekben a gyári technológiai és minőségi előírásoknak megfelelő beszerelést kínálják.Az idősebb autók tulajdonosai további kedvezményre számíthatnak a Szerviz8+ keretébenA három éve bevezetett ajánlatok sikerét követően a Porsche Hungaria Go! Service Programja újabb lehetőséggel bővült 2013. márciusától, s SZERVIZ 8+ néven a nyolc évnél idősebb gépjárművek tulajdonosainak egy újabb kedvezményszintet határozott meg Economy Alkatrészek felhasználásával. Ennek köszönhetően a gépjármű teljes életútján lehetőség van arra, hogy a kocsi életkorának megfelelő, gyári előírás szerinti ellenőrzést kapjon elérhető áron.A szervizajánlatok kiterjesztésére azért volt szükség, mert a hazai gépjárműállomány átlagéletkora továbbra is emelkedőben van, – már megközelítette a 11 évet –, s az idősebb autók esetében még nagyobb jelentőséggel bír, hogy megfelelő minőségben vannak-e karbantartva.Economy AlkatrészekAz idősebb járművek esetében tapasztalható kedvező javítási árak nagyban köszönhetőek az öt évesnél idősebb autókhoz kialakított Economy Alkatrészek termékcsaládnak, melyek speciális idő- és értékarányos jellemzőkkel bírnak. A Volkswagen Csoport műszaki fejlesztési- és minőségbiztosítási részlege közös fejlesztési folyamat során dolgozta ki az új alkatrészeket, s a felépítési és szerkezeti jellemzők, valamint a felhasznált nyersanyagok megváltoztatásával jelentős, akár 25 százalékos árelőnyt értek el. Fontos kiemelni, hogy ezek nem minőségileg gyengébb alkatrészek, hanem az autók magasabb életkorának megfelelő anyagokból és technológiával készültek.Szakszerű karosszériajavítás = megőrzött passzív biztonságS hogy mennyire fontos a szakszerű javítás, azt kiválóan támasztja alá a német KTI (Kraftfahrzeugtechnisches Institut) „Szakszerű karosszériajavítás = megőrzött passzív biztonság“ elnevezésű szakmai bemutatója, amely egy európai roadshow keretében a Porsche Hungaria Parts Center jóvoltából érkezett Magyarországra.Az Európai Unió eltökélt célja, hogy csökkentse a halálos végkimenetelű balesetek számát az európai utakon, amelynek eredményeként 2001-2011 között 44,3 százalékkal csökkent az esetek száma. Hazánkban is javulás tapasztalható: amíg 2002-ben 1429-en, addig 2011-ben 58 százalékkal kevesebb, 605-en veszítették életüket a közutakon.A javuló számok ellenére még mindig a sor végén kullogunk: az egymillió gépkocsira eső balesetek száma az EU területén átlagosan 126, nálunk majdnem a duplája: 214. Az egymillió lakosra jutó halálos kimenetelű közúti balesetek száma pedig az Unióban átlagosan 60, Magyarországon 64.Az okokat vizsgálva persze számos indokot találhatunk a haláleseteknél, a KTI a szakmai bemutatójában a megfelelő karosszériajavításra hívta fel a figyelmet. A gépjárműgyártóktól teljesen független szervezet alapvető célja, hogy segítséget nyújtson a szakszerű és eredményes javítási technológiák kifejlesztése során, éppen ezért töréstesztek útján vizsgálták a nagyszilárdságú acéllemezek javításával kapcsolatos tapasztalatokat. Az európai balesetek során ugyanis megfigyelhető volt, hogy amennyiben egy gépjármű nem lett szakszerűen helyreállítva egy karambol után, úgy egy esetleges második ütközés során már jócskán veszített ellenálló képességéből.A KTI a kísérletben két B6-os Volkswagen Passat-ot használt, s töréstesztnek vetette alá az autókat. Mindkét kocsit álló helyzetben, oldal irányból, 50 km/órás sebességgel törték össze, az utastérben elől egy, hátul két tesztbábú ült. A két gépkocsit az ütközések után megvizsgálták, s a