Porsche Hungaria

Bővülő szolgáltatások a Porsche Hungaria márkáinak szervizeiben

2013.09.26.

A piaci tendenciákhoz és az ügyféligényekhez igazodva újabb kedvezményszintet alakított ki a Porsche Hungaria a márkaszerviz hálózat ügyfelei részére. A korábban bevezetett, négy évesnél idősebb autókra vonatkozó, kedvezményes feltételeket biztosító SZERVIZ 4+ után még előnyösebb ajánlattal várják a márkakereskedések a Go! Service programban elérhető SZERVIZ 8+ keretében a 8 évnél idősebb gépjárművek tulajdonosait.

A Porsche Hungaria idén tavasszal pilot projektként kezdett a Go! Service Program fejlesztésébe, amellyel Európában egyedülálló módon egységessé és áttekinthetővé kívánta tenni a cég szerteágazó szervizajánlatait. A szeptembertől elérhető online rendszer a márkaszerviz ügyfelek érdekében jött létre, hogy jobban átláthatóvá váljanak a széleskörű ajánlatok, s emellett pedig a tagsági kártya alapú rendszerrel a márkakereskedésekhez invitálja az ügyfeleket. Mindemellett fontos szempont volt a rendszer felépítésekor az ügyfélelégedettség növelése, valamint az ügyfélmegtartás is, hiszen a tapasztalatok azt mutatták az utóbbi időszakban, hogy a hazai autótulajdonosok jelentős része, – akár több mint 50 százaléka –, a garanciaidő lejártával elfordul a márkaszervizektől, s máshol javíttatja autóját probléma esetén.

A piaci tendenciák alapján a garancia elmúltával legtöbben a márkafüggetlen szektor irányába fordulnak, ahol a fő vonzerőt a számlamentes munkavégzés, s az így megspórolható 27 százalékos ÁFA jelentheti. A gépkocsik tulajdonosai így rövidtávon nyerhetnek, azonban meghibásodás vagy akár baleset esetén, számla híján nem tudják igazolni, hogy gépjárművük megfelelően karbantartott, javított volt és garanciájuk sincs az elvégzett munkákra. A független javítóműhelyekben végzett munka az ott felhasznált utángyártott alkatrészeknek, a sokszor hiányos szakmai felkészültségnek és a nem megfelelő műszeres diagnosztikai háttérnek köszönhetően komoly értékvesztést okozhat, de akár balesetveszélyt és az utasokra nézve nagyon kockázatot hordozhat.

SZERVIZ 4+

A SZERVIZ 4+ ajánlatot 2010-ben hirdette meg a Porsche Hungaria öt márkája (Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA és Volkswagen Haszonjárművek) annak érdekében, hogy megfelelő alternatívát nyújtson a független javítóműhelyekkel szemben a garancia idő lejárta után, az autók életciklusának második szakaszában. A SZERVIZ 4+ tehát kifejezetten a 4 évesnél idősebb gépkocsik tulajainak nyújt lehetőséget arra, hogy négykerekűjüket a márkaszervizek által nyújtott magas minőségben, gyári eredeti alkatrészekkel, ugyanakkor jelentős kedvezményekkel javíttassák.

Vérten Sándor, a Porsche Hungaria kommunikációs vezetőjének tájékoztatója

A szervizajánlatok átstrukturálása óta a Go! Service Programban megtalálható lehetőség rövid időn belül nagy sikernek bizonyult: országosan mintegy 32 ezer ügyfél veszi igénybe a kedvezményes szolgáltatásokat és a különféle javítási csomagokat évente, akiknek közel 35 százaléka már korábban elpártolt márkaszerviz ügyfél. Az ebben a formában igénybe vehető szolgáltatások tartalmazzák a karbantartások és javítások jelentős részét vagy a műszaki vizsgáztatást is. Ehhez eredeti gyári alkatrészeket és a márkaszervizekben a gyári technológiai és minőségi előírásoknak megfelelő beszerelést kínálják.

Az idősebb autók tulajdonosai további kedvezményre számíthatnak a Szerviz8+ keretében

A három éve bevezetett ajánlatok sikerét követően a Porsche Hungaria Go! Service Programja újabb lehetőséggel bővült 2013. márciusától, s SZERVIZ 8+ néven a nyolc évnél idősebb gépjárművek tulajdonosainak egy újabb kedvezményszintet határozott meg Economy Alkatrészek felhasználásával. Ennek köszönhetően a gépjármű teljes életútján lehetőség van arra, hogy a kocsi életkorának megfelelő, gyári előírás szerinti ellenőrzést kapjon elérhető áron.

A szervizajánlatok kiterjesztésére azért volt szükség, mert a hazai gépjárműállomány átlagéletkora továbbra is emelkedőben van, – már megközelítette a 11 évet –, s az idősebb autók esetében még nagyobb jelentőséggel bír, hogy megfelelő minőségben vannak-e karbantartva.

Economy Alkatrészek

Az idősebb járművek esetében tapasztalható kedvező javítási árak nagyban köszönhetőek az öt évesnél idősebb autókhoz kialakított Economy Alkatrészek termékcsaládnak, melyek speciális idő- és értékarányos jellemzőkkel bírnak. A Volkswagen Csoport műszaki fejlesztési- és minőségbiztosítási részlege közös fejlesztési folyamat során dolgozta ki az új alkatrészeket, s a felépítési és szerkezeti jellemzők, valamint a felhasznált nyersanyagok megváltoztatásával jelentős, akár 25 százalékos árelőnyt értek el. Fontos kiemelni, hogy ezek nem minőségileg gyengébb alkatrészek, hanem az autók magasabb életkorának megfelelő anyagokból és technológiával készültek.