kimutatások alapján mindkét Passat hasonló sérüléseket szenvedett, a tesztbábúknak pedig nem esett bántódása. A kocsikat ezután műhelybe vitték, s gyári alkatrészekkel javították ki azokat. A különbség a karosszéria lakatosmunka során mutatkozott: az egyik Passat-ot az aktuális gyári előírások szerint szerelték össze (komplett B-oszlop, s az előírt nagyszilárdságú karosszériaelemek cseréje, MIG hegesztéstechnika és a megfelelő hegesztő berendezés alkalmazása, 10.000 A áramerősség, állítható elektródaszorító erő), míg a másik esetében elévült technológiát alkalmaztak (B-oszlop javítása vágással, MAG hegesztési varrat alkalmazása, karosszériarepedések lezárása MAG- hegesztéssel, 6.400 A áramerősség, nem állítható elektródaszorító erő).A helyreállítás után ismét a törésteszt következett, ahol az elsővel megegyező felületen, az azzal megegyező módon szimuláltak ütközést. Ekkor azonban a két Passat-nál már jelentős különbségeket tapasztaltak a szakértők. Az aktuális gyári előírások szerint újjáépített kocsin szinte teljesen hasonló deformáció mutatkozott mindkét ütközés után, a légzsákok és az övfeszítők probléma nélkül működésbe léptek. Az elavult technológiával javított Volkswagennél a második törésnél 33 százalékkal nagyobb méretű deformáció volt látható: az A-oszlop és a tető részen erősebb deformáció keletkezett, s a B-oszlop az alsó harmadában jóval nagyobb mértékű elváltozást mutatott. A függönylégzsákok nem nyíltak ki, továbbá diszfunkcionálisan működtek az oldallégzsákok, valamint az üléskonzol és az utas oldali ülés összeszorult. A végeredmény pedig: az első kocsiban túlélte az elöl ülő utas az ütközést, míg a második esetben halálos sérüléseket szerzett.A KTI tapasztalatai tehát egyértelműen azt mutatták, hogy a szakszerűtlen javítás veszélyezteti az utasok biztonságát. Hibás karosszérialakatolás után csökkenhet a merevség, valamint a passzív biztonsági rendszerek is rosszul működhetnek. Felgyorsulhat a rozsdásodási folyamat, s akár festékleválás is elképzelhető. Ezek összességében pedig értékvesztéssel is járhatnak.A Porsche Hungaria hálózatában jelenleg 16 márkaszervizben adott a megfelelő technikai háttér, s amennyiben egy autónál olyan jellegű javításra lenne szükség, amely megköveteli ezeknek az eszközöknek a használatát, a kocsikat az adott munkafázisban átszállítják a karosszériajavításra szakosodott műhelyekbe, s ott végzik el az elemek cseréjét. A Porsche Hungaria tehát jelentős figyelmet fordít a korszerű technológia elsajátítására, s használatára.
Címkék: 

Megérkeztek Győrbe az autóipar csúcsvezetői

2013.09.26.
A Volkswagen-konszern vezetői a győr-péri repülőtérre érkeztek, valamennyien szolgálati különgéppel. A felügyelőbizottság ülésére a legnagyobb titoktartás mellett kerül sor, sem előtte, sem pedig utána nem lesz sajtótájékoztató. Az Audi gyár hermetikusan zárva van - értesült szakportálunk.Nem  kizárt, hogy a szokásos felügyelőbizozottsági ülésre kerül sor, igyekszünk minél több és megbízhatóbb információkkal szolgálni. Egyelőre csak a tényt tudjuk közölni, ma az autóipar csúcsvezetői Magyarországra, ezen belül Győrbe érkeztek.Piëch, Winterkorn és Stadler utoljára június 12.-én, az új járműgyár avatóján járt GyőrbenA magas rangú vendégeket a győri gyárban Thomas Faustmann, a győri Audi ügyvezetésének elnöke és Frank Dreves, a győri Audi felügyelőbizottságának elnöke várta.A felügyelőbizottság ülése megkezdődött, délutánig tart. 
Címkék: 

Grundfos - felavatták az új székesfehérvári gyárat

2013.09.26.
   A kormányfő avatóbeszédében hangsúlyozta: a magyar emberek napról napra bizonyítják, hogy Magyarország olyan hely, ahonnan "nemcsak kifelé, hanem idefelé is vezetnek lábnyomok".    Ennek megerősítésében a legfontosabb szövetségesek azok a vállalatok, amelyek munkát adnak a magyar embereknek – tette hozzá.    Orbán Viktor kiemelte, hogy a szivattyúgyártással foglalkozó Grundfos másfél évtizede stratégiai szövetséget kötött a magyar emberekkel. Ez alatt az idő alatt 68,7 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és 2107 munkahelyet hozott létre.    A miniszterelnök kiemelte: a dán cégcsoport 1999-ben Magyarországot központi elhelyezkedése és szakképzett munkaereje miatt választotta.    Akkor ideális alapok voltak egy világhírű cég növekedéséhez, és ezúttal is ez volt a döntő szempont – mondta.    "Nagy öröm, hogy a kedvező tényezők hazánkban továbbra is megvannak. Megtisztelő a Grundfos bizalma Magyarország számára, és a kormányt elkötelezetté teszi abba az irányba, hogy a kedvező feltételek sorát minél jobban kibővítse" – fogalmazott a kormányfő.    Orbán Viktor szerint a magyar emberekben mindig ott volt a lehetőség, hogy "fontos szereplői legyenek a regionális és ezzel az egész európai gazdasági növekedésnek". Hozzáfűzte: Magyarország a 2008-as válság nyomán jutott el oda, hogy az országban rejlő lehetőségeket ki tudja használni.    "A magyarok összefogása 2010-ben megteremtette a történelmi esélyt arra, hogy végre magunk döntsük el, milyen legyen, és hogyan működjön az ország. A magyar emberek olyan országot akartak, amely kihasználja adottságait, a maga útját járja, és így Európa egyik gazdasági sikerközpontja lesz. Olyan országot akartak, ahol munkából nemcsak megélni, hanem gyarapodni is lehet" – fogalmazott a kormányfő.    A miniszterelnök a kommunista ipar rendszerváltás utáni összeomlására, és azt követően a Magyarországon letelepedő összeszerelő üzemekre utalva megjegyezte: "két évtized kemény munkája után sikerült elérni, hogy a külföldi vállalatok nemcsak az olcsó munkaerő miatt jönnek, hanem fontos nekik a valódi tudás és a valódi értékteremtő munka".    A Grundfos fontos szerepet játszik ebben és megerősíti, hogy az ország jó irányba halad – tette hozzá Orbán Viktor.    Lars Aagaard, a Grundfos cégcsoport alelnöke hangsúlyozta, hogy Dánián kívül a magyarországi jelenlétük a legnagyobb, és hamarosan 2500 dolgozójuk lesz. Elégedettségének adott hangot az állammal és a székesfehérvári önkormányzattal folytatott együttműködés, valamint a menedzsment és a dolgozók teljesítménye kapcsán.    Reményét fejezte ki, hogy az új gyárnak köszönhetően a Grundfos a víziközmű-szolgáltatási üzletágban versenyképes és fontos szereplővé lép elő.    Megemlítette: az új gyárcsarnok 29 ezer négyzetméteres hasznos alapterületén az irodaterület mellett gyártóberendezések és korszerű tesztberendezéssel felszerelt kutatás-fejlesztési részleg található, amely révén megerősíthetik pozícióikat Közép-Kelet-Európában.    Török László, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a Grundfos egy ütemben elvégzett legnagyobb építménye lett az új gyár. Az itt végzett tevékenység nagy tulajdonosi és vevői bizalomra épül, hiszen egydarabos, megrendelésre gyártott szivattyúkat gyártanak majd Európa egyik legnagyobb tesztmedencéjének segítségével.    Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester szerint a város csak ilyen beruházások segítségével maradhat a magyar gazdaság egyik meghatározó központja. Köszönetét fejezte ki, hogy a Grundfos ismét Székesfehérvárt választotta fejlesztéséhez. Megjegyezte, hogy szakképzett munkaerő hiányában biztosan nem a városban épült volna fel a gyár.    A Grundfos vállalatcsoport ma a világ legnagyobb szivattyúgyártó cége, 45 országban 73 vállalata van. A cég a korábban Dániában folyó motorgyártást 2000-ben helyezte át Tatabányára. Egy évvel később megépült a második üzem is, majd 2007-ben átadták a székesfehérvári gyáregységet. Törökbálinton működik magyarországi értékesítési és szerviz központjuk, Budapesten pedig pénzügyi és informatikai szolgáltató központjuk.    A Grundfos Magyarország éves árbevétele 2012-ben 122,5 milliárd forint volt, az idei tervekben 128 milliárd forint szerepel.MTI 

Flottában növekszik a Toyota

2013.09.26.