Szakszerű karosszériajavítás = megőrzött passzív biztonság

S hogy mennyire fontos a szakszerű javítás, azt kiválóan támasztja alá a német KTI (Kraftfahrzeugtechnisches Institut) „Szakszerű karosszériajavítás = megőrzött passzív biztonság“ elnevezésű szakmai bemutatója, amely egy európai roadshow keretében a Porsche Hungaria Parts Center jóvoltából érkezett Magyarországra.

Az Európai Unió eltökélt célja, hogy csökkentse a halálos végkimenetelű balesetek számát az európai utakon, amelynek eredményeként 2001-2011 között 44,3 százalékkal csökkent az esetek száma. Hazánkban is javulás tapasztalható: amíg 2002-ben 1429-en, addig 2011-ben 58 százalékkal kevesebb, 605-en veszítették életüket a közutakon.

A javuló számok ellenére még mindig a sor végén kullogunk: az egymillió gépkocsira eső balesetek száma az EU területén átlagosan 126, nálunk majdnem a duplája: 214. Az egymillió lakosra jutó halálos kimenetelű közúti balesetek száma pedig az Unióban átlagosan 60, Magyarországon 64.

Az okokat vizsgálva persze számos indokot találhatunk a haláleseteknél, a KTI a szakmai bemutatójában a megfelelő karosszériajavításra hívta fel a figyelmet. A gépjárműgyártóktól teljesen független szervezet alapvető célja, hogy segítséget nyújtson a szakszerű és eredményes javítási technológiák kifejlesztése során, éppen ezért töréstesztek útján vizsgálták a nagyszilárdságú acéllemezek javításával kapcsolatos tapasztalatokat. Az európai balesetek során ugyanis megfigyelhető volt, hogy amennyiben egy gépjármű nem lett szakszerűen helyreállítva egy karambol után, úgy egy esetleges második ütközés során már jócskán veszített ellenálló képességéből.

A KTI a kísérletben két B6-os Volkswagen Passat-ot használt, s töréstesztnek vetette alá az autókat. Mindkét kocsit álló helyzetben, oldal irányból, 50 km/órás sebességgel törték össze, az utastérben elől egy, hátul két tesztbábú ült. A két gépkocsit az ütközések után megvizsgálták, s a kimutatások alapján mindkét Passat hasonló sérüléseket szenvedett, a tesztbábúknak pedig nem esett bántódása. A kocsikat ezután műhelybe vitték, s gyári alkatrészekkel javították ki azokat. A különbség a karosszéria lakatosmunka során mutatkozott: az egyik Passat-ot az aktuális gyári előírások szerint szerelték össze (komplett B-oszlop, s az előírt nagyszilárdságú karosszériaelemek cseréje, MIG hegesztéstechnika és a megfelelő hegesztő berendezés alkalmazása, 10.000 A áramerősség, állítható elektródaszorító erő), míg a másik esetében elévült technológiát alkalmaztak (B-oszlop javítása vágással, MAG hegesztési varrat alkalmazása, karosszériarepedések lezárása MAG- hegesztéssel, 6.400 A áramerősség, nem állítható elektródaszorító erő).

A helyreállítás után ismét a törésteszt következett, ahol az elsővel megegyező felületen, az azzal megegyező módon szimuláltak ütközést. Ekkor azonban a két Passat-nál már jelentős különbségeket tapasztaltak a szakértők. Az aktuális gyári előírások szerint újjáépített kocsin szinte teljesen hasonló deformáció mutatkozott mindkét ütközés után, a légzsákok és az övfeszítők probléma nélkül működésbe léptek. Az elavult technológiával javított Volkswagennél a második törésnél 33 százalékkal nagyobb méretű deformáció volt látható: az A-oszlop és a tető részen erősebb deformáció keletkezett, s a B-oszlop az alsó harmadában jóval nagyobb mértékű elváltozást mutatott. A függönylégzsákok nem nyíltak ki, továbbá diszfunkcionálisan működtek az oldallégzsákok, valamint az üléskonzol és az utas oldali ülés összeszorult. A végeredmény pedig: az első kocsiban túlélte az elöl ülő utas az ütközést, míg a második esetben halálos sérüléseket szerzett.

A KTI tapasztalatai tehát egyértelműen azt mutatták, hogy a szakszerűtlen javítás veszélyezteti az utasok biztonságát. Hibás karosszérialakatolás után csökkenhet a merevség, valamint a passzív biztonsági rendszerek is rosszul működhetnek. Felgyorsulhat a rozsdásodási folyamat, s akár festékleválás is elképzelhető. Ezek összességében pedig értékvesztéssel is járhatnak.

A Porsche Hungaria hálózatában jelenleg 16 márkaszervizben adott a megfelelő technikai háttér, s amennyiben egy autónál olyan jellegű javításra lenne szükség, amely megköveteli ezeknek az eszközöknek a használatát, a kocsikat az adott munkafázisban átszállítják a karosszériajavításra szakosodott műhelyekbe, s ott végzik el az elemek cseréjét. A Porsche Hungaria tehát jelentős figyelmet fordít a korszerű technológia elsajátítására, s használatára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....