Az MKB-Euroleasing Autópark Zrt.-vel kötött flottakezelési megállapodása értelmében a HP a jövőben több mint 240 Toyota személyautóval újítja meg autóparkját. A Toyotát szigorú tendereztetésen választották ki, amelyben a kedvező pénzügyi feltételek mellett jelentős szerepet játszottak a márka új személyautói, elsősorban a cégek körében közkedvelt C-szegmensbe tartozó Auris Touring Sports modellek. A Toyota flottakínálatának megújításával, versenyképes kondíciókkal, és mindenekelőtt a piacon jelenleg a legfrissebbnek számító kompakt modellekkel – az Auris Touring Sports és a napokban debütált új Corolla modellekkel – növelte jelentős mértékben jelenlétét a flottapiaci szegmensben. Az előzetes becslések szerint – az elhúzódó autópiaci válság ellenére – a Toyota eladásai idén akár 25 százalékkal haladhatják meg a tavalyi értékesítési adatokat, így ebben az évben 5 százalék körüli szintre emelheti részesedését a flottapiaci szegmensben.„A Hewlett-Packard vezetőségének döntésében a legfontosabb szempont nem a konkrét ár, hanem a teljes üzemeltetési költség volt: vagyis a vételár mellett a fogyasztás, a fenntartási költségek és az újraértékesíthetőség. Ez utóbbi a Toyota esetében kimondottan erős volt” - indokolta a HP döntését Varga Krisztina a HP pénzügyi igazgatója. „Három-négy évig tervezzük használni a most megrendelt autókat. Figyelembe véve, hogy a Toyota friss modelleket tudott ajánlani, továbbá a márka értékállósága is közismerten nagy, lényegesen nagyobb maradványértékkel kalkulálhattunk, mint más modellek esetében” - fejtette ki a tender lebonyolításáért felelős pénzügyi igazgató. A kedvező szerviz feltételek és a cég igényeinek mindenben megfelelő felszereltség, valamint az, hogy a HP dolgozói körében végzett felmérés is a Toyotát hozta ki győztesnek, további megerősítést adott a Toyota számára kedvező döntésnek. Nem jött volna azonban létre a megállapodás, ha a Toyota nem tud kompakt modelleket biztosítani: a megrendelt flotta nagy részét Auris Touring Sports és Avensis kombik és hétüléses Verso modellek teszik ki, ezek mellett ötajtós hagyományos, illetve full hybrid Aurisok is szerepelnek a flottában.„Az első Auris Touring Sports modelleket éppen a HP kérésére szállítottuk ide Belgiumból Magyarországra.” - árulta el László Richárd, a Toyota Motor Hungary értékesítési és marketing igazgatója. Hangsúlyozta: „Mérföldkőnek számít a Toyota életében az új modellek megérkezése, ezek ugyanis újabb lendületet adnak a flottapiaci növekedésünknek. A C-szegmens teljessé válása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a megújult üzleti stratégiánkat, amellyel a vállalati szektort céloztuk meg, sikerre tudjuk vinni. Az idei adatok különösen biztatóak és a Toyota növekvő népszerűségét bizonyítják a vállalati ügyfelek körében." Hozzátette: "Nagy megtiszteltetés számunkra és jól mutatja a márka presztízsét, hogy a világ egyik vezető számítógépgyártó vállalata is a Toyotát választotta."Az MKB Autópark a bérleti konstrukció keretében vállalta az autópark kezelését, karbantartását, szervizelését. Boros Gábor, az MKB Autópark kereskedelmi igazgatója elmondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy a Hewlett-Packard negyedjére is megkötötte velünk az operatív lízing szerződését. A Toyota megbízható szervizhálózata megfelelő hátteret biztosít majd az autópark biztonságos üzemeltetéséhez.”A Toyota figyelme nem véletlenül fordult a céges autók piaca felé, hiszen az utóbbi évek jellemző piaci tendenciája a céges autó eladások arányának radikális emelkedése: ma már a cégek képviselik a legnagyobb vásárlóerőt. Az összes új személyautó 73 százalékát vállalatok vásárolják. Ebben a piaci szegmensben viszont a kompakt modellek képviselik az eladások 60-70 százalékát, vagyis amelyik gyártó ebben a kategóriában nem rendelkezik versenyképes ajánlattal, nem tud érvényesülni.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója